CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2001. augusztus 31., péntek 14:32


Panoráma Rádió hírek

SopronMedia

Panoráma Rádió hírek

A Fővárosi Közgyűlés olyan határozatot hozott, melyben feltételekhez köti a 2012-es olimpia Budapesten történő megrendezését. Elfogadták azonban a Fidesz módosító javaslatát is, amely szerint a Fővárosi Önkormányzat feltételek nélkül nyilvánítja ki együttműködési szándékát a kormánnyal az olimpia ügyében. Demszky Gábor  főpolgármester szerint a költségek miatt szükség van ügydöntő népszavazásra.

Torgyán József volt agrárminiszterrel folytat tényfeltáró beszélgetést a tervek szerint mai ülésén a Keller László vezette rész-vizsgálóbizottság. A testületet a Szabadi-ügyben felvethető kormányfői felelősség tisztázására hozták létre szocialista és szabad demokrata parlamenti képviselők. Keller László korábban azt mondta: a kisgazda politikus várhatóan megjelenik a bizottság előtt, mert azt jelezte, hogy számára megfelel az időpont.

Újabb palesztin vezetőt próbált megölni az izraeli hadsereg. Hajnalban harckocsielhárító rakétákat lőttek ki a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet ciszjordániai vezetőjének rámalláhi otthonára, ő azonban nem tartózkodott a házban.

Szkopjéban a macedón parlament várhatóan ma kezdi meg az albán kisebbségnek több jogot biztosító alkotmánymódosítás vitáját. Az albán fegyveresek már tegnap teljesítették a békemegállapodásnak azt az előírását, hogy augusztus végéig leadják az egyezményben megállapított fegyvermennyiség harmadát. Az este több százan tüntettek Szkopjéban a tervezett reformok ellen, és azt kiabálták, hogy meg fogják akadályozni a parlament ülését.

A soproni vámhivatal eljárást indított egy belépő belföldi állampolgár ellen csempészet bűncselekmény miatt, mivel 278 db. klf. típusú mobiltelefont, tartozékaival együtt, kísérelt meg bejelentés nélkül behozni a szgk. csomagterében, a pótkerék helyén, az ország területére. Az elkövetési érték: 9.981.904,-Ft. A telefonokat a hivatal lefoglalta, a feljelentés megtette.

Jeruzsálemben merényletet hiúsított meg az izraeli rendőrség, néhány órával azután, hogy a katonák rakétát lőttek ki az egyik palesztin szervezet vezetőjének rámallahi otthonára. Az izraeli a hatóságok szerint a palesztin merénylők Kelet-Jeruzsálem Bét-Hanan negyedéből indultak, és azt tervezték, hogy a város északi részén vakon tüzelni kezdenek az autósokra. Az egyik fegyverest megsebesítették és elfogták, a másikat még keresik az izraeli rendőrök. Néhány órával korábban a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet bejelentette, hogy egyik vezetőjének házát rakétatámadás érte. Kejisz Abu Leila azonban nem volt otthon, így nem esett bántódása.

Kelet-Timor kész ideiglenesen befogadni azt a 460 afgán menekültet, aki vasárnap az ausztrál partok közelében hajótörést szenvedett. Egy norvég teherhajó kimentette a szerencsétlenül járt embereket, de az ausztrál hatóságok nem engedik kikötni. Ausztrália arra kérte a Kelet-Timort kormányzó ENSZ-adminisztrációt, hogy a menedékkérelmek elbírálásának idejére fogadják be a menekülteket. Az ausztrál bevándorlási miniszter tegnap még arra utasította a Tampa teherhajót, hogy haladéktalanul hagyja el Ausztrália felségvizeit. A hajó tulajdonosa azzal utasította vissza a távozást, hogy nincs engedélye a menekültek szállítására.

Pokorni Zoltán szerint aláírásra kész a Fidesz és az MDF választási együttműködési megállapodása. A Fidesz elnöke a párt országos elnökségének ülése után elmondta, hogy a szerződést várhatóan ma aláírják. Az MDF elnöke, Dávid Ibolya viszont úgy véli: még korai aláírásról beszélni, hiszen még van hátra tárgyalás és egyeztetés. A koalíciós partnerek között tervezett megállapodás szerint közös listát állítanak, amely mindkét párt nevét viseli. A Fidesz-MDF országos lista második helyén Dávid Ibolya  szerepelne, és pártjának minden megyében lehetne egyéni, vagy listán induló jelöltje a jövő tavaszal.

Építési és telekalakítási tilalmat rendelt el a főváros II. kerületének önkormányzata a Millenáris Park területén. A képviselő-testület a park értékeinek megóvása érdekében döntött így. A testület később pontosítani akarja azt a szabályozási tervet, amely
meghatározza a park további beépítését. A képviselők azt máris kimondták, hogy a zöldterületet nem szabad csökkenteni a budapesti Millenáris Parkban.

Az időjárásról:
Nyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, de eleinte keleten még néhány órás napsütés is lesz. Előbb nyugaton, majd keleten is számítani kell esőre, záporra, helyenként zivatarra. A keleti, délkeleti szél gyakran megélénkül, nyugaton néhol megerősödik. A hőmérséklet délután általában 21, 26, délkeleten 26, késő este 14, 19 fok között valószínű.  A Balatonnál gyakran lesz erősen felhős az ég. Eső, zápor, zivatar egyaránt várható. A mérsékelt délkeleti, keleti szél napközben megélénkül, átmenetileg megerősödik. Az első fokú viharjelzés érvényes. A nappali hőmérséklet 22, 23, a késő esti 17 fok körül alakul. A tó vize 21 fokos.

Sport:
Jarno Trulli szomorúan távozik a Jordan csapattól. Az olasz Forma-1-es pilóta az év végén kerül át a Benetton-Renaulthoz, ahonnan Giancarlo Fisichella érkezik a helyére. Trulli, mint egy interjújában elmondta, nagyon jól érezte magát a Jordannél, ahol még a nehéz időkben is nagyszerű családi hangulat vette körül.

A magyar férfi junior kézilabda válogatott a Svájcban zajló világbajnokság középdöntőjének 3. fordulójában kikapott Jugoszláviától, de Kaló Sándor csapata csoportelsőként jutott az elődöntőbe. A mérkőzés végeredménye: Jugoszlávia – Magyarország 34-26.

Hosszabbítás és büntetők után az oroszok 16-15-re nyertek a magyarok ellen a pekingi universiádé vízilabda tornájának elődöntőjében. Ugyanitt nem szereztek érmet a magyar vívók, miután a sportág versenyeinek utolsó napján a női és a férfi kardcsapat már az első körben kikapott, így a folytatásban csak a vártnál jóval szerényebb helyezésekért léphetnek pástra.

Gulyás Botond, hírszerkesztő