CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2001. november 18., vasárnap 14:40


A Fertő partján ünnepnappá lett a munkanap

A Fertőrákosi Sétahajó- és Yachtkikötő születése

A Fertőrákosi Sétahajó- és Yachtkikötő születése


A kikötő medence elárasztás előtt

2001. november 17-én 11 órakor kezdődött a kikötőt a Fertő tótól elválasztó gát átvágárásra rendezett ünnepség amelyen Palkovics János Fertőrákos polgármestere, Dr. Gimesi Szabolcs Sopron polgármestere, Ivanics Ferenc a Győr-Moson Sopron Megyei Közgyűlés elnöke, közéleti személyiségek, a fertőrákosi és környékbeli települések lakói, valamint a sajtó képviselői vettek részt.

Dr. Tóka József a Fertő Tó Kft. nevében köszöntötte a résztvevőket. Beszédében utalt arra, hogy a munkanapot ünnepnappá lehet varázsolni, hiszen még dolgoznak a munkagépek, a kikötő még nincs kész, de a több mint ezer cölöp leverésével és a védett kikötőmedence kialakításával elkezdődhet annak vízzel való feltöltése.

Mint hozzáfűzte, reméli, hogy a vitorlázó barátai és az ezután vitorlázni vágyók is otthonra lelnek ebben a kikötőben. Két éve született meg a kikötő építésének ötlete az akkori a Fertő tó környéki rendezési tervekre alapozva, amelyeken erre a területre kikötőt terveztek a mérnökök . A hosszadalmas engedélyezési eljárások után, négy hónappal ezelőtt megkezdődhettek a kivitelezési munkálatok, húszezer köbméter földet kellett kitermelni, és a környéken elhelyezni. Megköszönve munkatársainak áldozatos munkáját, és Fertőrákos polgármesterének támogatását, befejezésként megemlítette, hogy a fertőrákosiak egy része nagyon pozitívan értékeli és támogatja munkájukat, ugyanakkor még vannak akik óvakodva fogadták a kikötő épülését.

Palkovics János Fertőrákos polgármestere beszédében megköszönte Dr. Tóka Józsefnek, hogy vállalkozott a kikötő megépítésére és megtette az első lépéseket egy üdülőközpont létrehozására. Elmondta, hogy Fertőrákos az egyetlen Fertő tó melléki település amely nem rendelkezik tó résszel, ezt 1970-ben a településtől elcsatolták.


Palkovics János Fertőrákos Polgármestere, Hirschler Gabriella, és Dr. Tóka József

A település közigazgatási határa a a jelenleg kialakított kikötőig tart. Ezért 1991-ben a rendezési terv elfogadásakor már úgy tervezték, hogy Virágosmajorban a csatorna kiszélesítésével lehetőséget teremtsenek egy üdülőközpont és kikötő létrehozására. Nagy öröm számára, hogy tíz év után került egy vállalkozó aki fantáziát látott a tervben és elindította ezt a projektet.


Ivanics Ferenc köszönti az egybegyűlteket

Ivanics Ferenc köszöntőjében elmondta, hogy ez a kikötő regionális szempontból nézve a nemzetközi kapcsolatokat is elősegíti, hiszen már osztrák részről is van érdeklődés a kikötő iránt. Bízik abban, hogy nem csak a kikötő lesz védett, hanem az egész Fertő tó is védett marad.

A burgenlandi Vitorlás Szövetség elnöke a szövetség üdvözletét tolmácsolta és reményét fejezte ki, hogy a magyar és osztrák vitorlázók baráti kapcsolatokat építhetnek ki, és a Fertő tó ismét közös használatba kerülhet.

Dr. Gimesi Szabolcs Sopron polgármestere a Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnökeként örömét fejezte ki, azzal kapcsolatban, hogy egyre többen látnak ismét jövőt a Fertő tavi vitorlázásban, ugyanakkor történelmi igazságtételként értékelte, hogy az 1970-ben elcsatolt tópart után most újra van Fertőrákoson tóparti létesítmény.


Dr. Gimesi Szabolcs gratulál a beruházónak

A köszöntők után beindultak a munkagépek és percek alatt átvágták a csatorna és a kikötő közötti keskeny sávot, megkezdődött a kikötő feltöltése. A következő képes riport - kattintással kinagyítható képekkel - bemutatja a gát átvágásának pillanatait.
 

Az ünnepség befejezéseként  Yacht Club épületében forralt bor, sütemény várta a vendégeket.

A Cyberpress kérdésére válaszolva Dr. Tóka József elmondta, hogy a kikötő üzemeltetése önmagában nem jövedelmező tevékenység, a beruházás megtérülési ideje több tíz év lehet. Éppen ezért a kikötő mellé egyéb tevékenységeket is kell telepíteni.

A kikötő megépültéhez a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi Terv keretében nyújtott 30 M Ft összegű támogatással járult hozzá, és amennyiben ugyanolyan pozitív finanszírozási lehetőségeket biztosítanak a bankok, mint az eddigi beruházásnál, és a Gazdasági Minisztérium is újabb támogatásokra tartja érdemesnek, jó esély van arra, hogy 1-2 éven belül folytatni tudják a beruházásokat - nyilatkozta Dr. Tóka József
 

sztoth