|
Advent első vasárnapja
Advent
Vannak ünnepélyes időszakok az életünkben. Amikor kicsit megváltozik
minden körülöttünk. Amikor lelassul az a nagy rohanás, ami állandóan körbevesz.
Ilyen az advent is.
Advent... A várakozás ideje... Persze ez eléggé tág fogalom, mindenkinek
mást jelent. Mire is várakozunk? A keresztények Jézus Krisztus eljövetelére...
A nyugati kultúra hatása alatt álló emberek a karácsonyra. A szeretet ünnepére...
De ezek csak szép szavak. Igazából mire várakozunk? Arra, hogy a szeretteinkkel
töltsünk egy kis időt? Erre minden nap lehetőségünk adódik. Vagy ajándékokra?
Az év bármelyik napján megajándékozhatjuk a többieket - elég egy jó szó,
egy önzetlen cselekedet, egy szép gondolat. És mégis, egy különleges érzés
dúl ilyenkor bennünk. Várakozás valami csodálatos és megfoghatatlan dologra...
Advent... A szó hallatára - másokhoz hasonlóan - rengeteg kép ugrik
be. Vajon melyikről meséljek most? Az adventi koszorúról, amely évek óta
visszatérő jelenség december hónapban? A vsárnap esti családi gyertyagyújtásról?
A gyertya csodájáról? Mert csoda az, hogy az első gyertya lángja épphogy
csak pislákol a szobában, és három héttel később fényárban ragyog az egész
szoba. Vagy az Orsolya templomban lévő szombati gyertyagyújtásról és az
előtte lévő lelki készülésről? Nehéz dönteni, oly sok minden kapcsolódik
ide.
Összefolyik a múlt és a jelen. Ismerős arcok tűnnek fel, olyanok, akikről
már rég megfeledkeztem. Most, ahogy némán sétálok az tucán, egy lány szőke
lépteit hallom magam mögött. Egy évvel ezelőtti, kicsit másfajta várakozás
képe ugrik be. Szívem összeszorul és lepörög előttem az elmúlt egy év megannyi
öröme és szomorúsága... Elmosolyodok, hagyom, hogy a múlt csalóka délibábja
eltűnjön és tovább lépdelek. A csillagok pedig ragyognak az égen. Rendületlenül,
minden nap.
Bacsi
|