CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2001. jĂşlius 28., szombat 14:21

A szentegyházi Gyermekfilharmónia Sopronban

A Gyermekfilharmónia 140 tagú együttese a Hargita alatti Szentegyházasfaluról érkezett Sopronba.
A gyermekelőadásokra általában jellemző különleges, őszinte hangvételű, klasszikus szerzők műveiből, magyar népdalokból és más népek dalaiból összeállított előadását a soproni közönség vastapssal jutalmazta.
A meghívó szerint a tanulók a helyi Tanulók Háza zenekörein sajátították el a hangszerkezelés tudományát, egyikük sem zeneiskolás.

Mindezek tudatában és a produkció láttán-hallatán a nézőben felmerül az igen szép létszámú együttes működésének kulisszatitkai iránti érdeklődés.
Mi lehet a mozgatórugója az együttes immár 19 éves működésének, honnan az ereje és energiája a mindent irányító, a mindenre figyelő és az együttes minden levegővételét ismerő és értő - zenekarvezetőnek Haáz Sándornak?
Haáz Sándor 1978-ban a marosvásárhelyi pedagógiai főiskola zeneszakának elvégzése után került Szentegyházasfalura, ahol nyitott és segítőkész kollégák fogadták nagy szeretettel és tiszteletettel egy olyan általános iskolában, amelyben nagyon fontos volt a zene.

Haáz Sándor a Gyermekfilharmónia karvezetője

Szentegyházasfalun az akkor újjáalakult városi fúvószenekar utánpótlásának tanítását bízták a fiatal tanárra, aki az 1-4. osztályokban furulya csoportokat, az 5-8-ban kicsi, tizenöt fős rezesbandát hozott létre, és közben szorgalmasan foglalkozott a vonósokkal is. Ahhoz, hogy a zenészek begyakoroljanak, hosszú, késő estékig kellett dolgozniuk. Az igen kemény és szívós munka ellenére a tanár a legelejétől kezdve tapasztalta azt az igen nyitott érdeklődést és tenniakarást, amely a zeneoktatást, a zenekari- és énekkari munkát ebben a kis eldugott székely faluban fogadta.
- Én azóta is keresem a lélektanát ennek a jelenségnek - mondja a karnagy. Hisznek minden újnak az induláskor - legyen az folyóirat, színjátszókör, tánccsoport, énekkar - van egy nagy durranás, ami viszont igazán érdekes, az kezdeti lelkesedés utáni állapot: hogy mi lesz az ügyből egy év múlva, hol tart az öt év múlva, és tizenöt év múlva még létezik-e egyáltalán? Bármilyen mozgalom erejét abban lehet meghatározni, hogy hangja az időben milyen hosszú távon hangzik el.
A Gyermekfilharmónia iránti érdeklődés a tizenkilenc év után nemhogy csitulna, de mindinkább erősödik. Ezért kezdtem el ennek a törvényszerűségeit még a nyolcvanas években keresni.
Azt, hogy mi motiválja a gyermekeket és szülőket. A mindenkiben fellelhető szereplésvágy, vagy valami más is?

A karvezető az évek során több okát meglelte annak, ami a szentegyházasfalusiak zeneszeretetének a háterét alkotja. A történelmi múlt és az ahhoz képest hirtelen jött változás, amely révén az igen szerény életkörülményekkel bíró falu mellett az iparosító szocializmus a közel háromezer munkást foglalkoztató vasüzemet megépíti, és nem utolsó sorban a gyerekét előbbre juttatni vágyó szülőkben munkáló ambíció. A soproni előadás után is tapasztalt különleges hangulat, a maga törvényei szerint zajló "egyleti" élet különlegessége és egyedisége szintén mind-mind összetartó erőként hat és működik.
Az sem mellékes, hogy a gyermekfilharmónia tagjának lenni mindig is kiváltságot és rangot jelentett, amellyel együtt járt a szereplési lehetőség, turnék, utazás, világjárás; valljuk be a zene iránt való elkötelezettségen és annak szolgálatán túl - a mai gazdasági körülményekre való tekintettel - ezek a szempontok sem elhanyagolhatóak.

- Úgy kerültem Szentegyházára, hogy imádtam a marosvásárhelyi Zeneiskola zúgását, a termekből kihallatszó zsongást, zongora-, klarinét-, oboahangot. Ezért a hegedűóráimat szépen több osztályba széthelyeztem, és megtörtént, hogy az udvaron sétálva, vagy a fatönkre leülve hallgattam az iskola hangját. Soha nem tudtam ezzel a zsongással betelni.
Az 1982-es évzárókor a vonós-fúvószenekart az iskolakórus mellé állítottam, és megpróbáltam azt, hogy hogyan szól. A látvány és a hangzás ugyanaz lehetett, amiben ma este is része volt a soproni közönségnek.
Akkor ezen én magam is meglepődtem, és a Gyermekfilharmónia tulajdonképpeni története ezzel a pillanattal kezdődött.

Az azóta is folyamatosan megújulni képes zenekar (évente a tagok 25-30 százaléka cserélődik ki) repertoárja közel harminc műből áll. Életét igen komoly, belső, íratlan, kialakult rend és szabály irányítja, amelynek része a minden év október elsejei nagybetűs nap: "A Nagy Felvételi Vizsga". A felvételiztető bizottságban csak filharmóniatagok ülnek, ők dirigálnak és rendelkeznek a zenekar összetétele felett.
A kórusmozgalom tömegmozgalom, a 200-500 megtanult népdallal bárki kórustag lehet, és az, hogy a kórustagok közül ki kerül az együttesbe - a január végi nagy megmérettetésnél dől el. A következő generáció alig várja, hogy az együttesbe bekerüljön.
A karvezetőnek a szervezésben 5-6 pedagógus segít, olyanok, akik maguk régi filharmónia-tagokként minden belső szabályt és törvényt ismernek. A gyermekfilharmónia-tagok kötelező módon naplót írnak. A saját kiadású újság szeptemberi száma közli a nyári turnéról szóló naplójegyzeteket.

Az együttes rendszeres kiszállásainak, valamint a helyi újság (Szentegyházi Hírlap) megjelenésének anyagi hátterét az 1991-ben megalakult Gyermekfilharmónia Alapítvány és az általa üzemeltetett Múzeum Szálló biztosítja. A Múzeum Szálló a Hargitára látogatóknak télen-nyáron szállást és félpanziós ellátást biztosít, úgy, hogy a Gyermekfilharmónia tagjai azok, akik nagyrészt az együttes "turizmus üzletágát" üzemeltetik az adminisztrációtól, a főzésen a felszolgáláson, az énektanításon, a csoportokkal való foglalkozásokon át a takarításig.
A filharmóniatagok tábortüzet raknak, éneket tanítanak, ugyanakkor a Múzeum Szállótól vezetővel a Hargitára gyalogtúrákat, autóskirándulásokat, kézműves táborokat szerveznek, ahova ezúton is szeretettel hívnak mindenkit.

Mi adja a pedagógusnak az erőt és motivációt a kitartó munkához, kérdezném Haáz Sándort, akinek egész személyiségére jellemző az, ahogyan a kérdést "félreérti", amikor a zenepedagógusi munka általa legfontosabbnak tartott szempontjait felsorolja:
- Minden zeneórát komolyan kell venni és meg kell tartani - mondja ellentmondást nem tűrő hangon.
Minden zeneórán mindig kell népdalt tanítani. Ezeket viszont meg kell nekik tanítani; kemény munkával.
Mi minden évben kiadunk egy dalos füzetet. Minden gyerekfilharmónia tagnak a népdalokat, ezeken kívül a muzsikusoknak még a zeneelméletet is tudniuk kell.
Nagyon komolyan és folyamatosan dolgozni kell - vonja le a végső következtetést a karnagy.

És miközben mi az előadást követően a Gyermek- és Ifjúsági Központ alagsorában beszélgetünk, a szálláshelyre való indulásra várva a szentegyházi gyermekek, fiatalok "unalmukban" népdalt énekelnek, néhányan pedig táncolnak.
Természetesen mi mást is tehetnének, ha már valamivel el kell tölteniük a köztes időt?

té