CyberPress.Sopron

 A vasfüggönytől a berlini falig II.
- ahogyan az eseményeket az élet rendezte -

Látogatás a Bundestagban

    A megnyitó után Rainer Jork, aki a CDU-frakció tagja és évek óta vendégünk az augusztusi rendezvényeken, meghívott bennünket a Bundestagba. Ezt örömmel elfogadtuk, mivel így mindenhova bejutottunk, oda is ahova turista be nem léphet. Először ellátogattunk irodájában, amely a még épülő képviselői irodaház már elkészült szárnyában található. Digitális kamerával készített képeket szerettünk volna interneten küldeni a Kisalföld számára, de nem sikerült, mert a biztonsági rendszer nem enged semmilyen csatlakozást a számítógépére.
    Bizony ilyen világban élünk és útban az épület kupolája felé mondtam is neki, hogy parkolóházunk mellett láttam az amerikai követséget védő korlátrendszert, amely igen rossz érzéseket keltett bennem. Egyetértettünk abban, hogy ezek borzasztó állapotok. Utólag tudtuk meg, hogy körülbelül ezzel egyidejűleg repült az első gép a World Trade Center tornyába. Minderről nem tudva mentünk fel a Bundestag kupolájába, amely különben nem sokkal rosszabb célpont.
    Innét egész Berlint jól látni minden irányban. Ez egy tiszta üveg-fém szerkezet, mint minden az épületben amit a régi falak közé helyeztek. Folyik is a vita még mindig arról, hogy helyes volt-e a Reichstag ódon, kiégett falai közé ilyen modern anyagokból készült “belső épületet” helyezni. Érzésem szerint Jork úr is az ellenzők közé tartozik.
    Persze nem volt egyszerű építészeti feladat a régit újra építeni. Mindenesetre érdekesek a részben meghagyott régi falak, amelyeken a Reichstagot elfoglaló orosz katonáik szignói, írásai találhatók.
    A kupolából leérkezve megszólalt Ivanics Feri mobiltelefonja, a Westelpress küldte a legfrissebb hírt SMS-ben, amely megrengette a világot. Találgatások folytak arról, hogy talán egy kis Cessna lehetett. Én azonnal Osama bin Laden nevét emlegettem, de társaim ezt a lehetőséget elvetették. Pár óra múlva ettől igen megnőtt a csapatban a tekintélyem, bár erről szívesen lemondtam volna.
    Számunkra hihetetlen érdekes volt látni, hogy a Bundestag hogyan bolydul fel, hogy reagál élőben a politika. A folyosón lévő számos televíziókészüléket, amelyek a bent folyó költségvetési vitát lett volna hivatott közvetíteni, átkapcsolták a CNN-re és a frakkos parlamenti szolgák az addig unatkozó sajtósokkal rámeredtek a képernyőkre. Láttuk, hogy az ülésteremben Thierse elnök úr telefonhívást kap és berekeszti az ülést. A folyosón haladó képviselőket elképesztő számú újságíró támadta le kis mobil mikrofonokkal, akik szinte nyilatkozni se tudtak. Egy összetört, kétségbeesett ember vonszolta magát szembe velünk. Mint kiderült ő Jork úr barátja, Pflüger képviselő úr a CDU-frakció külügyi referense volt. Közölte velünk, hogy ez egy második Pearl Harbor és, hogy a világ ezután gyökeresen megváltozik, mert a szabad világ jelképeit rombolták le, a következmények beláthatatlanok.
    Jork barátunkat is sarokba állította egy ifjú riporter. Az interjút hallva, a magyar politikai élethez szokott agyam érzékeny jelzéseket adott le és ijedten néztem körül, hogy ki hallja ezt még. Barátunk ugyanis keményen nyilatkozott és szükségesnek tartotta a menekültekkel kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálatát. Szerinte mindenkit nem kellene Németországba beengedni. Persze fejlettebb demokráciákban a véleményét bárki nyugodtan kifejtheti.
    Napokkal később kiderült, hogy aggodalma nem ok nélküli, számos alvó ügynök van már szerte a világban. Utólag megtudtuk, hogy ráadásul a merénylők közül hárman is Hamburgban készültek fel a feladatra.
    A Bundestag kiürítése megkezdődött és visszamentünk a szemben lévő követségre, ahol a magyar miniszterelnök stábja már az új helyzetre készült fel.

Bonyodalmak a követségen

    A követségen délután három órától egy magyar-német gazdasági fórum zajlott Orbán Viktor, Matolcsy György vezetésével. Ez javában folyt, amikor mi a Bundestagban értesültünk a szörnyű hírről. Azonnal kapcsolatba próbáltunk lépni telefonon Szájer Józseffel, de az ülésteremben kikapcsolta a készülékét. Végül sajtófőnökét értük el, aki tőlünk tudta meg, hogy mi történt. Mire a követségre értünk már nagy volt a sürgés-forgás. Orbán Viktor egy terembe vonult legközvetlenebb munkatársaival, ahol lázas munka folyt. Mindenki a terem előtt várt, ahonnét lassan szivárogtak a hírek. A német politikusok érthető módon mindent lemondtak, Schröder kancellár válságstábot alakított. Ez várható volt, de Orbán Viktor is minél előbb haza akart repülni. Igen gyorsan intézkedett a stáb, mert félő volt, hogy a berlini repteret lezárják, a kormánytagok pedig ebben a helyzetben minél előbb otthon szerettek volna lenni. Röviddel 18 óra előtt sajtótájékoztatón ismertette a miniszterelnök a kormány álláspontját és 18 órakor elindult a repülőtérre. A vele érkezett újságírók – egy rövid vacsora után - fél óra múlva követték, de csomagjaik nélkül, mert szállodájukban bombariadó volt. Ezeket másnap szállították vissza Budapestre.
    Mivel Berlinben számos koncertet, színházi előadást és egyéb rendezvényt lemondtak és a követségen is síri hangulat uralkodott a nagykövet úr lemondta a koncertet. Ezt nagyon sajnáltuk, de azt hiszem mi sem tudtuk volna élvezni a műsort és nem tudom azt se, hogy a művészek mit tudtak volna produkálni ilyen hangulatban.
    Nagy részvéttel voltunk a nagykövet úr és a diplomaták irányába, mert egy éve készültek az eseményre, kiválóan megszerveztek mindent, de akár így nézzük, akár úgy sajnos csak egy csonka rendezvényre sikeredett az egész.
    Szerencsére a másnap esti kiállítást nem mondták le. A részleteket megbeszéltük Ács Zoltánnal a PR-főnökkel és elindultunk szállodánkba. Mivel mindenki igen fáradt volt és messze volt a parkolóház felajánlottam, hogy elhozom az autót a követséghez. Ivanics Ferenc szolidaritásból elkísért a szemerkélő esőben, de azt hiszem megbánta.
    Már az első utcasarkon barrikádba ütköztünk és a katonák közölték, hogy tovább nem mehetünk. Barátságosan tudtunkra adták, hogy melyik ponton tudunk bejutni a parkolóház felé. Ez számtalan blokk megkerülésével volt lehetséges, már lassan a berlini maratonon éreztük magunkat. Barátaink már ránk telefonáltak mire végre a parkolóház közelébe értünk, természetesen katonai kísérettel, ami ezúttal Ivanics Feri státuszától függetlenül járt nekünk. A katonák közölték, hogy a kocsival kijárhatunk, de vissza nem jöhetünk. Biztosítottuk őket arról, hogy ilyen terveink nincsenek.
    Az igen udvarias katonákkal folytatott beszélgetés azonban nem nyugtatott meg bennünket, mert ők második hullámban végrehajtott csapásokat vártak és 2-3 izgalmas napra számítottak.
    Ma már tudjuk, hogy szerencsére ez nem igazolódott be.

A kiállítás

    Másnap 9 óra körül már megjelentünk a követségen, hogy felállítsuk a paravánokat. Sok időnk nem volt, de szerencsére a berlini Magyar Kulturális Intézet két munkatársa /egyikük Ádám Zoltán soproni származású barátunk/ sokat segített ebben. Ivanics Feri kezébe kapta a Pannonia Med Hoteltől kölcsönkért akkumulátoros fúrógépet és mozzanatok szerint pároknak felosztva a munkát irányította a szerelést.

Szöveg és fotó:

Nagy László