CyberPress.Sopron

Kedves Georgie!

Az elmúlt egy hetet Sopronban töltöttem. A hétvégén megtartott "Belvárosi séta", a borkostolóval egybekötött szabadtéri fényképkiállítás megihletett, és az alábbiakban három képről mesélnék neked. Ne értsd félre, ezeket nem a kiállításon, hanem a bolyongásaim alatt láttam...

A halálra ítélt fa
Bizony, elkezdődtek a Konferanciaközpont építési munkálatai. A Liszt Ferenc utcát egy hatalmas daru zárja le, folyamatosan dolgoznak az épületen. Miután a könyvtár helyét belülről elbontották, ástak egy mély gödröt az épület egykori bejáratához. A Fa mellett nem sokkal húzódott ennek a gödörnek a határa. Aztán jöttek a munkások és betontálcákat helyeztek el, betont hoztak oda, majd a maradék részt törmelékkel feltöltötték. A tér sarkain elhelyezett nagy hirdetőtáblákon bárki megszemlélheti a jövő év augusztus 20-án átadásra kerülő építmény néhány látványképét. Érdekes, mindegyiken ott van az öreg gesztenyefa. Ennek ellenére mégis hatalmas sebet ejtettek rajta, hiszen majd' a fél gyökérzetét kivágták. Szegény öreg gesztenyefa. Mennyi időt töltöttünk el egykor a törzsénél beszélgetve. A városi fiatalok egyik kedvelt találkahelyévé vált, mindenki tudta, hogy mit jelent az a mondat, hogy "Nyolckor a Fánál". Persze a Kulturális! központ építőit, úgy látszik, ez nem foglalkoztatja annyira. Az építkezésnek mindenesetre sokan örülnek: az egyik a Fa, hiszen egy vadonatúj épület mellett állhat majd (bár csak reménykedni lehet abban, hogy túléli ezt az építkezést - az ágai ugyanis eddig is súrulták az MMH falát...). Örül az a több mint 500 diák az egész tanári karral együtt, hogy egy éven keresztül  nap mint nap kopácsolás, daruzaj és a mesteremberek káromkodásai teszik izgalmasabbá a tanórákat...

Szardíniásdoboz
Na, nem olyan igazi - az egyik szórakozóhely a doboz fala, a benne lévő préselt emberek a szardíniák, az olaj pedig a róluk lecsorgó izzadtság. Már csak a konzervnyitó hiányzik... Megszegtem a több hónappal ezelőtt tett ígéretemet és elnéztem a város egyik legmenőbb szórakozóhelyére. Tudom, kellett nekem múltkor pampognom amiatt, hogy miért nem néztünk ki oda... Az mondjuk tény, hogy itt mindig találkozni ismerősökkel - de ennek csak az az oka, hogy nincsen más elfogadható hely - legalábbis eddig még nem nagyon találkoztunk ilyennel.
Már a megérkezésnél éreztem, hogy gond lesz - közel 20 ember szorongott a kis erkélyen. A belépődíj még mindig megegyezik egy mozijeggyel - na nem a plázásra gondolok, akik szép csendben 650 Ft-ra emelték az amúgy is csak hétfőtől-csütörtökig (amikor a legtöbb diák nem ér rá) diákjegy árát. Komolyan mondom, jobban megéri enni egy finom hawaii pizzát, mintsem megnézni egy amerikai brutálvéres brutálpoénos brutálbrutál akciófilmet. De térjünk csak vissza a szórakozóhelyre. Nem akarok mindig mindent szidni. A zene például nagyon jó volt. Mondjuk két évvel ezelőtt is ugyanezekre a számokra tomboltam - a nosztalgia viszont fontos dolog! Semmi sem változott: a zene maradt, az árak maradtak, a személyzet maradt, az átlagéletkor csökkent, a létszám nőtt...

Galamb
Egy kis galamb képe ugrott be. Ott állt velem szemben a Széchenyi téren, épp akkor, amikor rég nem látott ismerőseim tűntek fel. A galamb pedig egykedvűen sétálgatott a Hűség zászló környékén, nem törődve azzal, hogy nemsokára lenyugszik a Nap, hogy az a kisgyerek a háttérben meredten figyeli őt és el akarja kapni - csak nézett el a távolba. Talán a nemrég felújított Domonkos templomban gyönyörködött. Vagy a piroson átszáguldó autó rendszámát jegyezte meg. Esetleg azon töprengett, hogy a posta előtti lámpa miért nem működik a nyomogómb megnyomására, miért kell ott mindig perceket várniuk a szabályosan közlekedő gyalogosoknak? Vagy az is lehet, hogy a városban gyönyörködött. Mi emberek mindig csak a rosszat látjuk meg a minket körülvevő világból. Azon mesterkedünk egész nap, hogyan pusztítsuk magunk körül a természetet, azt hangoztatva, hogy minden a legnagyobb rendben van. Arra a sok szépségre, amely itt is, ott is megtalálható, figyelmet sem vetünk. Egyszerűen elrohanunk mellette. Pedig ez az a föld, amelyen annyiszor... Idáig jutottam a gondolataimban, amikor a galamb okos szemével rámnézett, majd felszállt a Horváth-ház tetejére. Útközben azonban még visszakiáltott nekem:

Mára búcsúzom, most épp készülök a holnapi útra. Majd jelentkezem. Addig is légy jó meg minden ilyesmi.

Sopron, 2001. július 31.

Bacsi