CyberPress.Sopron

Segítésre ítélve? A szenvedélybetegekről és családjaikról

Kezdetben volt az "istenfüggőség", amelyben életelvként és -filozófiaként, és egyben egyetlen életlehetőségként a "szeresd Istent teljes szívedből, elmédből és lelkedből és felebarátodat, mint önmagadat " elvet kellett volna az embernek követni. Az ember pedig - kapott szabadságánál fogva tehette - Istent felcserélte. Tárgyra, gondolatra, viselkedésformára. Szereti azóta az ember a tárgyait, a gondolatait, a viselkedés különböző felvehető formáit, azokhoz igazítja életét, gondolkodásmódját, idejét, és azok mellett, így már nem maradt hely, idő és lehetőség sem arra, hogy felebarátját, vagy akár önmagát szeresse.

A Bükk hegység lábánál, Noszvajon, a református gyökerű Louis-Lucien Rochat (LORO) közhasznú Alapítvány működteti a Református Oktatási Központ a Szenvedélybeteg Családokért intézményt, amelynek fő célja a szenvedélybeteg családok segítése. Nagy László és Nagyné Drizner Zsuzsanna református lelkészek a központ létrehozói a szenvedélybetegségek kialakulásának okairól, problémájáról, természetéről, a szenvedélybeteget és azok családját segítő tevékenységükről tartottak előadást a soproni Kálvin Körben.

Az előadást követően Nagy László református lelkésszel, a LORO Alapítvány szakmai igazgatójával beszélgettem.

Nagy László nyolc évesen tapasztalta meg azt, hogy a kezdetekben még jól működő családi életük hogyan vált pokollá, miután édesapja alkoholfüggővé, ezt követően pedig édesanyja depresszióssá és gyógyszerfüggővé vált. Huszonegy éves korára már az ő életéhez is hozzátartozott a rendszeres ivás.

- Huszonkét éves koromra teljesen reményvesztetten a saját életemet is feladtam.
    Szüleim akkor kerültek el a református egyház egy szenvedélybetegeket segítő konferenciájára. Öt nap után, amikor onnan hazajöttek, a környezetükből egyszerre eltűnt az altató, a nyugtató, a fejenkénti napi két doboz cigaretta és az alkohol. A változásról meggyőző pillanat az volt, amikor egy délután a munkából hazajövet bementem a nagyszobába és ők ott álltak a szoba közepén és csókolóztak; ők akik előtte több mint tizenkét éven keresztül két szeretetteljes szót nem voltak képesek egymáshoz szólni. Láttam, hogy szeretik egymást és fontosak egymásnak. Ők a konferencián megkapták azt a lehetőséget, hogy végiggondolják az életüket.
    Találkoztak ott olyanokkal, akiknek sikerült a szenvedélyeiktől megszabadulniuk és látták azt a keresztyén életutat, amelyen lehetséges a függőségektől való megszabadulás. A változás énrám is elementáris hatással volt. Ha nekik 50 évesen reményteljessé és széppé vált újra az életük, akkor arra gondoltam, hogy 22 évesen nekem is lehet még esélyem.
    Így kerültem 1989-ben a református egyház szenvedélybetegeket segítő missziójába; két és fél éven keresztül ott is dolgoztam. Tulajdonképpen az ottani munkába- állásommal döntöttem a választott útról. Ezért elvégeztem Budapesten és Debrecenben teológiai tanulmányaimat, majd kijutottam Svájcba és Németországba is. Ott tanulmányoztam az ottani szenvedélybeteg-segítő munkát, - annak a családi, az ifjúsági részét egyaránt -, és tulajdonképpen ezekben az években és mind a mai napig tart bennem az a folyamat, amely a szenvedélybetegségből való gyógyulást jelenti. Én a szenvedélybetegségem évei alatt egy álomvilágba menekültem, egy olyan világba, amely a könyvekben létezett. Én nem csak a konkrét szer-függőséget éltem meg - ami abban nyilvánult, meg hogy egy szem cukorka, helyett egy egész tasakot megettem egyszerre - hanem, azt is, hogy évekig nem a valós világban voltam. Szenvedélybeteg nem csak szerfüggőséget jelent. Lehet menekülni a romantikába, a szappanoperák világába, vagy akár a munkába is.
    Ma már eljutottam oda, hogy a valós világban merek élni, a saját dolgaimmal és problémáimmal szembenézve. Ez némely dologban fájdalmas, de ez az élet ad igazi örömöket. A feleségem partner abban, a munkában, amit vállaltunk és egymást támogatva egy őszinte és tartalmas kapcsolatban élünk.

- A szenvedélybeteg élete nehéz pillanataiban egy olyan dologban, kapcsolatban, vagy viselkedési folyamatban véli megtalálni a segítséget, amiről úgy érzi, hogy aktuális gondjaiban segíti őt, holott egy olyan társra lel, aki/ami tulajdonképpen értelmetlenül tölti ki az idejét, sőt a mélyre viszi. Ön hogyan definiálja a szenvedélybetegséget?
- A szenvedélybeteget többféleképpen lehet definiálni. Az én nézetemben a szenvedélybeteg egy olyan ember, akinek esélye van arra, hogy az élete mélypontján szembenézhessen magával, egész életútjával és elindulhasson fölfelé. Hogyha ezek az emberek megtapasztalják azt hogy lehet más irányba is menni. és ha vállalják az értékekkel való konfrontálódást igen nagy esélyük van arra, hogy meggyógyulva, értelmes életet éljenek.
A 12 év szenvedélybetegeket segítő munkánkban felhalmozott és az ezekkel az emberekkel való kapcsolatokban kialakult tapasztalatok alapján építettünk fel a noszvaji központot, amely szenvedélybeteg családokat segít, illetve szenvedélybetegeket segítő önkénteseket képez ki. Magyarországon nagyon sok olyan hely van, ahova a függőségekben élő emberek mehetnek, - pszichiátriákra, elvonó intézetekbe, - viszont a hozzátartozók és azok, akiknek nincs szerfüggőségük - viszont ugyanúgy áldozatai és szenvedői a társuk szenvedélybetegségnek, mint a szenvedélybeteg maga a saját függőségének - nagyon ritkán kerülnek be olyan rendszerbe, egy olyan helyre, ahol esélyük van az életüket megváltoztatni. Legtöbbször már csak akkor, amikor egy pszichoszomatikus betegség jelentkezik és akkor sem az adott az összefüggésben. Múlt év októbere óta havi rendszerességgel 4-5 napos konferenciákat szervezünk a noszvaji központban.

Ezeknek nem az a célkitűzése, hogy az emberek teljes élete megváltozzon, de az igen, hogy ismerjék fel a saját állapotukat, legyen egy hely, ahol el is mondhatják őszintén az összes gondjukat. Egy olyan közeget talál nálunk a beteg, amely lehetővé teszi a változásnak a kezdetét. Azt szeretnénk ez az 5 nap alatt elérni, hogy a hozzánk látogatóban tudatosuljon a saját problémája, és megtegye az első lépést egy olyan úton, amely egy hosszabb folyamatot takar. A szenvedélybeteg családokat segítő önkéntesek képzésével azt is szeretnénk megoldani, hogy később ott azon a helyen, ahol ők élnek, lehetőségük legyen a további munkára, akár csoportok alkotására. Olyan segítőkre van ehhez szükségünk, akik elsősorban társként segítenek, akik maguk is készek arra, hogy egy ilyen folyamatba belépjenek. Szeretnénk, ha a keresztyéni élettartalom mindebben komoly szerepet kaphatna, hiszen az anonim segítőmozgalmakról és minden más önkéntes segítőmozgalmak a különböző függőségekben élő embereknek gyakorlati segítséget jelentő "tizenkét lépése", nem más, mint a keresztyénségből vett alapok átültetése egy világi kontextusba. Én úgy vélem, hogy ezek az alapok valóban a keresztyénséghez tartoznak, és ezt nem jó egymástól függetleníteni. Keresztény segítőket keresünk, de nem keresztény embereket gyűjtünk. Olyanokra van szükségünk, akik készek azzal a kihívással szembenézni, hogy végiggondolják az életüket a keresztyénséghez való viszonyában. A segítséget kérő szenvedélybeteg családok tagjainak, természetesen, semmilyen feltételnek nem kell megfelelniük, kivéve azt, hogy akarjanak jönni, és akarjanak életükön változtatni.

- Miért Noszvaj a helyszín?
- Mert a munkához mindenképpen szerettünk volna egy olyan környezetet, amely gyógyulást előkészítő közeg. Noszvaj a nagyon szép környezetben fekszik. A munkák spirituális része mellett fontos, hogy az abban résztvevő tanuljon meg élni, találjon rá az örömre és tulajdonképpen a szép természeti környezet egy lépése ennek.

- Elmondhatjuk mindenkinek, hogy van esély a gyógyulásra.
- Már a családunkban megtapasztaltuk, hogy ez működik. De az eddigi tapasztalatok is mind azt bizonyítják, hogy ez lehetséges. A munkánkban nap mint nap átéljük, hogy hogyan lelik meg a kiutat az azt keresők, azok az emberek, akikkel semmi mást nem teszünk, csupán társai vagyunk azon az úton, amelyen ők járnak, és ők is társainkká válnak azon az úton, amelyen mi járunk. Úgy érezzük, hogy a keresztyénség a mai formájában - különösen a népegyházak - kevésbé tudnak megfelelni ennek az - egyébként mindenképpen megoldásra váró - feladatnak. Nagyon nehezen fogadják el és be a szenvedélybetegeket.
Mi azért is dolgozunk, hogy az egyházakon belül, a gyülekezeteken belül is motiváljuk és segítsük azokat az emberek, akik ebben dolgoznak, lelkészeket, diakónusokat, hitoktatókat, hogy jobban meg tudjanak felelni az adott feladatnak. Szeretnénk, ha központunk szerves része lenne a református gyülekezetek életének. Konkrétan is segítséget szeretnénk adni képzéseinken az önkéntes segítőknek, hogy azt felhasználva a szenvedélybetegek és családjaik más minőségű élethez való segítésének módjait kidolgozhassák és alkalmazhassák a gyülekezetekben. A különböző felekezetű gyülekezetek kiépültsége minden más szervezetével vetekszik ebben az országban. Ezeken belül kellene a szolgálatot és segítséget megszervezni, hiszen a függőség minden fajtájában élők és azok hozzátartozóikról, százezrekről van szó. Azt gondolom, hogy ezt a szolgálatot felvállalva, egy belső ébredés is kezdődhet az egyházon belül.

Az alapítvány munkájával kapcsolatosan információt a következő címen lehet kérni:
3325 Noszvaj, József A. u. 19.
Tel: 36/463-061; e-mail: loroal@freemail.hu