CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2001. december 04., kedd 15:36

Mindenki megérdemel egy második lehetőséget

Mindenki megérdemel egy második lehetőséget

Horváth Endre "Dimenziók" című fotókiállítását december 2-án Bősze Balázs, a Soproni Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg. Közreműködött a Laurus együttes és Bősze Bernadett.
Miután az alkotó akt-fotóiról már egy korábbi kiállítása kapcsán írtam, úgy döntöttem, hogy mindenki megérdemel egy második lehetőséget, melyből kiderül az irányultság, a tendencia. Meg kell, hogy mondjam, hogy a kritikussal szemben Horváth Endre volt előnyösebb helyzetben, hiszen elég csak egy újságárus bódé kínálatán végignézni és az általános igényfelmérés már csaknem teljességében adott.
Nos, Horváth Endre sokat fejlődött látás- és kifejezésmódban, és ezt a kiállítás képei jól mutatják. A képek jó része fenntartás nélkül nevezhető művészinek. Beletartoznak ebbe a sorba döntő többségükben a szürreális és abszurd határán mozgó felvételek csakúgy, mint a természetbe helyezett aktok, a különböző montázs- és fotografikus módosító-eljárások segítségével létrehozott alkotások.
Vannak még határhelyzetek, melyek kicsit átmenetet képeznek az előző kiállítás anyagához, de a kiállított képek egésze minőségben más. Örülök, hogy nyugodtan ajánlhatom az igényes közönség figyelmébe a megnyitott tárlatot.


Csak elvi kérdésekben különbözik véleményünk, kevésbé a gyakorlati megvalósítást illetően. Thomas Mann: Halál Velencében című művéből vette ugyanis a szerző az idézetet, melynek részigazság tartalma nem kétséges, amikor az Eszme érzékeinkkel befogadható egyedüli formájának nevezi a szépséget.
Nem mindig szerencsések az idézetek, különösen akkor, amikor egy ember vagy egy embercsoport véleményét tükrözik a többiekkel szemben: ha nem illusztráció mottójaként szerepelnek. Akarva-akaratlanul is "szellemi kontrára" késztetik mindazokat, akiknek ezen a téren más a véleményük. Hogy ezt bizonyítsam, még kettő plusz egy dolgot a szépség mellé rakok, melyek nélkül a szépség - természetesen egyéni véleményem szerint - üres. Ezek pedig a jóság, az igazság valamint a szentség. Utóbbi tekintetében persze lehet vitatkozni az érzékszervi megtapasztaláson (ezért inkább nevezzük az Eszmére való törekvés szerencsés formájának!), a másik kettő esetében aligha.
Mondom, nem szerencsés a szóval való játék (mely ugyanúgy mutatós csak, mint a szépség önmagában), hiszen a szépség a jóság nélkül nárcisztikus magának valóság (mások részéről valóban bálványimádás, sztárkultusz), az igazság nélkül pedig jogosítvány arra, ami éppen aktuálisan az, és ez könnyen vezet az epikureoszi filozófia tanaihoz, vagy ha valaki konkrétabbat, érzékszerveinkkel megtapasztalhatóbbat akar, akkor gondoljon a családok mai helyzetére. Még veszélyesebb a gondolat, ha igazságtartalma nélkül beszélünk a szépségről, mint mással össze nem függő kategóriáról (nem tökéletes, "sminkes", hamis, csak az elképzelés és hamisítás szintjén létezik teljességben), hiszen így a rút, a beteg, az esendő, a tökéletlen, a hibás hazuggá, horribile dictu utálnivalóvá válik. Ez tehát a szépség önmagában, ha az elvek szintjén vizsgáljuk.
Hogy egy "hétköznapi" példával illusztráljam az utolsó, kissé talán bonyolultnak tűnő mondatot: Dr. Szentágothai János egyetemi tanár, akadémikus, több egyetem Anatómiai Intézetének professzora, nemzetközi szaktekintély és immár legenda-övezte ember így fogadta az első előadásán az elsős (utána boncterembe menő) medikusokat: "Uraim! Az emberi test szép!" Igen, csakhogy ő ezt másképpen, egészében gondolta. Azt szerette volna ugyanis, ha tanítványait ez a mondat vezeti életük végéig a betegágy mellett. Ez - azt hiszem, nem kétséges - nem ugyanaz a Thomas Mann-i szépség, hanem annál sokkalta több.
- DI -