CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. január 17., csütörtök 22:03


Doni Hősök Emléktúrája - soproni résztvevőkkel

Doni Hősök Emléktúrája - soproni résztvevőkkel

    A Hagyományőrző Egyesület Soproni Tagozatának tíz fős csapata is részt vesz a január 18-án a veszprémi magyar-német katonatemetőben megemlékezéssel és koszorúzással kezdődő a három napos "Doni Hősök Emléktúráján".
    A második alkalommal megrendezett túra célja emléket állítani azoknak, akik a Magyar Királyi Honvédség tagjaiként a szovjet fronton, 1942-43 telén hősi halált haltak, eltűntek, megsebesültek, fogságba estek, és mindazoknak, akik túlélőként résztvettek a harcokban.

    Téli menetgyakorlatot és táborozást a Pápai Huszáregyesület II. világháborús tagozata szervezi és az elsősorban a második világháborús katonai hagyományőrző csapatokra épül. A túrán résztvevők korhű ruházattal és fegyverzettel, felszereléssel, - szervezett tábori ellátással, szálláshellyel - teszik majd meg a közel 60 kilométeres távot, újraelevenítve a kor körülményeit, viszontagságai.
A  hagyományőrzők mellett a túrán résztvesznek a MH hivatásos, szerződéses és nyugállományú tagjai is.
    Az első napon - a tervek szerint - a menet ünnepélyes elindítását követően a résztvevők Nemesvámosra menetelnek majd. A második napon az 5 órakor történő ébresztő után Nagyvázsolyig menetel a csapat. Vigándpetend érintésével a taliándörögdi Pegazus Fogadó istállójában leterített szalmán szállnak meg a csapat tagjai. 
    Harmadik napon érkeznek majd az emléktúra végső céljához, Tapolcára. A hagyományőrző fiatalok Szombathelyen, Veszprémben és Tapolcán templomi istentiszteleten emlékeznek a II. világháború hőseire.
    Az emléktúrán résztvevőknek a kötelező, előírás szerinti ruházattal, felszereléssel és fegyverzettel kell rendelkezniük. Előírt felszerelés, amit természetesen a fegyverzettel együtt a katonák magukkal visznek: rohamsisak, tölténytáskák, 34 M evőedény, gázálarctok, 4 darab köpenyszíj, 39 M svéd hátizsák, sátorlap, khaki pokróc, hálózsák, étkészlet konzervnyitóval, szappan, törülköző, fogkefe, fogkrém, botrotva, fehénemű, egészségügyi felszerelés, korhű zseblámpa, gyufa, varrókészlet, cipőtisztító felszerelés, gyalogsági ásó, egy adag hideg élelem. A tartalék élelem: 1 darab 400 grammos készétel konzerv, 2 darab 33 dekagrammos vagdalthús konzerv, 50 dgk kenyér, 1 tábla étcsokoládé, 1 zacskó szőlőcukor.
    A szervezők a résztvevőkkel a rendszabályt is pontosan közlik, amelynek szigorú betartását azért tartják szükségesnek, hogy az emléktúrát céljához és szelleméhez méltóan tudják végrehajtani. Ehhez a két nap alatt "katonásan", az utasításokat végrehajtva kell viselkedniük, szeszesitalt nem fogyaszthatnak, a dohányzásra pedig külön engedélyt kell kérniük.

Fotók: A soproni hagyományőrzők városi rendezvényeken
           cyberpress.sopron.hu