CyberPress.Sopron

Korondi székely fazekasság- A Páll család az Erdélyi Házban

"…Mély sáncolat mutatja, hogy itt ugyan csak volt régen egy vár, mely a hagyomány szerint Firtosnak alárendelt, ezt Tartoddal egybekötő vára volt. Fügevár csúcsát az alantabb fekvő északi csúcstól függőlegesen lemetszett sziklafal választja el; e szikla aljában félelmes üregek, roppant sziklarepedések tátognak, ravasz rókák és borzok buvhelyei, mékly cratszerű üregek, s mellette kúpidomú szirtszélek, melyek tetejéről idomtalan nagy fák nőttek ki, borszasztóan szép, s megdöbbentően festői zűr; rémletes sziklaomladvány, mely között remegve, smégis elragadtatva, visszarisztva és mégis vonzódva lépdel a vándor… Szemben gyönyörű alakzatú, már itt-ott fenyvessel nőtt hegysor, oldalán a felbuzgó sósforrássok lerakodásának csillagványos leplével, tetején a Hollókő festői sziklatornyaival, és ezen gaszerű keret között a legkiesebb völgy, melyen a zajos Korond vize kanyarog át, melynek partjain barátságos, s regényes kinézésű faluk (Korond, a két Sófalva) kaczérkodnak; míg lent a völgy torkolatjánál Parajd sóhegyei, mint márványbércek csillognak a nap ragyogó sugárözönében.

A havas alatti Korondnak kevés művelhető földje van, de terjedelmes havasain annál több legelője, s azért a marhatenyésztés főtényező itt, és a fazekas mesterség, mert Korondon minden ember fazekas is; itt készülnek azon máztalan és hallatlan olcsó cserép edények, melyek az egész Székelyföld (kivéve Csíkot) konyhakellékeit fedezik; nyikorgó szekereiken százezereit hordják szét a korondiak ezen gyártmányuknak, s azt rendszerént nem pénzért, hanem gabonáért adják el. Faluról falura, vásárról vásárra menve, élénk cserevásárt folytatnak, a gabonát visznek haza a havason szénacsinálással foglalkozó családaiknak."
(Orbán Balázs)

A táj nem sokat változott Orbán Balázs óta és a korondi fazekasok sem. Története van annak, ahogyan Korond a környék legnépesebb és legéletképesebb fazekasközpontjává vált. Egészen a század elejéig égették a korondi fazekasok az Orbán Balázs említette mázatlan edényeket - puliszkás fazekat, borvizes korsót - amelyek a Szakadáti hegyoldal tűzálló agyagából készülvén, összetételüknél fogva sem az öntőföldeket sem a mázat nem tartották meg, így hát kialakult a vörös edény készítésének gyakorlata. A "köves, hideg éghajlatú határ sem biztosított elégséges kenyeret hirtelen szapora település lakóinak, így aztán a fazekasság a nincstelenek számára kenyérkereseti lehetőséget, a kevés földűeknek kiegészítő foglalkozást jelentett " (Tófalvi Z.) korondi fazekasok hatalmas mennyiségű olcsó edénnyel árasztották el a környéket és a távolabbi vidékeket, ráadásul a Kárpátok túloldalán élő román, ortodox vallású lakosság "pománára" vásárolta hatalmas mennyiségben a korondiak mázatlan edényeit. A pománát az ortodox románok a halottak emlékére tartották, amikor azok emlékére ételt, italt áldozva, ezt agyag edényben tették meg, amit aztán a szertartás után összetörtek.

A százuadfordulón kezdtek kimerülni az addig használt agyaggödrök, s a helyette talált pala már nem volt alkalmas a fazék készítésére. Ekkor a marosvásárhelyi Iparkamara Székelyudvarhelyen létrehozott agyagipari szakiskolában elsőként korondiak voltak azok, akik elsajátították a mázas edény készítésének módját.

A korondi Páll család immár messze földön híres. Azon kevés korondi fazekasok közé tartoznak ők, akik a könnyebb megélhetést biztosító tömegárú-gyártás helyett őrzik a hagyományokat.
Az ötvenes évek elején a marosvásárhelyi Bandi Dezső művészettörténész, néprajtudós volt az, aki többek között a korondi fazekasok körében - mintegy misszionárusként dolgozva - igyekezett az ősi székely népművészeti forma- és színvilághoz való visszatérésre rábírni a tehetségesebbeket. Páll Antalné Kovács Róza apósával is így került kapcsolatba az ismert néprajzos. Páll Antal és családja az eredeti székely motívumokkal és színekkel - kékkel, sárgával, barnával, zölddel - őrzi a kevés korondival együtt a hagyományokat. 1993-ban, 52 éves korában költözött el minden élők útján id. Páll Antal, akinek munkáját - hiszen az ősi szokás szerint a férfiak korongoztak, a lányok, asszonyok írokáztak - a fia ifj. Páll Antal és egyik unokatestvére folytatja, Róza asszony pedig azóta is rendíthetetlenül írja a madaras, szarvasos, életfás, nap-hold-csillagos, gyapáros, cserelapis tálakat, bokályokat, csuprokat, végzi a festékek előállítását és az égetést, minden titok tudója és ismerőjeként, aki nem csak őrzi, hanem a hagyományokat tiszteletben tartva tovább is fejleszti a székely motívumkincs formanyelvét.