CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SzínházVilág

2001. október 07., vasárnap 09:59


CSERESZNYÉSKERT

Anton Pavlovics Csehov
CSERESZNYÉSKERT

komédia három felvonásban

Fordította: SPIRÓ GYÖRGY


Ranyevszkaja, Ljubov Adrejevna, földbirtokosnő BORBÁS GABI
Ánya, a leánya HUSZÁRIK KATA
Varja, fogadott leánya IVANCSICS ILONA
Gajev, Leonyid Andrejevics, Ranyevszkaja testvére BÁCS FERENC
Lopahin, Jermolaj Alekszejevics, kereskedő NAGY GÁBOR
Trofimov, Pjotr Alekszejevics, diák BOROS ZOLTÁN
Szimeonov-Piscsik, Borisz Boriszovics, földbirtokos KONRÁD ANTAL
Sarlotta Ivanovna, nevelőnő KERESZTES ILDIKÓ
Jepihodov, Szemjon Pantyeljevics, könyvelő LÁZÁR CSABA
Dunyasa, szobalány SÁRVÁRI DIANA
Firsz, öreg inas DOBÁK LAJOS
Jasa, fiatal inas VARGA SZABOLCS
Díszlet: Peter Umbrach
Jelmez: Halasi M. Zsuzsanna
A rendező munkatársa: Simon Andrea
Rendező: Ferkai Tamás

Amint azt már mások, ezen írás szerzőjénél lényegesen jobb "irodalmi vénájúak" megírták, Csehov műveit az a sajátos kettősség jellemzi, mellyel történelmileg hiteles alakjai felé fordul; egyrészről kritikával, másrészről viszont egy nagyon emberi és meleg tónusú empátiával.
Éppen e nagyfokú bele- és együttérző képesség miatt nem teszi soha ki éles, szatírikus, gyilkos iróniával megírt kritikának szereplőit. Megelégszik a helyzet és a folyamat hiteles vázlata közti ellentétek tolmácsolásával, realista megjelenítésével. Az ellentétek hordozzák a helyzetek valódi kilátástalanságát, ugyanakkor feszültségét is.
A Soproni Petőfi Színház Csehov előadását nézve azt kell mondanom, hogy nagyon helyesen, ezt a nézőpont-semleges, empatikus rendezői felfogást tükrözi a darab színrevitele. A szokásosnál mozgalmasabb, de jól megoldott képek és csaknem állandó szinten tartott, tudatos feszültség-teremtés a rendezői munka erénye.

A színrevivők között válogatva - hangsúlyozva azt, hogy rosszat, elmarasztalót alig írhat le a szereplőkről a kritikus - számos emlékezetes alakítás akad.

Elsőként emelem ki Ivancsics Ilonának és Konrád Antalnak hagyományos szerepmegoldását, melyben a legjobb elődök nyomdokain haladnak.

Nagy Gábor - ki tudja hányadszor - bizonyítja immár a soproni színházban, hogy nagyívű szerepformálásra képes a színpadon. Azt kell mondanom, hogy mind szerepjátszásának átéltsége, mind mozgáskultúrája, annak tudatos alkalmazása a mai előadás első sorába emelte.

Boros Zoltán pályafutása a Tartuffe és az Ábel után megfordulni látszik: örömömre mindinkább a belső megoldások jellemzik játékát, mindig kevesebb, de azért még elvétve akad külsőleges, a fiatalság harsány eszköztárából való választás.

Az inasok "párviadala" döntetlennek látszik, s ha Dobák Lajos utolsó színi megjelenése érthetőbb, tagoltabb lenne, talán rá szavaznék: jobb és testhezállóbb szerep.
Keresztes Ildikó nevelőnője - sajnáljuk - egy rosszul sikerült karikatúra: nem illik bele az előadás egészébe, nincs sok köze Csehovhoz és az előadás követhető elveihez sem. Bántóan darabos, dupla karikatúra: már nincs meg benne a szatíra alanya, így nem hiteles.

S itt érkeztünk el a vendégszereplő Huszárik Katához, akinek kedves alakját öröm a soproni színpadon látni: törékeny, önfeláldozó, lelkesedő figurája új színt vinne az előadásba,... ha értenénk, mit mond.
Erről szólva nem kímélhetjük meg az olvasót attól, hogy elmondjuk, csak aki olvasta is a darabot, az számíthat teljes élvezetre, hiszen a legjobb orgánumú szereplőin át a női szerepek jó részét érintve a befejező mondatokig - a darab szövegének egy része érthetetlen. Érthetetlen legalább annyira, mint maga a tény, hogy valaki a hátsó sorokból nem hallgatta meg "friss füllel" a monológokat, elkeseredett, szájtakarásos motyogásokat, melyekből csak az érzelem érthető, a csodálatos csehovi vagy spirói mondatok egyáltalán nem!

A darab két főszereplője, a nemesi születésű testvérpár - bár azokat nagyszerű kvalitású művészek alakítják - nem a darab terhének hordozója. A férfi főszerep kissé kortalanra sikerült, míg a női főszereplő inkább sajnálható kislányos allűrjeiért, mint kihasználtságáért, jószívűségéért, könnyelműségéért. Nyilván nem könnyű a darab hangsúlyainak megtalálása, s emellett az egyenlő eséllyel folytatott játék a néző figyelméért, együttérzéséért.

A díszletek egy része - a belsők - kiválóak, míg a külső jelenet díszlete silány, szájbarágós, s emellett legalább öt-tíz percnyi zongorajátékot vagyunk kénytelenek elviselni a második szín megteremtéséért egy forgó színpadon, az első felvonásban. Ez sok, főleg akkor, amikor már tudjuk, hogyan sikerült. Csak a könyvelő szánalmas alakjának ad alkalmat arra, hogy nyikorgó csizmájában, gitárral a nyakában függönytől függönyig eltaláljon. Ez rossz a színésznek, rossz a rendezőnek, de a legrosszabb a nézőnek, mert ízlésromboló, annak ellenére, hogy van némi valóságtartalma.

A jelmezek jól sikerültek, s ha néha kételkednénk is benne, hogy valaki ilyen (báli) ruhát képes-e felvenni, sokszínűségükben segítik a mondanivaló kibontását.
A soproni közönség tehát ezen írás szerzője szerint egy jó koncepciójú Csehov előadást nézhet végig. Tulajdonképpen megkapja bérletének árát, és lehet, hogy másképpen dönt a szereplők megítélésében. A maga módján, s lehet, hogy igaza is van.
- DI -