|
Assisi 2002.
Immár hosszú ideje Assisi nevéről nemcsak Szent Ferenc jut eszébe az átlagembernek sem, hanem a világvallások találkozója, közös imaalkalma, melyre ez évben is sor került, miközben itt, helyben is az ökumené hetét éljük.  A technika jóvoltából pedig sokan részesei lehettünk szellemi jelenlétünkön túl a vizuális élmény megragadó jellegénél fogva az ünnepnek, mely rövid és frappáns volt: olyan, mint amikor valakik olyan dolog érdekében gyűlnek össze, melynek "belső jóváhagyása" már megtörtént: nem kell rajta vitázni, marad a puszta lényeg.  Immár gördülékenyen, a megszokott és elfogadott protokoll szerint történik minden. Ha azonban belegondolunk abba, hogy egy ilyen alkalom megszervezése önmagában mennyi "buktatóval" járhat, figyeljük igencsak csodálattal az eseményeket.  Az ima a békéért folyik, melynek erkölcsi-anyagi alapjai éppen a közelmúltban meginogni látszottak. A találkozó tanúsága szerint azonban minden rész-megértést, másként értékelést félre lehet tenni, hogy együtt imádkozzanak a világ legkülönbözöbb módjain gondolkodók az egész emberiség érdekéért.  Talán tanulságos, hogy amikor a legfontosabbért folyik a könyörgés, akkor mindenki egy irányba fordul, és elismeri azt, hogy legyen bármennyi békeharcos is a világban, annak békéje máson is múlik, és ezzel a Mással kell a kapcsolatot megtalálni.  Egységes a rítus: először a könyörgések, aztán az erők és szándékok egyesítése, és teljes bizalom abban, hogy az ima meghallgatásra talált. Bizalom abban, hogy a szimbólumként egyesített emberi apró lángok valami melegséget tudnak létrehozni abban a sokszor jéghideg térben, ahol mindannyian élünk.  Mindazok, akik közelről-távolról figyelemmel kísérhettük az Assisiben történteket, példát láthattunk magunk előtt, hogy a láthatókat követve a magunk apró-cseprő, de mégis legfontosabbnak tartott ellentéteit félre lehet, félre kell tenni. Assisi ma a világ közepe volt, miközben sok helyütt még dörögnek a fegyverek, robbannak az aknák, és mi esetleg még egymásra lőjük a megnemértés apró, de gyilkos fullánkjait.  Assisiben valami elkezdődött, valami megállíthatatlanul folyik: az emberiség teljes valóságában hívők kérték az ajándékot mindannyiunknak, akik többnyire csak akkor ismerjük fel annak létszükségességét, amikor már majdnem elvesztettük. - DI - |