CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Diákélet - diákszáj

2002. január 31., csütörtök 12:54


Széchenyi Bál 2002

Széchenyi Bál 2002

Ezen a hétvégén került megrendezésre a Széchenyi István Gimnázium hagyományos bálja, melynek a Gyermek és Ifjúsági Központ adott otthont ezúttal is. A bál annyiból volt különleges, hogy az iskola most ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Hasonlóan az előző évekhez, ez a bál is nyitótánccal indult, melynek keretében az iskola diákjai szórakoztatták a nagyérdeműt, vagyis a diáktársaikat és szüleiket. A nyitótánc után a Flört lépett színpadra, és egészen éjfélig ők gondoskodtak a diáksereg szórakoztatásáról.

Pontban 10 órakor mindenki legnagyobb örömére a lányok kerültek sorra, és az iskola diákjaiból összeállt tánccsapat kán-kánnal szórakoztatta közönségét. A produkciójuk óriási sikert aratott, és minden egyes lábemelést tapsvihar kísért. A táncos lányok legnagyobb örömére a közönség hatalmas tapssal és újongással követelte, hogy ismételjék meg a táncot, mely egyszerűnek éppenséggel nem nevezhető, ügyességet és jó kondíciót igényel, de a lányok másodszorra is sikert arattak.

Éjfél után egy másik együttes lépett fel, mely nemcsak küllemében mutatkozott másnak, hanem zenei stílusában is sokkal keményebb volt. Mondhatjuk, hogy itt véget ért a bál is, mivel egy olyan zenei blokk következett, mely bár nem volt rossz, bálra mégsem volt való. 1 óra előtt néhány perccel újra a Flört vette át a szót, de ekkorra már a báli hangulat végleg feledésbe merült, és az előző blokk alatt igencsak megfogyatkozott tömeg már nem tudott visszazökkenni a báli hangulatba, de ideje sem volt már rá, mivel néhány szám után felkapcsolódtak a lámpák, az együttes elbúcsúzott, és akik kitartottak idáig, azok is másfele vették az irányt.[Széchenyi Bál 2002]

Gludovátz Gábor