|
APÁCÁK
APÁCÁK musical Fordította: TÉLI MÁRTA A dalszövegeket fordította: GEBORA GYÖRGY 
 Az "Apácák" cím eredeti szójátékának jelentése - Nunsense - alig visszaadható. Egyrészről az apáca szón kívül tartalmazza az érzék szót, melynek nagyon is különböző jelentéseit sorra veheti a színházlátogató az előadás folyamán, másrészről adott közvetlenül az asszociáció a nonszensz szóval, mely valaminek a képtelenségét van hivatva kifejezni. Az ötlet nem új: a Woopy Goldberg filmjein is nevelkedett új média-generáció az alapideát, melyet minden kézbefogható színlap tartalmaz, ezért nem ismétlem, már ismerheti. A kényszer folytán képletesen és valóságosan a magukból "kivetkőző" öt apáca egy iskolai előadás során - ahol a néző az amatőr előadás valós résztvevője -emberi teljességében jelenik meg.  Aki egy pillanatig is azt gondolná, hogy a musical a "könnyű műfaj" kategóriája felé eltolódott zenés színmű, az rájöhet ez alkalommal is tárgyi tévedésére. Először is gondoljunk csak bele: az öt nő-szereplőnek kell betölteni - hanggal, mozgással, jelenléttel - a nagy-színpad terét. Végig mozogják, táncolják, ugrálják, zenei ütemre pontos koreográfiával szaladnak ki és be, hogy minden "menetrendszerűen" működjön. Közben egyéni produkciókkal kell előjönniök, akkor pedig egyedül állnak szemben a "nagyérdeművel", szólóznak, énekelnek és még csak lihegniük sem szabad, hiszen következik a másik jelenet. Íme csak néhány szempont, melynek megfeleltetése a vállalkozó színitársulat feladata. A soproni közönség pedig - ez alkalommal valóban - teljes és egészében, részleteiben is felsőfokon dicsérhető játékot kap jutalmul.  Rátonyi Hajni, aki kötéltáncosból lett apáca-főnöknő, csodálatos humorral és irigyelnivaló energiával száguld végig a színpadon, szépen és tisztán énekel (ez utóbbi egyébként mindenkiről elmondható). Közben pedig még arra is van ereje, hogy a helyzetkomikum egy-egy gyöngyszemét (pl. kábítószeres jelenet) adja elő. Nem tehetek róla: arra kellett gondolnom közben, hogy milyen büszke is lehet odafenn édesapja leányára, akit a név annyira kötelez, és aki most is ehhez méltót alkotott.  Pasqualetti Ilona kicsivel gyengébb hanganyagával is méltó partnere a másik négy "apácának", amit mozgáskulturájával, számomra meglepően természetes humorával ellensúlyoz, gazdag mimikájával pedig teljesebbé teszi az előadást.  Keresztes Ildikó "személyre szabott" szerepet kapott Roberta nővér megformálásával és egyéni jutalomjátékot a rendezőtől a második felvonás elején. Ebben az esetben szenvedélyes személyisége, érzelmileg túlfűtött alakja a sokféleséget gazdagítja, melyet csak tovább szépít az ismert előadóművész dal-éneklése. Megérdemelt sikert arat, mely nem azt jelenti, hogy jelen sorok írója mindennel egyetértene, de elfogadja, mint az előadás kellékét.  Igazi meglepetés Nádorfi Krisztina Amnézia (=emlékezetkiesés) nővér alakja. A rendkívül bonyolult szerepet - egy emlékezetkiesésben szenvedő nő alakját formálja meg hitelesen, miközben egy country-énekesnő előadását is produkálja: nagy teljesítmény. A legnagyobb pillanatokat pedig akkor élhetjük át, amikor "hasbeszélőként" egy bábuval ad elő jelenetet. Számomra mindig emlékezetes élmény lesz a színésznő ezen jelenete, aki énekhangi adottság terén is a legnagyobb tehetség az összes szereplő között.  Már csak Sárvári Diánáról nem szóltam, pedig Lea nővér még balettezik is - nyilván nem a próbák során tanulta -, nemcsak énekel, táncol és szteppel a többiekkel együtt. Törékeny alkata, balerina megjelenése nagyon kedves egyéniséggel párosul. Nádorfi Krisztinával együtt érdemes megjegyezni a soproni színpadon nem nagyon hallott neveket! Langmár András díszletének feladata egy olyan színpadterv megalkotása, mely amellett, hogy teret hagy a mozgásnak és táncnak, a kijáratokkal és színpadszerűen, sőt bár(diszkó)szerűen kivilágítható részekkel együtt ad lehetőséget a személyiségek különválasztására, s ennek eleget tesz. Halasi M. Zsuzsanna ruhatervei is a multifunkcionalitás követelményének, a variálhatóság és gyors változtatás lehetőségének kellett, hogy megfeleljenek: ezt az apácaruha alá öltözés és magának a ruhának az átalakítása révén, ügyesen oldotta meg. A zenei kíséret megfelelő és összehangolt, ugyanakkor alkalmazkodó. Az egyetlen dolog, amin el kell gondolkodni, hogy a nézők "játékában" is bebizonyosodott: a sokszor túl erős kíséret érthetetlenné teszi - az egyébként nagyon szépen mondott-énekelt - szöveget. Ha ennyire dicsérjük az előadást, akkor annak egésze nyilván a rendező, Mikó István és asszisztensének, Szabó Anikónak a munkáját ugyanúgy dicséri. Mikó nagy zenei műveltsége, színpadi gyakorlata, az idő kitöltésére irányuló "rutinos" megoldásai ugyanolyan részei ennek a pergő ritmusú előadásnak, mint a közvetlenül a színpadon látható jelenetek. Végül pedig egy meg nem kerülhető eszmefuttatás arról, ami a darab tartalma: az élet nagyon különböző részeiről "összeszaladt" embereknek egy közösségben kell helytállniuk és nem is akármilyen körülmények között. Óva intenék mindenkit, hogy "naturalizmusában" elítélje a színpadon látottakat, mert az ugyanúgy szerves része egy bármilyen közösség életének, mint ennek a közös életnek a kifelé irányuló kicsengése, valamilyen módon akár látszata is. Amilyen naív, de hihető a véghangja ennek a játéknak, higgyük el, hogy valóban minden megoldható, csupán egy ilyen, vagy ehhez hasonló este (és még Valaki) szükséges hozzá. - DI - |