|
'Kellemes, fiam, a lábvíz'
- hangzik el újra és újra körünkben a szállóigévé lett mondás - eredetileg egy bencés tanár válasza volt állítólag a neki ilyen ünnepet kívánóknak. Az ünnep ugyanis valóban nem tűri a jelzőkben való "közösködést". Mint valami féltékeny és szeretetre éhes partner megkívánja azt a leleményességet, hogy olyan mellékneves szerkezetet kerítsünk neki, mely csak az "ő" sajátja, ha már egyszer valamit tényleg ünneplünk. Ezzel persze senki nem tagadja, hogy a jeles napok többsége szorosan kötődik a munkaszünet és a pihenés fogalmához is, de az egyedi ünnepek - s csak rajtunk múlik, mennyire lesznek azzá, akár évi fordulóval is - egyedi "bánásmódot" igényelnek. Gondolkodó embert kívánnak, aki nem hajlandó elveszni a rohanásban, és komolyan veszi magát azzal, hogy komolyan vesz másokat. Nemcsak aláfirkant valamit egy pavlovi feltételes reflex következményeként, majd lohol a postára, hogy elérjen még idejében a szó a címzetthez. 
Rembrandt: Pásztorok imádása - részlet Nem azt akarom mondani, hogy könnyű megtalálni elsőre a megfelelő kifejezést, de akárhogyan csűrjük-csavarjuk is, a végeredmény mégiscsak az, hogy azt kívánjuk a másiknak, általában jóindulattal, ami nekünk fontos. Akadnak - természetesen - buktatók is, hiszen pl. a karácsony áldottságáról, kegyelemteljességéről lehet, hogy valakinek nem sok fogalma van, sőt lehet, hogy egy-egy tőmondatos idézet az ünnepkör nekünk sokat jelentő eseményeiből a másikat teljesen hidegen hagyja - ismeretlen révén . Talán a boldogság az egyik olyan állapot, melyet kívánságként mindenki örömmel fogad, hiszen ebbe aztán minden beleképzelhető, s ki nem szeretne boldog lenni? A konvencialitás minden követelményét teljesítőknek ajánlható jó szívvel: baklövéstől így lehet a legkevésbé tartani. Könnyebb az "hasonló ívásúak" között a köszöntés, az üdvözlet, hiszen egy latin himnusz egy-egy sorának idézése ekként, vagy az ünnepkör összefoglalója "telitalálat" lehet: csaknem bizonyos, hogy a másik is ugyanarra asszociál, s megvan a közösség, az ünnep egyik általános sajátossága. Mit is akartam mondani? Talán csak azt, hogy az ünnepek, bármennyire periódikusan ismétlődnek is, mindig egyediek, és az általánosságok nemigen rendelhetők "büntetlenül" hozzájuk. Igyekeznünk kell, nehogy a langyos áztatóvíz hangulata csorduljon ki belőlünk, amikor a másikat köszöntjük! Szűkebb környezetem már ismeri a történetet, melyet még gyermekkoromból hoztam magammal. De egy vicc, ugye, minden újszülöttnek új, hátha van még, aki nem hallotta! Igazán azonban annak örülnék, ha a kapcsolataimban is kevés maradna a "kellemes" partnerségből, és személyreszabott ünnepek mellett ugyanilyen jellemzőkkel bírna a társkapcsolatok sora is. Mert ugye, ez is a Karácsonyhoz tartozik? - DI - |