CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2001. november 18., vasĂĄrnap 20:16

A hétfejű tündér a Berzsenyiben

Nem tudom, hogy elgondolkozott-e már valaki azon, hogy a jótékony célú kezdeményezések mindig több irányba hatnak. Egyrészt a jótékony akciót szervező ad a közösségnek, úgy, hogy egyúttal segíti az arra rászorulót; másrészt a segíteni szándékozónak pedig megadja az ajándékozás örömét, úgy, hogy végül a folyamattal egyidőben mindenki a folyamatban keletkező értékekkel gyarapodik.

Amint arról már hírt adtunk a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és a Rákóczi Szövetség Soproni Csoportja jótékony célú kulturális rendezvényeket szervez, amelyekkel három kárpátaljai település - Kisdobrony, Nagydobrony és Tiszaártelek - iskoláit és diákjait támogatja.
Ezúttal az iskola magyar nyelvű színjátszó csoportja Lázár Ervin A hétfejű tündér című darabját mutatta be a Líceum dísztermében. A teltházas előadás osztatlan sikert aratott. A kamaraszínházi körülmények között játszott nagyszínházi produkcióban a színjátszók, rendező és díszlettervező igazi színházi élménnyel ajándékozta meg közönségét.

A szereposztás a következő volt:
Aromo: Bartokos Tamás
Bruckner Siegfrid: Darabos Gergely
Ló Szerafin: Hackl Rita
Szörnyeteg Lajos: Kocsis Zoltán
Vacskamati: Salamon Klára
Mikkamakka: Tompa Ádám
Zordonbordon: Révay Gergely
Gepárd Giza: Bősze Veronika
Dömdödöm: Vincze Bernadett

Rendező: Bartokos Tamás
Zene: Suha Kálmán
Fény/Hangmérnök: Árkosi Máté

Az előadás kapcsán Tölli Balázst, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum igazgatóhelyettesét, a Rákóczi Szövetség Soproni Csoportjának elnökét kérdeztük a rendezvénysorozatról és a Líceum és a Rákóczi Szövetség által gyűjtött adományok céljáról és sorsáról.

- A Berzsenyi Dániel Líceum négy évvel ezelőtti kárpátaljai árvízet követően került kapcsolatba az említett három iskolával, amikor megismertük a kárpátaljai viszonyokat és többszáz könyvet, iskolaszereket és ruhaneműt vittünk ki. Miután minden adományozó mindig szeretné biztosan tudni azt, hogy az adománya odaér, ahova ő szánja, ezért fontos, hogy minekünk a három iskolával közvetlen kapcsolatunk van. A Rákóczi Szövetségen keresztül Kárpátaljáról három ösztöndíjasunk van, olyanok, akiknek a gimnázium ideje alatt, gyakorlatilag az összes költségét - kollégium, étkezés, tankönyv, útiköltség - fedezzük, azzal a céllal, hogy gimnáziumi tanulmányainak befejeztével visszamenjenek Kárpátaljára. Tehát konkrétan ismerjük az ő gondjaikat, amelyek közül az egyik legnagyobb, az, hogy nincsenek magyar könyveik. Az adományok gyűjtésében több alapítvány - a határon túli magyar könyvtárok könyvekkel való ellátását segítő Kölcsey Alapítvány - között, könyvkereskedések, az ovóképző, a városi könyvtár is segített. November 22-én egy komoly mennyiségű könyvből álló szállítmány fog útra kelni a három kárpátaljai településre.
Ezeknek a könyv- és egyéb segélycsomagok kijuttatására gyűjt a Rákóczi Szövetség és a Líceum a meghirdetett kulturális rendezvények szervezésével.

- Hogyan született az előadások rendezésének ötlete?
- A Líceum színháztermének elkészültével megteremtődött annak lehetősége, hogy annak igen korszerű technikai felszereltségét, kamara-jellegű adottságait olyan tevékenységre is használjuk, amely nem feltétlenül a megszokott iskolai tevékenységek közé tartozik. Gondolok arra, hogy egy színházterem mindenképpen használható arra, hogy a városi kulturális palettát színesebbé tegye olyan előadásokkal, amelyek - lehet, hogy nem vonzanak nagy tömeget - de mindenképpen értéket közvetítenek.
Ezek az akciók nem bevételre törekednek. A fellépők nem kapnak gázsit, a közönségtől nem szedünk belépődíjat.
Az eddigi rendezvények között volt egy klasszikus koncert a győri zeneművészeti főiskolások előadásában, aztán egy korszerű hang-, fény-, computertechnikát is igénylő dzsesszkoncert.

- A mai Lázár Ervin darab előadóiról mit kell tudni?
- A színjátszók - öt berzsenyis, egy széchenyis, két egyetemista, egy vasvillás - tulajdonképpen egy baráti társaság, amelyet Bartokos Tamásnak sikerült összehoznia, és amelyet - a bemutatott játék minősége láttán - méltán lehet társulatnak nevezni.

- Az iskola színtársulatának is nevezhető, összeszokott csapatnak, úgy gondolom, sikerült kilépni a diákszínjátszás kereteiből.
- A jótékony akció támogatása és a színházterem hasznosítása okán túl, a társulat fontosnak tartja, hogy legyen egy olyan színház a városban, amelyiket csak a játék öröme, a művészet szeretete és a tehetség tart össze. A társulat önfenntartó. Nem túl jelentős gázsiért, amely az utazás, a szállás, a jelmez, a díszlet, költségeit fedezi, vidéki színházakba - Gyulára, Nagykanizsára - a Dunántúlon olyan helyekre próbálunk elmenni, ahol a gyermekeknek és felnőtteknek nincs semmilyen lehetőségük a színházról komoly tapasztalatokat szerezni. Az iskola szempontjából sem profittermelésről van szó - nem is lehet -, hanem az iskola megteremti annak lehetőségét, hogy a fiatalok játszhassanak. A színháznak ez a játék a lényege, és mi azt reméljük, hogy a színjátszóknak, a közönségnek megmutathatjuk, hogy színházat így is lehet csinálni.

- Bízik az ügy sikerében?
- Optimista vagyok abban a hitemben, hogy a színház a játékról szól, a művészetről és nem arról, amit - különböző igények kielégítése okán - gyakran színház alatt értenek. Azontúl, hogy a Líceum társulata a város kulturális életének újabb színfoltja lehet, úgy gondolom, hogy a gimnáziumoknak a klasszikus értelemben is dolguk a színházat tanítani, és ezáltal egyúttal azt a fajta szemléletmódot is, amely által az iskola a tanítványait megtanítja arra, hogy ne legyenek irányíthatók. Az iskolának az összes többi feladata mellett, komoly feladata megadni diákjainak a színházzal való találkozás lehetőségét. A mai darabról szólva, Lázár Ervint tanítjuk irodalomórán, kikerülhetetlen a műveivel való találkozás. Ráadásul A hétfejű tündér esetében olyan darabról van szó, amely minden korosztályhoz, még a kísérő szülőkhöz is szól. Tervezünk más darabokat is, akár beavató színházat, amellyel a gimnazista korosztály is fogalmat alkothat arról, hogy mit jelent a színház. Szerintem kevés, ha a színházról úgy nyer fogalmat a diák, hogy sznobként egy közönségben ül és tapsol. A színház nem ezt jelenti, mert ha csak azt jelenti, akkor a mai diák majd nézőként és a kultúrát keresőként irányítható lesz, úgy hogy művészet címén bármit elhisz majd; soha nem lesz önálló véleménye, és ha pénze lesz rá, akkor mindazt, amit kultúra címén neki el akarnak adni, meg is veszi. A kultúráról lévén szó ez biztos, hogy egy kényelmesebb megoldás, de semmiképp nem eredményes, nem követhető.

Nem tudom, hogy a soproni színház milyen utakat szeretne járni, de azt mindenképpen jónak tartanám, ha munkájukban az ifjúságra is gondolnának. Sopronban, mint kultúrvárosban sokan vannak a színházat szeretők és a színházhoz értők. A mi kezdeményezésünk - szándékaink szerint - feléjük is nyit. Azoknak az ifjaknak, akik a színjátszásban résztvesznek nem mind az a céljuk, hogy színészek legyenek, de a színházzal való találkozás után egészen mást fognak gondolni sok mindenről; a színházról egészen biztosan. A színháznak felelősséggel kell lennie a közönsége iránt, minden tekintetben, akár az iskolának. Nevelnie kell a közönségét, akár az iskola. Néhány év múlva a soproni gimnáziumok mai tanulói lesznek a színház felnőtt közönsége; minekünk feladatunk, hogy erre gondoljunk, mikor neveljük őket és szeretnénk, ha ebben a színházra is számíthatnánk.

té