Rovat: Diákélet - diákszáj
1999. április 20., kedd 00:00
|
"Aki tényleg annak született, avagy annak érzi magát, ne vegye sértésnek a fenti mondatot..." Nem értem, fiú vagyok…
Aki tényleg annak született, avagy annak érzi magát, ne vegye sértésnek a fenti mondatot. Aki ezt a kijelentést tette, a szó szoros értelmében nem tudta, mit beszél. Csak a kezében szorongatott papírlapon lévő túlélőszótárt próbálta használni: Nem értem, finn vagyok. Ebből is kiderül, hogy ha külföldiek jönnek hozzánk, adódhatnak kommunikációs problémák. Ha a külföldiek diákok, ezen problémák aránya akár a többszörösére is megnőhet… Az igaz, hogy a héten itt járt seinajoki-i diákok nem igazán tudták kihasználni a magyar és a finn nyelv rokonságát (meg a soproniak sem), de azért egy sereg más nyelvet beszéltek. Majdnem mindenki tudott például angolul meg svédül. A magyar fogadó diákok közül majdnem mindenki tudott németül… Még szerencse, hogy germánéknál a nyelvek közelebb állnak egymáshoz, mint finnugoréknál, Néhány vendég még oroszul is beszélt. Például a Malév repülőjáratán. A légikisasszonyok nagy örömére. Finnugoréknál a poénkodás közös vonásnak tűnik… Másik közös vonás az izénél durvább jelentésű kötőszavak használata. Ezt persze csak az veszi észre, aki már kellőképpen tájékozódott. De ha egy magyar diák túl sokat használja a “persze, persze” kifejezést, ne csodálkozzék, ha északi rokonaink látszólag minden ok nélkül, folyamatosan röhögnek rajta. Nem vall viszont semmiféle rokoni kapcsolatra, hogy jóformán alig nyitják ki a szájukat, akkor is többnyire táplálkozás céljából. (Apropó, táplálkozás: azt mondták, a magyar konyha nagyon egészségtelen. De nagggyon finom… hízott ám a hazaiak mája…) A csoporttal egy kanadai és egy ausztrál cserediák is utazott. Velük negyedóra alatt sikerült annyi információt kicserélni, mint az egyébként nagyon kedves finn vendéggel négy nap alatt. Azért eme tulajdonságuknak annyi haszna van, hogy bátran kijelenthetjük: aki jól hallgat, jól beszél finnül. De vajon mi lehet az, ami a messzi északon hiánycikk, vagy a magyar árakhoz képest méregdrága, vagyis amit innen a finn diákoknak megérte magukkal vinni? Az első helyek egyikén áll a Pick szalámi, amiből rúdszámra vásároltak, valamint a magyar sör, bor, konyak, rum, amihez jóval nehezebb hozzájutniuk (bizonyos életkor alatt majdnemhogy lehetetlen). Vettek még ruhákat, pólókat (áj lav hungari/sopron felirattal), valamint Dunakavicsot (mint speciális magyar édességet). Mire ittlétüknek négy napja eltelt, a magyarok angolul beszéltek egymással, magyarul próbáltak a finnekkel társalogni, a két angol anyanyelvű cserediáknak pedig azt a néhány finn szót ismételgették állandóan, amit ilyen rövid idő alatt sikerült megtanulniuk. De végezetül, annak bizonyítására, hogy azért nagyon jól megértettük egymást, elmondom még, hogy a túlélőszótár ügyes gazdájának megtanítottunk egy mondatot: Nem értem, finn fiú vagyok… |