CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2001. szeptember 18., kedd 15:08

Könyvajánló

Könyvajánló a Cédrus Art Club ajánlásából

Sopron Anno – Naptár a 2002. évre
Ára: 1998 Ft

Ezen a képen nemcsak egy hatvan évvel ezelőtti őszt, hanem a jövő októbert láthatja.
Új naptár régi tizenkét soproni hónappal és tizenkét régi soproni fotóval.
 

Ady Endre: A hajnali táncosnő
Millenniumi Könyvtár - Osiris, 2001

Ady Endre 1907-ben, első novelláskötete megjelenése előtt így írt Radó Antalnak, a Magyar Könyvtár sorozatszerkesztőjének: “Nem tartom magam hivatásos és artista novellaírónak. De úgy gondolom, hogy kis tárcáimnak egy része valamelyes mértékben dokumentumszerű. Hozzányúltam új témákhoz, bátorítást adtam egy-két hivatásosabb mesélő, konstruáló talentumnak: próbálkozásokat tettem a magyar földön különben pompásan bevált és tenyésző tárca, novellácska formagazdagságát gyarapítani. És hogy franciáskodjak egy kicsit: új frissonok mellett akartam – s a szándék is valami – ideákban sűrűbbé, gazdagabbá tenni ezt a nagyon kis olvasott, divatos kis genre-t. Ne tessék ebből semmi dicsekvést kiolvasni, a kis novellácskák nagy hiányosságait én nagyon jól érzem és ismerem. Ez elsősorban túlságosan lírizáló egyéniségemnek, másodsorban az úttörés bajos föladatának vétke.”
 
 

Molnár Gál Péter: A pesti mulatók
Helikon, 2001

    A színháztörténet – ifjú kora ellenére vagy éppen azért – gyakran szokott gőgösen viselkedni. Bizonyos műfajokat megvetéssel kezel, vagy egyszerűen keresztülnéz rajtuk, mintha nem is léteztek volna. Sokáig inkább csak az emelkedett hangvételű, komoly teátrumokat kedvelte.
    Ez a könyv a magyar színháztörténet mélyen lenézett, kitagadott, pirulva emlegetett hajtásairól szól. A pesti orfeumok, énekes-zenés kávéházak, zsargonkabarék hagymaszagú, szivarfüstös világát eleveníti fel. Megismerkedünk a legfrivolabb színpadi műfajok vicces-szomorú hőseivel, a tinglitangli hajdan körülrajongott csillagaival, a kétes hírű zengerájok bohózataival, kupléival, sikamlós tréfáival, talmi értékeivel és valódi kincseivel, fiaskóival és kirobbanó sikereivel.
    És közben kibontakozik az éppen csak Budapestté lett főváros. A boldog-boldogtalan békeidők Pestje, amikor még a mai Belvárosig ért a Kerepesi út, Rostély utcának hívták a Gerlóczy utcát, Retek utcának a Révay utcát, Landstrassénak a Váci körutat, azaz a mai Bajcsy-Zsilinszky tat. Amikor könnyebb volt Königstrasseként emlegetni a Király utcát, és Ős-Budavára a Városligetben volt, Konstantinápoly pedig a Lágymányosra hurcolkodott.
    Újraéled a magyar ezredév tarka forgataga, sikeres és többszörösen tönkrement színházalapítók, mulatótulajdonosok, kávésok, cukrászok, vendéglősök, mutatványosok, artisták és komédiások világa: szüleink, nagy- és dédszüleink hétköznapjai és ünnepei, mulatozásai és keservei.

Pierre Bourdieu: Előadások a televízióról
Osiris Kiadó; 2001

    Pierre Bourdieu 1996-ban a Collége de France-ban két, stílszerűen a tévében is sugárzott előadást tartott a televízió mint médium működéséről. Az első előadás a képernyőn működő “rejtett cenzúrával” foglalkozik, s bevezeti az olvasót a sokak előtt titokzatosnak ható folyamatba, melynek végtermékei a tévé képernyőjén megjelenő képek és beszéd. Második előadásában a francia szociológus azt fejtegeti, hogy a televízió, amely vitathatatlanul uralkodó szerephez jutott az újságírás világában, alapvetően változtatta meg olyan, rendkívül különböző szellemi világok működésmódját, mint a képzőművészet, irodalom, a politika és a filozófia, de ide sorolható akár a jog, akár a tudomány is: valamennyit egyfajta “kereskedelmi szempontú népítélet” igényeinek vetve alá.

    “Könnyen bizonyíthatnám ezt annak elemzésével, ahogyan – a nézőszám növelésének igyekezetében – a televízió az idegen- és fajgyűlölő kijelentéseket tett szerzőinek megszólalását kezelte Ezt a gyakorlatot a sajtó egy része is követte), vagy ahogyan nap mint nap behódol a politika szűklátókörű és szűken vett nemzeti – hogy nacionalistát ne mondjunk – felfogásának. (…) a nézettség feltornászásáért folytatott kíméletlen harc illusztrációja talán mégis a nemrégiben Görög- és Törökország között kirobbant incidens kezelése. Egy aprócska, lakatlan sziget, Imia ügyében, egy magánkézben lévő tévécsatorna mozgósításra felhívó, harcos kijelentéseinek hatására a görög magántelevíziók és magánrádiók, melyeket a napilapok is követtek, egymás hagymázos-nacionalista túllicitálásába kezdtek; a török televíziók és lapok is harcba szálltak – ugyancsak a nézettségi számok versenyének hevében. Görög katonák partraszállása a szigeten, flottamozgások; kis híja volt, hogy nem robbant ki a háború. Az idegengyűlöletnek és a nacionalizmus fellángolásának – melyet Görög- és Törökországban, nemkülönben a volt Jugoszláviában és Franciaországban vagy máshol is megfigyelhetünk – újszerűsége talán abban rejti lényegét, hogy milyen jól ki lehet használni a modern kommunikációs eszközök közvetítette primitív kollektív indulatokat.” (Pierre Bourdieu)
A kötet a szerzőtől további három, a témához kapcsolódó tanulmányt is tartalmaz.

Johan Huizinga: Hollandia Kultúrája A Tizenhetedik Században
Osiris Kiadó; 2001

    “Hollandia kultúrája a tizenhetedik században – múltbéli valóság, azaz absztrakt valóság, mindazonáltal annyira élettel és formával teli, hogy az általa felidézett kép aligha tűnik elvontnak. Hogy az ilyen valóságot élesen magunk elé tudjuk idézni, legjobb, ha abból indulunk ki, ami minden más tudás forrása: az ámulatból, hogy mindez az élet egyszer valóság volt. Ez az elképedés a mi esetünkben nagyon is közvetlen természetű. Hogyan lehetséges, tűnődik az ember azonnal, hogy egy olyan kicsiny és meglehetősen félreeső terület, mint amilyen Hollandia volt a tizenhetedik század Európájában, szóval hogyan lehetséges, hogy mint állam, mint kereskedelmi hatalom és mint a kultúra forrása, olyan vezető helyet foglalhatott el, mint a fiatal köztársaság? Azt többé-kevésbé megérthetjük, hogy Athénnak és Firenzének, Rómának vagy Párizsnak mint a kulturális kisugárzás központjainak hasonló díszhely jutott osztályrészül; de hogyan tehetett szert egy darabig ugyanilyen központi funkcióra az a kis vízi ország, mely mindössze az Eemstől és a Vlie-től a Maasig és a Scheldéig terjed?
    Ebben a tényben önmagában még nem merült ki a csoda. Mert azonnal előtolakszik egy második kérdés: hol található még példa egy olyan nemzeti kultúrára, mely az államnak és magának a népnek a megszületése után azonnal csúcspontjához ér? – Egy pillanatra se feledjük: Rembrandt születése előtt száz, sőt ötven évvel sem létezett még a holland nép abban az értelemben, ahogyan itt beszélünk róla.” (Johan Huizinga)
 

F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom Magam
Magyar Könyvklub; 2001

Miért teszünk olyasmit, amivel magunk sem értünk egyet?
Milyen belső program irányítja tetteink zömét?
Hol tanultuk az életünket megkeserítő pszichológiai játszmákat?
Valóban mi írtuk-e életünk tervét?
Miért éppen az önismeret menthet meg bennünket a beprogramozástól?
Ezekre a kérdésekre keresi a szerző a választ, remélve az olvasó aktív közreműködését. Ebben a könyvében F. Várkonyi Zsuzsa sokéves önismeret-tanításai tapasztalatait összegzi nemcsak a segítő foglalkozású szakember, hanem az érdeklődő laikus számára is.
Az olvasó megismerkedhet a tranzakció-elemzés alapjaival és jó néhány olyan gondolattal, amelyek e tanítás-tanulás során születtek, és bizonyultak sokak életében helytállónak és hasznosnak.
“Nincs érdekesebb kérdés számomra, mint az ember működése. Miért reagál egyikünk így, másikunk amúgy? Miért nem érzi hasonló helyzetben valaki ugyanazt, amit a másik, Miért tesz előrevivő vagy éppen esélyromboló lépéseket az egyik ember, amikor a másik passzívan vár? Miért választ valaki rendszeresen alkalmatlan partnereket? Miért kapnak mások könnyen érzelmi támogatást szinte bármihez?
Ezekre a kérdésekre keresi a választ a pszichológia. Az emberi működés rejtélyei mindenkit érintenek, de nem mindenki akar foglalkozni velük.(…) Húsz éve végzek terápiás munkát, és közel tíz éve vezetek önismereti tréningeket szakembereknek és laikusoknak. Nincs olyan csoport vagy egyéni kliens, akitől ne tanulnék valami újat, érdekeset. Ebben a könyvben azokat a tapasztalatokat igyekeztem megfogalmazni, amelyeket a velük folytatott munka során szereztem. Minden ilyen kapcsolatomban tanulok valamit saját működésemről is. Egyre nagyobbnak érzem bármely szakmai megnyilvánulásom felelősségét. A kísértés számomra már rég nem az, hogy tökéletesebbnek mutatkozzak. Viselkedésem hitelességét tekintem a legfontosabb modellfeladatnak. És természetesen sokat dolgozom azon, hogy önismeretem javítása révén egyre hasznosabb legyen az a segítségét, amit ebből a remélhetőleg hiteles belsőből felkínálhatok.” (F. Várkonyi Zsuzsanna)

Összeállította: Molnár Tímea