CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2001. november 12., hétfő 11:28


Az Ikva Rádió hírei

Hírmagazin

Sopronban is elrendelték az influenza figyelő szolgálat felállítását. Tíz háziorvos, valamint az óvodák és iskolák egy része hetente köteles az ÁNTSZ munkatársainak jelezni azt, hogy hány megbetegedést észlelt.

Kömeghallgatásra várja Sopron polgárait a város vezetése, november 15-én a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

A Millenniumi Borok Versenyét rendezik Sopronban, december elején. A Bormarketing Konferencia keretében megvalósuló versenyre november 11-ig jelentkezhettek a borosgazdák. Informació az 506-321-es telefonszámon kérhető.

Dr. Glattfelder Béla, A Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára tart előadást a Széchenyi Tervről kedden 16.00 órakor az Egyetemi Ifjúsági Házban.

Ágota Gábor alpolgármester elmaradt fogadónapját november 16-án pénteken délelőtt 10.00 és 12.00 óra között tartja meg, hivatalában.

A Soproni Városüzemeltetési Kft. Értesíti a lakosságot, hogy nov. 19-től bevonják a DÍFIZETŐ PARKOLÁSI ÖVEZETBE A Rákóczi Ferenc, a Szög, a Móricz Zsigmond, az Ötvös és a Gyóni Géza utcát. Parkoló bérletek válthatók a Magyar u. 19 szám alatt ügyfélfogadási időben. Bővebb információk a 311-309-es telefonszámon kérhetők.

A már használatlan, de a környezetre káros akkumulátorok elhelyezhetők a Városüzemeltető Kft által kihelyezett speciális akkumulátorgyűjtő edényzetekbe, melyeket megtalálhatók:
Nov. 12-13-án: IV. László kir. u. garázsoknál és a Király Jenő- Gyóni Géza u. sarkánál
November 14-15-én: Juharfa u. parkolóban és a Teleki Pál- Tó u. sarkánál.