CyberPress.Sopron

Mt 24,37-44 Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!

"Hát nem értitek? Még kaptam időt! Még mindent lehet javítani!" - kiáltott fel egy ismerősöm, amikor már csak pár hónap volt hátra az életéből (és ő tudta is ezt!). Az új egyházi évet tehát a hálaadás nevében kell kezdenünk! Itt vagyunk, mert kaptunk még időt! Mindannyiunknak ugyanis van bőven mit javítani!
Élnek közöttünk szentek is, utolsó csirkefogók is, de egyikük sem bűntelenül. Annyi a különbség közöttük, hogy egyikük már találkozott Krisztussal, és a bűn után arra a tisztaságra vágyik, ami lehetővé teszi a folyamatos közösséget. Ő az, aki éber, ő az, akit felvesznek. Az emberi közösség szükséges ugyan, de nem ugyanazt eredményezi mindenkiben.
Jézusnak három eljöveteléről szoktunk beszélni. Az első a fogantatás és a földi születés. Ez a "leszálló ív", a fele csupán a számunkra szükséges teljes "körnek". A másik felét, a szenvedéstörténet, a feltámadás és a mennybemenetel együtt adják.
A második az ítélet ideje, a "Dies irae", a "Rex tremendae", hogy csak két szinonímát emeljünk ki a gyászszertartások himnikus szövegéből.
Mindegyik nagyon fontos. Örömöt és kétségbeesést, szélsőséges emberi érzelmeket kiváltó események. Az elsőnek örülünk, a második pedig a kétségek szakadékának széléig sodorhat.
Pedig számunkra, önző emberek, egyének számára a harmadik, a kettő közötti a legfontosabb: a személyes találkozás Vele. A nagy megtérők vallanak drámai módon, emberi szóval az igazán megfogalmazhatatlan pillanatról. A konvertiták nyíltan, valójában pedig mindannyian magunkban meg tudjuk nevezni a pillanatot, amikor tudtuk, hogy nem vagyunk egyedül. Erre az érzésre - nem, ennek biztos tudatára várunk!
Lehet, hogy már bekövetkezett, lehet, hogy éppen ebben az egyházi évben válik valóra, de nélküle nem igazán tudjuk, kinek is hittünk. A feladatot az első adventi vasárnap kijelöli az evangéliumban: "Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok."
A kedves vendéget készülve, szorgoskodva várjuk, de amikor már minden készen van és még mindig nem jön, akkor is feltámasztjuk le-lecsapódni akaró szempillánkat.
A készület ideje kezdődik. Igazából mindenki tudja, neki mit kell még tennie, hogy "felvegyék". Vannak roráték és vannak szükséget szenvedők. Vannak bizalmas pillanatok és vannak sodró, áhitatra alig alkalmas rohanások.
Ne hagyjuk magunkat eltéríteni a kereskedelem karácsonyi, talmi, megelőlegezett fényeitől. A vendég közel van mindannyiunkhoz. Eljött már és el fog jönni most is, ha várjuk!
- DI -