|
Irgalmasok és irgalmatlanok
Irgalmasok és irgalmatlanok
Lk 10.25-37 Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz” - válaszolta neki. De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?” Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked." "Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” „Aki irgalmas szívű volt iránta” - felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”
Jézus korában (sem) voltak biztonságban az emberek. "Szép kis segítség" az evangéliumi szakasz megértéséhez a mai közbiztonsági statisztika.
Ezt a szakaszt mint az irgalmas szamaritánus történetét szokták emlegetni.
Nagyon izgalmas ez a "krimi"-példa manapság, amikor elhagyott emberek tömegei fekszenek, járnak, vándorolnak messzire a családjuktól, a biztonságot adó otthontól. Az, hogy némelyek fizikai közelségben vannak, még semmit nem garantál. Lehet valaki a legmagányosabb akkor, amikor zsibongás veszi körül, a legelhagyatottabb, amikor kényszer-vidámság ül az arcán.
Minden váratlan esemény, kriminalitás a társadalomban azt jelenti: valaki egyedül vándorolt és félholttá lett. Lehet, hogy meg sem verték, csak éppen olyant cselekedett, amit előre ki lehetett volna számítani, és lelkileg vált félholttá. Van, akit fizikai bántalmazás ért a "hazai vizeken": "idegen" volt ő azon a környéken. Nincs távol a fizikai bántalmazás, a szervlopás, a bűncselekmények garmada sem a távol levőtől, attól, aki úton van.
Ha már megtörtént az esemény, nyilván segíteni kell rajta, az idegenen, sőt az ellenségnek, ellenfélnek gondolt egyénen. Nem ez azonban az igazi megoldás. Jézus ezt nem "kifelejtette" az elmondásból, "csupán" előélte azt az életet, ami az igazi megoldás, minta az ilyen emberek létéhez a világban, akik figyelnek, éspedig előítélettől mentesen a többiekre, és időben megesik rajtuk a szívük. Még mielőtt egyonvernék, még mielőtt ő valakit agyonverne. Ezt persze nagyrészt kompenzálni lehet a rendőrség létszámemelésével, felvilágosítással, önvédelmi eszközökkel. A leghatásosabb azonban olyan embereket küldeni szerteszét a világba, akik figyelnek a másikra, aki egyedül van.
Nem divatos ez a magatartás, szeretnénk valamiképpen ezt is "intézményesíteni", rábízni valakikra, akiken majd számonkérjük.
Jézus itt arról (is) beszél, hogy a magatartás majd egyszer számonkéretik: a paptól, a levitától, tőlem is és tőled is, kedves olvasó. Nyitott szemmel, mégpedig jó irányba nyitott szemmel jártál-e a világban, megelőztél-e valamit egy figyelemteljes odafordulással, és segítettél-e ott, ahol fizikailag segíteni kellett?
Csak halkan jegyzem meg, hogy te is csak egy ember vagy, aki járhatsz hasonlóképpen: akkor a te sorsod múlik majd azon, hogy lesz-e a közeledben előtte-utána egy irgalmas szamaritánus!
- DI -
|