Rovat: Városháza
2001. oktĂłber 27., szombat 12:22
Az októberi közgyűlés döntései
A Közgyűlés hosszas vita után elfogadta az Erzsébet Kórház első féléves működéséről szóló beszámolót. Előzetes irányelveket határozott meg a helyi adókra vonatkozó rendeletek módosításának előkészítéséhez. A tervek szerint emelkedne az építményadó és a gépjárműadó, csökkenne a vállalkozók kommunális adója, nem változna az idegenforgalmi és az iparűzési adó mértéke. Arról is döntött a Közgyűlés, hogy pályázatot nyújt be a helyi bérlakás állományt növelő építési beruházásra. A Táncsics u. 60. sz. alatt meglévő tízlakásos épületet 15 lakásosra lehetne bővíteni és a telekre a tervek szerint további 63 összkomfortos lakás építhető. Szintén pályázatot nyújt be az önkormányzat a Kertvárosi utca építésének központi támogatására. Elfogadta a testület a 2001. évi költségvetés módosítását, melyen a szükséges változtatások átvezetése mellett a Városfejlesztési Bizottság módosító indítványa nyomán 5 M Ft-tal bővül a környezetvédelmi alap. Ismét tárgyalta és elfogadta a Közgyűlés a Virágvölgy újabb javaslatoknak megfelelően korrigált szabályozási tervét, így a rendkívüli ülésen tárgyalt helyett a tegnap jóváhagyott szövegű rendelet lép hatályba. A rendeletet a helyben szokásos módon kihirdetjük, emellett az érdeklődők a Polgármesteri Hivatal Jegyzői illetve Főépítészi Irodáján tekinthetik meg. Zárt ülésen, titkos szavazás keretében döntött a Közgyűlés a 2001. évi városi kitüntetésekről és díjakról is, melyek ünnepélyes átadására a december 14-i ünnepség keretében kerül majd sor. Forrás: dr. Tölli Katalin aljegyzővel készített interjú az IKVA rádióban.
|