|
Kocsis István: Árva Bethlen Kata - Meister Éva színművésznő előadása
Kocsis István: Árva Bethlen Kata - Meister Éva színművésznő előadása Meister Éva színművésznő Kálvin Körben tartott
előadóestjét követően úgy elsőre az ember, valahogy, inkább magáról Árva
Bethlen Katáról írna.
 Mindezeken túl a monodráma a színész számára - az a műfaj, amely nem enged lazítást, közjátékot, az a műfaj, amelyben a szó drámai erejének hatása fokozottan jelentkezik, amely a belső és külső konfliktusok, harcok, válságok - tárgyi értelemben vett - legeszköztelenebb kifejezője. Legeszköztelenebb, és ezáltal a legközvetlenebb: vagyis katartikus. A majdnem kizárólag beszéddel és jelbeszéddel - a világnak és önmaga kérdéseire adott - önmaga válaszaiba sűrített "cselekmény", külső és belső konfliktusok, életérzések és - szituációk folytonosságába épített hangulatváltások és -változásokkal együtt kell a történéseknek törések és kihagyások nélkül folynia.  A tizenhét éves, eladósorban lévő lány a nézők szeme láttára válik ötvenkilenc éves asszonnyá. Meister Éva borzongtatóan hiteles alakítással idézi a kétszer megözvegyült asszony alakját, akinek két gyermekét erőszakkal veszik el, másik hármat pedig egyetlen év alatt ragadja el tőle a halál, akárcsak a hozzá legközelebb álló többi szeretteit. Az a nagy tudású, művelt, könyvgyűjtő, írókat támogató, lelkészeket taníttató, önéletrajzíró asszony néz szembe a közönséggel, akinek hitét negyven éve alatt sem tudta senki és semmi megtörni. Lehetne példának állítani, lehetne kora és korunk között párhuzamot vonni, örök emberi sorsokra vonatkozó következtetéseket levonni. A monodráma aktualitását, mondanivalóját lehetne elemezgetni, értelmezgetni, ha szükséges, akár "adaptálni". Mindezek helyett álljon inkább itt magának Meister Évának, a színésznek a vallomása. Nem, nem a szerepről, hanem Árva Bethlen Katáról, az olykor elkeseredett, vagy akár lázadó, de hitét soha meg nem tagadó igaz emberről. - Olthévizen születtem, és én is kipillanthattam az Ő hévizi ablakán. Abban a templomban hallgathattam istentiszteletet, amelyet Ő építettetett, azon az utcán járhattam, amelyen Ő is járt, foghattam kezembe azokat a brokátterítőket, amelyeket Ő varrt, és fogarasi édesapám révén gyermekkorom egyik emlékképe a református templom udvarán álló sírköve. Anyai ágon talán még rokoni szálak is fűznek hozzá a Széki-família által, de én a lelki rokonságot sokkal inkább közelebbinek érzem: az újrakezdés jellemzi életem eddigi stációit. Talán nem véletlenszerű ez a mostani találkozás. Megidéztettem… Énnekem az is megadatott, hogy ne csak a 18. századi Erdélyt lássam az Ő ablakán át, hanem ránézhettem a 20. századra is, amely a legközelebb vitte az embert az elidegenedéshez, és amelyben az "erdélyi Antigoné" példájára az építő, az alkotó embernek egyenes gerinccel kell megállni, még ha farkasok között is. té |