CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Concerto

1998. november 16., hétfő 00:00


125 éve írták...

A zene törvényeit egyszerűen fejtetôre állítja


125 éve írták...



1873-ban jelent meg az alábbi kritika Liszt Mefiszto keringôjérôl Eduard Hanslick tollából a "Hangversenyek, zeneszerzôk, virtuózok című művében.
Eduard Hanslick 1825-1904 között élt, az elsô hivatásos zenekritikus, zeneesztéta. Apai ágon németajkú katolikus családból származott, a mai Csehország területén , Rakonitz (Rakovnik) közelében birtokoltak és műveltek egy földterületet. Apja a prágai gimnáziumban, majd egyetemen tanult, zenetanítással és könyvtári munkával kereste meg megélhetését, amikor egy jelentôsebb összeget nyert a lottón, s így feleségül vehette egyik zongoratanítványát, egy zsidó bankár leányát. A fiatal Hanslick atyjától a könyvek és a zene szeretetét, anyjától a francia nyelvet és a színház iránti rajongást tanulta meg. Zongorastúdiuma mellett jogot hallgatott a prágai egyetemen, itt találkozott Zimmermann filozófussal és a zenetörténész Ambrossal. Zongoraművészként nem számíthatott fényes karrierre, ezért inkább a publicisztikával foglalkozott...
Zenekritikai és biográfiai írásai egy fél évszázadot ölelnek fel, éles ítéleteivel és gördülékeny stílusával a mai napig megállja a helyét. Wagnert, Lisztet és követôiket azonban valami módon nem szívlelhette...


... a leány hajfürtjei himbálóznak, mint " a kéjgyönyör gyors vészharangja", Mefiszto a vonóját lendíti, Faust pedig "bájos barna leánykáját" röpíti - micsoda ellenállhatatlan feladat ez a Liszt-Wagner-iskola erotikus flagelláns zenéje számára! Liszt egész zenekari művel illusztrálja Lenau "Falusi csapszékét"; ezt mindjárt olyan ördögi disszonanciákkal kezdi, hogy a hallgatónak lúdbôrös lesz a háta, és a foga is megfájdul bele. (A basszusok 24 taktuson át az "e-h" üres kvintet játszák, amely fölött elôbb a fis-cis, majd két - h-fis és d-a - kvint szólal meg és végül a legélesebb sforzandóban ismételten a szörnyű e-h-fis-d-a-e kvintépítmény tornyosul fel!) Liszt a zene természeti törvényeit egyszerűen fejtetôre állítja és miután képtelen saját eszközeivel szépet alkotni, szándékosan csúfságokat gondol ki.
A darab egész folyamán sokkal inkább a hegedűs sátáni természete, mintsem annak Lenau által kifejezett érzékeket elandalító, szíveket mámorba ejtô jellege jut kifejezésre; csak közvetlenül a darab vége felé lep meg bennünket egy hosszú, epekedô fuvolatrilla és a hárfahúrok értelmetlen szaggatása, amely magával a zeneművel nem magyarázható, hanem csupán a költemény félreérthetetlen befejezésével indokolható. Liszt Mefiszto-keringôjét már korábban is hallottuk zongoravirtuózok szörnyűségként ható elôadásában és szívesen bevalljuk, hogy ebben a pikáns hangszerelésben hasonlíthatatlanul jobban hangzik.
Amíg ugyanis az impotens szerelmi ôrjöngés zongorakivonatban még csak nem is szórakoztató, addig itt a zenekarban lassanként legalábbis szaarvakat, lófarkot és lópatát növeszt. Ez nagyon mulatságos, mert egyidejűleg sok Meyerbeerre, Berliozra, Melndelssohnra és Weberre utaló remineszcencia serkenti kellemesen a hallgató emlékezôtehetségét.

(Ormay Imre: Megbukott zenekritikák Második, bôvített kiadás, Zeneműkiadó Budapest1963)

Concerto