|
CSERESZNYÉSKERT
CSERESZNYÉSKERT komédia három felvonásban Fordította: SPIRÓ GYÖRGY 
Amint azt már mások, ezen írás szerzőjénél lényegesen jobb "irodalmi vénájúak" megírták, Csehov műveit az a sajátos kettősség jellemzi, mellyel történelmileg hiteles alakjai felé fordul; egyrészről kritikával, másrészről viszont egy nagyon emberi és meleg tónusú empátiával. Éppen e nagyfokú bele- és együttérző képesség miatt nem teszi soha ki éles, szatírikus, gyilkos iróniával megírt kritikának szereplőit. Megelégszik a helyzet és a folyamat hiteles vázlata közti ellentétek tolmácsolásával, realista megjelenítésével. Az ellentétek hordozzák a helyzetek valódi kilátástalanságát, ugyanakkor feszültségét is. A Soproni Petőfi Színház Csehov előadását nézve azt kell mondanom, hogy nagyon helyesen, ezt a nézőpont-semleges, empatikus rendezői felfogást tükrözi a darab színrevitele. A szokásosnál mozgalmasabb, de jól megoldott képek és csaknem állandó szinten tartott, tudatos feszültség-teremtés a rendezői munka erénye.  A színrevivők között válogatva - hangsúlyozva azt, hogy rosszat, elmarasztalót alig írhat le a szereplőkről a kritikus - számos emlékezetes alakítás akad.  Elsőként emelem ki Ivancsics Ilonának és Konrád Antalnak hagyományos szerepmegoldását, melyben a legjobb elődök nyomdokain haladnak.  Nagy Gábor - ki tudja hányadszor - bizonyítja immár a soproni színházban, hogy nagyívű szerepformálásra képes a színpadon. Azt kell mondanom, hogy mind szerepjátszásának átéltsége, mind mozgáskultúrája, annak tudatos alkalmazása a mai előadás első sorába emelte.  Boros Zoltán pályafutása a Tartuffe és az Ábel után megfordulni látszik: örömömre mindinkább a belső megoldások jellemzik játékát, mindig kevesebb, de azért még elvétve akad külsőleges, a fiatalság harsány eszköztárából való választás.  Az inasok "párviadala" döntetlennek látszik, s ha Dobák Lajos utolsó színi megjelenése érthetőbb, tagoltabb lenne, talán rá szavaznék: jobb és testhezállóbb szerep. Keresztes Ildikó nevelőnője - sajnáljuk - egy rosszul sikerült karikatúra: nem illik bele az előadás egészébe, nincs sok köze Csehovhoz és az előadás követhető elveihez sem. Bántóan darabos, dupla karikatúra: már nincs meg benne a szatíra alanya, így nem hiteles.  S itt érkeztünk el a vendégszereplő Huszárik Katához, akinek kedves alakját öröm a soproni színpadon látni: törékeny, önfeláldozó, lelkesedő figurája új színt vinne az előadásba,... ha értenénk, mit mond. Erről szólva nem kímélhetjük meg az olvasót attól, hogy elmondjuk, csak aki olvasta is a darabot, az számíthat teljes élvezetre, hiszen a legjobb orgánumú szereplőin át a női szerepek jó részét érintve a befejező mondatokig - a darab szövegének egy része érthetetlen. Érthetetlen legalább annyira, mint maga a tény, hogy valaki a hátsó sorokból nem hallgatta meg "friss füllel" a monológokat, elkeseredett, szájtakarásos motyogásokat, melyekből csak az érzelem érthető, a csodálatos csehovi vagy spirói mondatok egyáltalán nem!  A darab két főszereplője, a nemesi születésű testvérpár - bár azokat nagyszerű kvalitású művészek alakítják - nem a darab terhének hordozója. A férfi főszerep kissé kortalanra sikerült, míg a női főszereplő inkább sajnálható kislányos allűrjeiért, mint kihasználtságáért, jószívűségéért, könnyelműségéért. Nyilván nem könnyű a darab hangsúlyainak megtalálása, s emellett az egyenlő eséllyel folytatott játék a néző figyelméért, együttérzéséért.  A díszletek egy része - a belsők - kiválóak, míg a külső jelenet díszlete silány, szájbarágós, s emellett legalább öt-tíz percnyi zongorajátékot vagyunk kénytelenek elviselni a második szín megteremtéséért egy forgó színpadon, az első felvonásban. Ez sok, főleg akkor, amikor már tudjuk, hogyan sikerült. Csak a könyvelő szánalmas alakjának ad alkalmat arra, hogy nyikorgó csizmájában, gitárral a nyakában függönytől függönyig eltaláljon. Ez rossz a színésznek, rossz a rendezőnek, de a legrosszabb a nézőnek, mert ízlésromboló, annak ellenére, hogy van némi valóságtartalma.  A jelmezek jól sikerültek, s ha néha kételkednénk is benne, hogy valaki ilyen (báli) ruhát képes-e felvenni, sokszínűségükben segítik a mondanivaló kibontását. A soproni közönség tehát ezen írás szerzője szerint egy jó koncepciójú Csehov előadást nézhet végig. Tulajdonképpen megkapja bérletének árát, és lehet, hogy másképpen dönt a szereplők megítélésében. A maga módján, s lehet, hogy igaza is van. - DI - |