CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Űrvadász

2001. jĂşlius 31., kedd 13:22


Nyolcadik Magyar Ifjúsági Űrtábor

Nyolcadik Magyar Ifjúsági Űrtábor
Debrecen, 2001. augusztus 13-18.

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) fontos feladatának tartja az űrkutatás iránti érdeklődés felkeltését, ezért 1991 óta minden esztendőben esszépályázatot hirdettünk különböző űrtémákban. Ezt eleinte csak középiskolások részére írtuk ki, de a nagy érdeklődésre való tekintettel a korhatárt ki kellett terjesztenünk az általános iskola felső tagozatosai számára is.
A tehetségeket azonban nemcsak felfedezni, hanem gondozni is kell. Az évek során kiderült, hogy kevés a naprakész magyar nyelvű irodalom és az is, hogy mennyire fontos a személyes kapcsolat a magyar kutatókkal. Ezért 1994 óta minden nyáron egyhetes tábort szervezünk a pályázaton indulók részére.  Az első még családias légkörben zajlott Kiskunhalason, 1998-ban Győrbe azonban már 80-an jöttek el. A helyszín évente változik. Igyekszünk olyan településekre szervezni, ahol a hazai űrkutatás, űrtevékenység egy-egy bázis-intézménye található. Így a diákok nemcsak hallanak a magyar űrtevékenységről, hanem a élőben is megtapasztalják azt.
Minden pályázó önköltségi áron vehet részt a rendezvényen, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy támogatásokat szerezzünk az így sem mindenkinek olcsó táborra. A legutóbbi esszépályázat győztesei, illetve helyezettjei engedményt kapnak a részvételi díjból, néhány lelkes támogatónknak köszönhetően pedig számos tehetséges, ám arra rászoruló diák táborozását térítésmentesen áll módunkban bonyolítani.

A Magyar Űrtábor jelentősége
A nemzetközi űrtáborokban járt magyar fiatalok véleménye szerint  a NASA Nemzetközi Űrtábora vagy az Ausztrál Űrakadémia csak „hardveres” lehetőségeiben különbözik a magyartól, szakmai színvonalban azonban sokszor felénk billen a mérleg nyelve. A Magyar Űrtábor jelentőségét növeli az is, hogy több európai országban lévő társszervezet határozta el, hogy magyar mintára szervez pályázatot, illetve tábort. Munkánk eredményességét jelzi az is, hogy a nálunk megszerzett ismeretek révén az EURISY és az UNISPACE konferenciák alkalmából szervezett nemzetközi megmérettetéseken a magyar fiatalok igen gyakran végeznek az élmezőnyben.

Űrtábor 2001
A Nyolcadik  Magyar Ifjúsági Űrtábort 2001. augusztus 13-a és 18-a között rendezzük Debrecenben. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy olyan program köti le a legjobban a fiatalokat, amelyben megfelelő arányban vannak az elméleti előadások, gyakorlati feladatok elvégzése, szakmai kirándulások. Hasznos az is, ha a résztvevők megismerik egymás érdeklődési körét, így egymástól is tanulnak.
A 2001-es űrtáborban kiemelten kap szerepet a Mars-kutatás (több mint féltucat előadással), a Nemzetközi Űrállomás program (filmvetítésekkel és fórummal), az űrhajózás története és a hazai eredmények (több előadással is).  Az űrkutatás számos tudományterülettel határos, ezekről is lesz szó. Idén a helyszín adottságainak megfelelően ellátogatunk az ATOMKI-ba és az MTA Napfizikai Obszervatóriumába.
De nemcsak a tudósok, hanem maguk a diákok is tartanak beszámolókat. Szót kapnak a San Diego-ban járt fiatal Mars-kutatók, a NASA űrtáborában „űrhajós kiképzésen” részt vettek, sőt bemutatjuk egy lelkes kanadai tanár „magán űrrepülőgép szimulátorát” is.
Bár a tábor teljes ideje alatt folyamatosan lesznek kisebb csapat-vetélkedők is, a verseny az utolsó pillanatig kiélezett lesz, hisz szombat délelőtt a már hagyományossá vált játékos nagy csapatvetélkedőn az „űrdiákok” közül az utolsókból még akár elsők is lehetnek.

Magyar Asztronautikai Társaság