CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2001. október 11., csütörtök 23:05



Konferenciaközpont: minta beruházás - 2002-ben indulhat az útfejlesztés

Dr. Szájer József a Sopront érintő beruházásokról

Dr. Szájer József a Sopront érintő beruházásokról
Konferenciaközpont: minta beruházás - Útfejlesztés indulhat 2002-ben

A soproni Konferenciaközpont megvalósítása a Széchenyi Terv egyik szimbolikus beruházásának is tekinthető - jelentette ki dr. Szájer József Sopron országgyűlési képviselője a konferenciaközpont építési munkálatainak megtekintése után tartott sajtótájékoztatón Sopronban. Kifejtette, hogy a Széchenyi Terv egyik nagyon erőteljes és komoly konferenciaközpontok építésére irányuló elemeként a soproni intézmény ugyanakkor nem csak szimbolikus értelemben fontos, hiszen a soproni lesz az első, a Széchenyi Tervnek köszönhetően megvalósuló konferenciacentrum.


Kerekes Attila (Stettin Hungária Kft), Nyerges Ferenc (Pro Kultúra Sopron Kht.), Khaut András FÉSZ, dr. Szájer József országggyűlési képviselő

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a konferenciaépítési programon belül a Gazdasági Minisztérium szándékai szerint az Európai Unió felé egy híd szerepét töltené be az a soproni Konferenciaközpont, amely helye lehetne az európai és atlanti térségi konferenciáknak. A koncepció szerint a konferenciaturizmus fejlesztésének egyrészt, van egy Szeged-Pécsre vonatkozó déli tengelye, másrészt meg egy nyugati - Budapest-Sopron - irányú, amelyek ilyen módon egymáshoz is kapcsolódnak.

A politikust a kivitelező tájékoztatta a soproni Konferenciaközpontban a közelmúltban történt baleset következményeiről: arról, hogy a hatvanas években szakszerűtlenül épített álmennyezet leszakadása nem akadályozza a beruházás határidőre történő befejezését, ugyanakkor a beruházás költségeit valószínűleg jelentősen növeli majd.
A többletköltségekkel kapcsolatosan sajtókérdésre válaszolva dr. Szájer József elmondta, hogy a Pro Kultúra Kht. folyamatosan pályázik a konferenciacentrum megvalósításához szükséges pénzügyi háttér megteremtése érdekében, amelyhez a város is hozzáadja a szükséges részt.
Ezeket a pályázatokat a soproni országgyűlési képviselő eddig is támogatta, és amint azt elmondta a jövőben is támogatni fogja. Feltehető, hogy lesznek további olyan pályázatok, amelyek a beruházás jövőbeli finanszírozásának is megteremtik lehetőségeit, annál is inkább, hogy a Széchenyi Terv eddigi legsikeresebb konferenciaközpont megvalósításáról lévén szó, ez egy kiemelt, minta beruházásnak számít, tény, amely bizonyos esetekben megkönnyíti a képviselő támogató munkáját.
A Széchenyi Tervvel kapcsolatosan Sopron országgyűlési képviselője elmondta, hogy a Kormány a tegnapi nap döntött arról, hogy - a soproni Fidesz frakcióvégén Pokorni Zoltán Fidesz elnök által bejelentett - Széchenyi Terv Plusz -nak nevezett programnak része az az úthálózat fejlesztési terv is, amely bizonyos értelemben meggyorsíthatná az útépítést és amelynek vannak Sopront és környékét érintő vonatkozásai.
A Soprontól a határig vezető út négysávosítása, a határátkelő megközelítését fogja megkönnyíteni. Ez eredetileg 2005-ben kezdődő megvalósítással szerepelt már az útfejlesztési tervekben. A mostani javaslat szerint már 2002 elején megindul ennek az útnak a kiépítése. A mintegy 900 millió forintos beruházás várhatóan a kivitelezés megkezdésétől számított egy éven belül el is készül. Ez a gyorsabb határátkelést és ugyanakkor balesetmentességet célzó infrastruktúrafejlesztés a két szomszédos ország közötti gyorsabb és jobb közlekedést hivatott biztosítani. Ennek az útépítésnek lenne folytatása az M9-es megépítése, az a későbbre tervezett beruházás, amely Győrt és a soproni határátkelőt kötné össze.