|
Ötven esztendeje nyitották meg a Selyem óvodát
Emlékezés az Angyalkertre
Emlékezés az Angyalkertre
Ötven esztendeje nyitották meg
a Selyem óvodát
Ötven esztendeje annak, hogy Horváth Marika bölcsődés,
bátyja, Jenő, Konrád Katalin és testvére Klári, Sógor János és húga,
Juci átlépte a Kőszegi úti Selyemszövőgyár óvodájának küszöbét. Az egykori
gumigyár helyén épült üzemi óvodáról az alapító tagok közül a Sopronban
élő Stöckert Lászlóné, Ilonka néni mesélt.
„Frissdiplomás óvónőként pályáztam a Selyemgyár nem
létező óvodájának állására. A gumigyár épületét nézték ki erre a
célra, mivel nagyon sok kisgyermekes asszony dolgozott az üzemben. Akkor
még nem volt lehetőség a gyermekgondozásra. A gyermek hathetes korában
munkába álltak az anyukák, akiknek fontos volt, hogy az apróságok biztonságban
legyenek. Szükség volt az óvodára. A gyár dolgozói társadalmi munkában
falaztak, fúrtak, faragtak, alakítottak, a nők szabtak, varrtak. Tündéri
szoknyácskákat gyártottak a kislányoknak, suszterkötényt a kisfiúknak.
Apró padok, asztalok, székek, saját gyártású játékok várták a gyerekeket.
Aztán eljött 1951. július 6-a, amikor Benke Máriával, a ma Várpalotán élő
Ria nénivel megnyitottuk az épület emeletén az óvodát. Egy bölcsődés és
öt óvodás jött az első napon. Negyven férőhelyes óvodánkba legalább húsz
kisgyereket vártunk. Burgonyalevest és lekváros palacsintát készített a
szakácsnő, jutott bőven mindenkinek. Abban az időben egy forintot fizettek
az ellátásért. A délelőttösök reggelit, tízórait, ebédet, a délutánosok
uzsonnát és vacsorát kaptak. A nap nagy részében az udvaron játszottak,
sétáltak, mesét hallgattak, ebéd után, kiságyak híján, az asztalra hajtották
le a fejüket. Kezdetben csak a gyár dolgozói hozták gyerekeiket, később
a kórház, a GySEV, a MAVAD dolgozói is.
Megható érzés, amikor Sopron utcáin jártamban-keltemben
innen is, onnan is rámköszönnek. Jó memóriámnak köszönhetően emlékszem
valamennyiükre. Az arcukra, a nevükre. Gyakran futok össze Dufner Gizikével,
Kelemen Zoltánnal és számtalan szülővel. Izgatottan várom az emlékünnepséget,
melyre mindenkit nagy szeretettel hívunk, akinek bármilyen kapcsolata volt
az óvodával az elmúlt ötven év alatt. Férjemmel, hét gyermekünkkel, az
ő családjaikkal nemrégiben ünnepeltük az aranylakodalmunkat. Innen jött
az ötlet, mi lenne, ha az óvoda nyitásának ötvenedik évfordulójáról is
megemlékeznénk. Mindenki nyitott volt, de kérték, én szervezzem meg. A
Kőszegi úti óvodások adnak műsort, a többi jön magától.”
T. M.
|