CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2001. december 29., szombat 19:57


Dr. Szájer József értékelése - Városszépítők közgyűlése - Konvent a rászorulókért

SopronMedia

 
Sopront érdemes és kell is segíteni

Országgyűlési képviselői munkájának eredményét összegzi dr. Szájer József (Fidesz-MPP) a Kisalföld kérésére, aki az eltelt esztendőt úgy értékeli, hogy abban Sopron szellemiekben és  anyagiakban is gyarapodott. Ebben számos esetben partner volt a kormány is. A Széchenyi-terv által meghirdetett programjában Sopron volt az egyik legaktívabb város.
- Csak emlékeztetőül: épül a konferencia-központ és hasonló a helyzet a kórházzal is. Itt jelentős eredményt értünk el azzal, hogy előre hoztuk az intézmény rekonstrukciójának befejezését. Úgy tapasztalom, hogy más területeken is történt előrehaladás. Az év egyik fontos eredménye, hogy Sopronban felépültek az első szociális bérlakások, amelyre tizenöt éve nem volt példa - nyilatkozta a Kisalföldnek dr. Szájer József, aki a továbbiakban hangsúlyozta, hogy  tizenkét éve, amióta ő képviseli a város és környékének lakóit az Országgyűlésben, a fogadóóráin az ügyek ötven százaléka valamilyen lakásprobléma volt.
A népszavazás évfordulóján Sopronban tartott kormányüléssel kapcsolatosan dr. Szájer József elmondta, hogy az ünnepségsorozat arról is szólt, hogy az ország és kormánya valóban figyel a városra. A kormányülés azért volt a maga nemében történelmi jelentőségű, mert demokratikus kormány Sopronban még sohasem ülésezett.
Az kormányrendeletben Sopronnak adományozott szökőkúttal kapcsolatban a politikus elmondta, hogy az önkormányzat feladata, hogy kijelölje annak helyét.
A kormány Sopronra irányuló figyelmével kapcsolatosan a politikus elmondta, hogy úgy értékeli, hogy az nem más,  mint igazságtétel.
- Sopron hosszú évtizedeken keresztül – éppen a vasfüggöny, később pedig az egyoldalú átjárhatósága miatt – nagyon sokat szenvedett. Éppen ezért vissza kell hozni azokat a lehetőségeket, amelyek megnyílnak a város előtt. Különösen fontos ez uniós csatlakozásunk küszöbén, erősítve a regionális szerepkörét.
Engem a soproniak arra hatalmaztak fel, hogy mindent, amit lehet, harcoljak ki, ellentételezésként a nehéz évekért. Azt, hogy a kormányzópárt vezető politikusa vagyok, természetesen a magam módján igyekeztem kihasználni. Nem jogosulatlan előnyök megszerzéséért, hanem azért, nehogy azt higgyék az ország vezetői, itt már minden rendben van. Ezért rendeztünk itt számos olyan eseményt, amelyek során volt alkalmuk meggyőződni a döntéshozóknak, hogy Sopront fejlődése érdekében érdemes és kell is segíteni, mert itt szorgalmas, többre és jobbra törekvő polgárok élnek-  nyilatkozta dr. Szájer József.
H.F.

***

A Sopronban megrendezésre kerülő szilveszteri látványos évbúcsúztató rendezvényen városunk ismét a figyelem központjába kerül. 21 órától televíziós közvetítés színhelye lesz Sopron Fő tere, amelyen Sopron országgyűlési képviselője 23 órakor minden sopronit szívesen lát egy koccintásra és beszélgetésre.
 

Lokálpatriotizmus felsőfokon

A Soproni Városszépítő Egyesület idei közgyűlésén egyebek mellett elfogadták az új alapszabályt
A városszépítők tagjainak száma a néhány évvel ezelőtti hétszázról mintegy ötszázra apadt. Az érintettek szerint az egyesületi munkát illusztris személyek vezetésével felvállalók immár valóban a városért igazán tenni akarók körét alkotják. Mindettől függetlenül az egyesület örülne, ha a városi ifjúság az eddiginél nagyobb létszámmal sereglene zászlaik alá- nyilatkozta a Kisalföldnek dr. Kubinszky Mihály elnök, aki a jövőt illetően elmondta, a városszépítők 2002-ben Diebold Károly fotóművésznek és Zettl Gusztávnak, a Zettl-Langer gyűjtemény egykori megalapítójának szeretnének emléktáblát állíttatni. Az elnökség határozata szerint az évente kiosztott épület-elismerő táblát ezentúl Winkler Oszkár építészről, a híres egyetemi professzorról nevezik el. Dr. Kubinszky Mihály szólt arról is, hogy a városszépítők – mint a Hűség-kút ötletadói – aktívan részt vesznek annak a városi bizottságnak a munkájában, amely a kormányzat által adományozott Hűség-kúttal kapcsolatosan vitatja meg a különböző kérdéseket.
Gosztonyi
 

Konvent a rászorulókért

A soproni katolikus konvent idén harmincöt  személynek folyósított rendszeresen havi 2-5 ezer forint közötti segélyt. Karácsony előtt tizenegy rászorulónak ajándékoztak élelmiszercsomagot, s a plébánosi ajánlással rendelkező soproni főiskolások, egyetemisták is egyszeri beiskolázási segélyben részesültek, összesen több mint háromszázezer forint értékben. - nyilatkozta a Kisalföldnek dr. Divós Lajos, a Soproni Katolikus Konvent elnöke.
A Soproni Katolikus Konvent 2001-ben jelentős anyagi támogatást nyújtott a város egyházi intézményeinek, köztük az Orsolya-templomnak, a Szent István-iskolának és a Szent Margit-óvodának. A konvent most készülő jövő évi költségvetésével összefüggésben az elnök kijelentette: a tervek szerint legalább annyit szeretnének karitász célokra áldozni, mint amennyit ebben az esztendőben.
G. M.

Forrás: Kisalföld