CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Borváros

2001. november 12., hétfő 16:42


Dionysos a soproni egyetemen

Dionysos a soproni egyetemen

    A Nyugat – Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán lelkes, a kultúrált borfogyasztást és szórakozást kedvelő hallgatók csapata megalapította a Dionysos Szakkollégiumot.
    Bemutatkozó rendezvényüket 2001. november 7-én tartották az egyetemi ifjúsági házban. 70-en gyűltek össze, szinte minden kar képviseltette magát. A bor és a kultúra jegyében eltöltött estén a hallgatók által felkért soproni boros gazdák 10 fajta bort mutattak be személyesen.
    A rendezvényen részt vett Dr. Gimesi Szabolcs, a város polgármestere, a Magyar Szőlő- és Bor- városok Egyesületének elnöke.
    A borvidéket Molnár Tibor a Soproni Borvidék Tanács elnöke mutatta be valamint méltatta azt, hogy az egyetemi hallgatók egyre gyakrabban keresik fel a gazdákat, igy megízlelik a soproni borokat, megismerik a történelmi pincéket és elviszik a világba a borvidék jó hírét.
    Az egyetem vezetése részéről Dr. Józsa László egyetemi docens üdvözölte a gazdákat és a hallgatókat. Elmondta, hogy fontosnak tartja a hallgatói törekvéseket, amelyek a kultúrált szórakozás felé mutatnak.
    A program különlegessége, de egyben természetes eleme volt a kóstolást követően, hogy az előadói és művészeti vénával rendelkező hallgatók bordalokat, borverseket szavaltak. Végül a Divertimento vonósnégyes muzsikája töltötte be a termet, mely mellett megtörtént a visszakóstolás, a hallgatók vidáman koccintottak a jó soproni borokkal, gyertyafény mellett beszélgettek, kultúráltan szórakoztak. Így fogyott el sok-sok üveg soproni bor.

Keglovich István