CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. január 13., vasárnap 00:59


Ágfalva - Emlékezés a Donnál elesett hősökre

Ágfalva -Emlékezés a Donnál elesett hősökre
 
Az evangélikus templom melletti Hősi emlékműnél megannyi gyertyaláng fénye mellett emlékezett Ágfalva közössége a Donnál elesett hősökre.
    Wágner Géza polgármester emlékező beszédben adózott a hősi halottak tiszteletének:

Az emlékezés lángját a Don-kanyart is megjárt Ferstl Mihály gyújtotta meg

Tisztelt Hölgyeim , Uraim! Kedves emlékezni, tisztelegni egybegyűlt barátaim!

    Örömmel látom, hogy ismét sokan eljöttek, hogy közösen emlékezzünk az 59 esztendővel ezelőtti tragikus eseményekre, amikor a Donnál megsemmisült a Második Magyar Hadsereg. A magyarság kárpát-medencei ittléte bővelkedik dicsőséges és gyászos történelmi eseményekben. Pusztultunk Muhinál, temettünk Mohácsnál, bujdosóvá lettünk Nagymajténynál, reményvesztettek lettünk Világosnál. Doberdó sziklái, Isonzó habjai, Galícia hegyei siratóénekeink ihletői lettek. Az I. világháborúban hullott férfi lakosságunk színe-java, aminek következtében 2 millió fiát siratta az újra meg újra elárvuló haza, majd amikor Trianonban minden összeomlott, önmagára emelt kezet ez a jobb sorsra érdemes nép. Aztán jött az ország megcsonkítása. A világtörténelem folyamán nem volt még példa arra, hogy egy háborúban szövetséges államok a vesztes háború után területi követeléssel lépnek fel a másikkal szemben.

Wágner Géza polgármester

    Mint már sokszor történelmünk folyamán, újra talpra álltunk a Trianon okozta nemzeti sokkból, mert élt a remény, hogy visszaszerezzük Szent István országát, így belesodródtunk a II. világháborúba. A bécsi döntéseket követően visszakaptuk a Felvidéket, a Délvidéket, Erdély egy részét, a német birodalom vezére követelődzött, a magyar vezetés engedett. Kétszázezer katona indult meg a végeláthatatlan orosz hómezőnek, itthon csend és reménykedés, kint a fronton üvöltő szél, fegyverropogás, halottak, köztük magyarok, akik nem tudták, nem értették, mit keresnek ott a Kárpátok bérceitől ezer kilométerre.

    1942 tavaszán idegen érdekekért hadba szállt a Jányi Gusztáv vezette 2. Magyar Hadsereg. Júniusra elérték a Don folyót, és ott 200 kilométer hosszú frontszakaszon, úgymond védték a hazát. A Wermacht sikereit látva gyors győzelmet reméltek, azt hitték karácsonyra győztesen térnek haza. A hadsereg vezetése sem készült fel a téli hadviselésre, akadozott a hadsereg léőszerrel, élelmiszerrel való ellátása, a megígért modern fegyvereket, téli ruházatot nem kapták meg. A hadseregparancsnok világosan látta helyzetét, tudta, hogy egy jelentősebb orosz támadással szemben ezt a frontszakaszt tartani nem tudja. Hiába sürgette hadseregének megerősítését, csak halogató ígéreteket kapott, ezért felmentését kérte a kormányzótól.
    A honvédelmi miniszter látogatást tett a fronton, onnan hazatérve jelentést tett a kormányzónak, jelezte, hogy hadseregünk tehetetlen az orosz páncélosokkal szemben, panasz volt az állatok ellátására, téli felszerelésre, fegyverre, lőszerre élelemre egyaránt. Semmilyen dokumentum nem bizonyítja, hogy a hadseregvezetés és a kormány próbált-e valamit tenni a 2. Hadseregért. Csupán annyi történt, hogy tervbe vették 20-25 ezer ember felváltását. Védekezésre, a vésőkig való kitartásra kapott parancsot a hadsereg, és ez lett a veszte.

    Az 1943-as új év egy harcokban már megfogyatkozott, meggyengült, koplaló, fázó hadsereget talált a Donnál.
    A történelem ismétli önmagát. 1812-ben Napóleon seregét Borogyinonál Kutuzov tábornok serege és a kíméletlen orosz tél győzte le. 120 évvel később 1943. január 12-én Zsukov marsall és a mínusz 40 fokos hideg megsemmisítette a 2. magyar hadsereget. Zsukov tudta, hogy hol kell támadni, a Szibériából érkezett friss ezredeivel megsemmisítő támadást mért katonáinkra. Hadseregünk ellenállt ahogy tudott, étlen és szomjan lőszer és fegyver nélkül, hóban és fagyban a végsőkig.
    Odaveszett 40 ezer katona, 70 ezren pedig hadifogságba estek. Nem volt olyan család, amelyik ne siratta volna valamelyik férfi tagját. A hadseregvezetés és a kormány igyekezett agyonhallgatni, eltitkolni a doni katasztrófát. Anyák, feleségek és árvák egekig ható jajkiáltását senki nem hallotta meg. A II: világháború magyar katonái kényszerű halgatásra voltak ítélve, a magyar hadsereg bűnös hadsereg volt. Sokan, nagyon sokan áldozták fel fiatal életüket, vagy váltak nyomorékká, sokan több éves hadifogságba kerültek. Titkolni kellett, hogy megtették, megcselekedték, amit a haza megkövetelt. Nem ők, a mi apáink, nagyapáink döntötték el hogy legyen háború, mégis a bűnösség bélyegét sütötték rájuk. Ugyanilyen jogos indulatú erővel parázslik a sértett önérzet azokban, akik munkaszolgálatosként embertelen körülmények közt szolgálták a hazát.
    Hadd idézzem az akkori parlamentben elhangzott hozzászólást. Így hangzik:
"Az ország oly nehezen összekuporgatott adófilléreiből felszerelt védereje egy olyan háborús vállalkozásban pusztult oda a Don partján, amelyből az ország nemzeti céljai szempontjából semmilyen hasznot nem várhat. Soha nemzet még ily könnyelműen és céltalanul nem tette kockára élet érdekeit, mint mi ebben a percben."
    Nem tudni, hogy ezen az emlékművön megörökített 133 hősi halottunk közül hányan voltak az urivi katasztrófa áldozatai. Úgy gondolom nehéz lenne megmondani, hogy rajtuk kívül községünkből még kik lettek áldozatai a háborúnak. De múltunk tiszteletét sugalló sokágú tevékenység alkalmas kell, hogy legyen múltunk adaptálására, s ezzel valódi értékőrzésre, sőt példaadásra is.
    Kedvesek és szerelmesek, hitvesek és jegyesek, apák és fiak, hozzátartozók, hős és nem hős katonák, hazánk fiainak emlékére, akik nem tértek vissza szeretteikhez a háborúból, értük, emlékükért lobog a láng, szól a szilenció.

***

A hideg ellenére lassan szélednek szét az emberek. Ferstl Mihály még mindig nézi a lobogó lángot. 82 éves. Könnybe lábad a szeme. Rossz, nagyon rossz visszagondolni azokra az időkre, az 1941-es bevonulásra, és mindarra, ami azután következett. Nem hitte volna hogy megéri ezt a napot...ott, akkor nem..
.