CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2002. január 02., szerda 02:27


Sikerült Sopronra irányítani a figyelmet, és én ennek örülök

Fő téri beszélgetés dr. Szájer Józseffel

Fő téri beszélgetés dr. Szájer Józseffel Sopron országgyűlési képviselőjével

    
    Dr. Szájer Józsefet Sopron országgyűlési képviselőjét szilveszter éjszakáján kerestük fel a soproni Fő téren abban a sátorban, ahova néhány nappal azelőtt a soproni lakosokat ő maga invitálta egy koccintásra, beszélgetésre.
    Először is azt kérdeztük, hogy hogyan töltötte a politikus a 2001-es esztendő utolsó napját.
- A délutáni hagyományos fúvóskoncertet követően a Szent György templomban hálaadó misén vettem részt. Este pedig bejártam azokat a helyeket, ahol felkereshettem mindazokat, akik nem szilveszterezhetnek önfeledten a többi sopronival. Voltam a József Attila úti nyugdíjas-otthonban, azután pedig az ügyeleti szolgálatot teljesítőknél, - a rendőrkapitányságon, a tűzoltóságon, a mentőállomáson - azoknál, akik ezekben a vidám időszakokban is vigyáznak a mi biztonságunkra. Fontosnak tartom, hogy valamilyen módon ők is részesüljenek abban a figyelemben, ami itt ma bennünket körülvesz. A város szinte összes vezető funkcióját betöltő személyével is találkoztam ma este és természetesen együtt köszöntjük itt az éjfélt a Tűztorony tövében.

- Mi az Ön véleménye a mai országos rendezvényről?
- A mai napon Sopron különösen is szerencsés, hiszen aki ma a televíziót nézi, az élőben, egyenes adásban láthatja mindazt, ami itt történik, most a többi város mellett újból Sopronra is figyel az ország.

- Ön Sopron lakóit a mai napon személyes találkozóra is meghívta.
- Szeretném, ha a hidegben, az emberek egy kicsit fölmelegednének és ezért hoztuk létre ezt a helyet, ahova az emberek betérhetnek, és néhány szót is válthatnak az országgyűlési képviselőjükkel. Sokan voltak, akik kérdésekkel jöttek, vagy elmondtak különböző véleményeket. Ezúttal olyanokkal is alkalmam volt találkozni, akikkel egyébként lehet, hogy nem sikerült volna.

- Számított ekkora tömegre?
- Biztos voltam benne, hogy sokan eljönnek a meghívásunkra. Az mindig jobb, ha kisebb a sátor és több az ember, mint ha ennek a fordítottja történik.

- Sopron országgyűlési képviselőjeként miként értékeli a város szempontjából a 2001-es esztendőt?
- Nekem országgyűlési képviselőként az a dolgom, hogy az Országgyűlésben minden lehetséges módon felhívjam a figyelmet erre a városra. Nagyon hosszú időszakon át a város elhanyagolt, hátrányos helyzetben volt. Kormánypárti országgyűlési képviselőként segítek abban, hogy mindannak, amit évtizedek alatt Soprontól elvettek, megtörténjen a visszapótolása, azért, hogy Sopron a régi fényében csilloghasson. A város fejlődésének a külső körülményeit kell megteremteni, ezért kell figyelmet fordítani az útépítésre, a regionális külpolitikai kérdésekre - az Ausztriával való kapcsolatra -, a határátkelőre. Ugyanakkor az is fontos volt Sopronnak, hogy az egész ország ünnepelje a mindannyiunk számára fontos Hűség Napját, amit az idei évben a 80. évforduló kapcsán sikerült megvalósítani. Az itt élőket mindezek mellett természetesen érintik a kormány által hozott intézkedések is: a lakásépítések, a Széchenyi Tervnek a különböző programjai; gondoljunk a konferenciaközpontra, vagy a bérlakásépítésre, de akár a családtámogatásokra, amelyekből nagyon sok soproni család is részesül.
A Sopront érintő jövőbeni tervek fő célja az, hogy a város jelentősége növekedjen. Ennek megvannak az EU közelsége által megteremtett alapjai, hiszen az uniós tagsággal, az Ausztriával való szomszédság rendkívüli előnyöket hoz majd a városnak; olyanokat, amelyek által az itt élők jobban gyarapodhatnak, és amelyek által Sopron egy kevésbé gondterhelt, inkább boldogabb város lehet majd.

- Az év utolsó napja van. Ön most is dolgozik.
- Ez nem igazán munka. Itt most együtt beszélgetünk, örülünk egymásnak az emberekkel. Ebben az esztendőben sikerült Sopronra irányítani a figyelmet, én ennek örülök, ez számomra olyan elégtételt jelent, ami azt jelzi, hogy az ember jól végzi a munkáját, és hogy érdemes továbbdolgozni.
Az új esztendőben pedig a soproniaknak kívánok békességet, boldogságot sikereket.