|
'Csak nekünk mondod?'
Lk 12.32-48 Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” Péter megkérdezte: „Uram, ezt a példabeszédet csak nekünk mondod, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendelt, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, ha megérkeztekor ura ilyen munkában találja. Mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: Uram csak sokára tér vissza -, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura olyan napon érkezik meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.  "Akkor nem is érdemes belefogni! Nem érdemes 'tehetségesnek' bizonyulni. Kár lenne bármilyen, Istennel kapcsolatos dologba energiát fektetni." Nagyon is érthető, ha valaki ezen gondolatok miatt marad "tisztes távolban" az oltártól. De még a megismerés gondolatától is távol tartja magát a "hit kísértésében" élő. Az evangélium ismerete, Isten részleges ismerete ugyanis akaratának megismerését is jelenti, ez pedig kötelez! De vajon következetes-e a gondolatmenet, vajon nem Péternek a címben is feltett kérdése az, amire ilyenkor rosszul felelünk? Jézus nem csak a tizenkettő kedvéért jött közénk, nem is a templomi szolgálatról, hanem magáról az életről beszél. Az alapvető kérdés ugyanis az, hogy van-e Istentől "különválasztott" része életünknek, szemben vagy párhuzamosan ezzel pedig egy másik, amikor az Ő dolgaiban vagyunk? Én ebben a kettősségben nem tudok hinni, bár tudom, hogy nekem is, mindegyikünknek van egy "Istentől szeparált" életszelete, a bűnök világa! A talentumok ugyanis mindig az ember egészére vonatkoznak, nincs külön vallásos és külön világi ember és tehetség, csak egyetlen létező van az Úr előtt, aki vagy neki tetszőn vagy nem tetszően él. Az egész életünk tulajdonképpen a talentumokkal való sáfárkodás jegyében zajlik. Igen, van aránya és van helye a közvetlen kapcsolatnak, de mit ér az a kapcsolat, aminek vége szakad a templomajtónál, ami már egy méterrel távolabb teljesen más? Vajon nem arról beszél-e Jézus, hogy az élet maga kiszámíthatatlan, és éppen ez a bizonytalanság kell, hogy a legoktondibb embert is arra sarkallja: folyamatos legyen az élete és Benne zajlódjon, ne érje meglepetés! A sok, amit rábízott az emberre a Teremtő, lehet pénz, lehet emberi sors, lehet egyszerű hivatalnoki vezetői pozíció. Ezeket megoldani nap mint nap, ez a feladat. A személy pedig a szolga, akire a vagyont - minden Istené! - rábízták. Egymásra bíztak bennünket! Kölcsönösen. Ha ez az összhang megbomlik, akkor nem éltünk a tehetségünkkel és az alkalommal. Tudatosan élek-e vagy csak arra fordulok, amerre sodor az ár, amerre kisebb az ellenállás vagy megpróbálom a sodrással szemben, mert azt tartom jónak? Ha csak egyszer is komolyan felteszem a kérdést magamnak, már munkában vagyok, már várom az Urat: ez pedig életemben jóval nagyobb tudatosságra, sáfárkodásra, ezzel együtt a talentumok elismerésére késztet. Jó lenne, ha bármikor mondhatnánk: "Jöhetsz Uram, készen állok!" - DI - |