Kastélyok, vetési ludak, borok
A Fertő a világörökség része
A Fertő a világörökség része
Jó, hát legyen világörökség. A mindentudó turistatájékoztató hamarosan
újabb színes fotókkal támasztja alá a bizottság december közepi döntését,
kiemelve mindazt, amit az ide érkezőnek a Fertő tó medencéjéről tudni illik,
például az építészeti emlékekben gazdag településekről.
Szakemberek mondják, némiképp váratlan a siker,
hiszen két esztendeje már pályázott a kitüntető címre Magyarország és Ausztria.
Akkoriban nem is lehetett fönnakadni azon, ha valakinek a száján kicsúszott
a só-hajtás: de jó lenne már nyerni! Ezt várták a határ mindkét oldalán
– talán a magyarok jobban –, ezzel kapcsolatban függeléke is van a só-hajtásnak:
ez a fontos döntés a gyakorlatban annyit jelent, mintha a Fertő tó térségének
magyar része máris csatlakozott volna az EU-hoz, ugyanis a terület kezelési
terve – a Helsinkiben ülésező bizottsági tagok elé került – az uniós követelményeket
rögzíti. Igaz, nem a természetvédelemben, mert ezen a téren a magyar szabályok
igencsak szigorúak. Mostantól még több figyelem tapad a kiemelt védelem
alá került területre, Európa legnagyobb, háromszázkilenc négyzetkilométeres
sós tavára – a világörökség része a tó és a környező nádas –, s az utazó
ilyen helyeket rajzolhat fel a kultúrtáj térképére: Fertőrákos, Mörbisch
(Fertőmeggyes), St. Margareten (Szentmargitbánya), Nagycenk, Fertőd. Kőfejtők,
kövek, Ruszt Fő utcája és Fő tere, kőkeretes kapuk, egyforma fedés, hasonló
homlokdíszítés – így lehet a múlt építészetét a turizmus szolgálatába állítani!
–, azután szőlők, borok… Azon sem csodálkozhatunk, hogy miért tudtak a
rusztiak egykor a kiváltságukért a hatvanezer forint mellé még ötszáz hordó
bort is adni. Mert adtak. Mehetünk a halász-templomba, a Mária-kápolnába
( a legenda szerint Nagy Lajos király lánya hálából építtette, mert a Fertő
tó halászai megmentették az életét), mehetünk a terület sós kis tavaihoz,
például a Hosszú Tócsához (Lange Lacke), ahol télen több tízezer vetési
lúd és nagy bíbic talál menedéket. Kultúrtájról szóltunk az előbb – a két
ország ebben a kategóriában pályázott, míg korábban természetvédelmi területként
került az anyag a bírálók elé –, s már aligha lehet elfelejteni, mit jelent
mindaz a hagyomány, amit a nagyvilág elé lehet tárni. Mindenütt a történelem
bukkan elő, az egyetemes értékeket lehet látni. A megelőlegezett bizalmat
jelzi, hogy a bizottság tagjai úgy vették, mintha nálunk megkezdődtek volna
számos régi lakóháznál, kastélynál a nagyon esedékes tatarozások.
V. J.
|