CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2002. február 02., szombat 11:59


Forradalmi jogosítványokat osztottak – Bantusztánok a szomszédban

Friss hírek Erdélyből

Talán megnyugszanak a kedélyek
Forradalmi jogosítványokat osztottak a megyeházán

Ioan Radulescu, a forradalmárok államtitkárának, tulajdonképpen a kormány megbízottjának jelenlétében - aki a kapcsolatot tartja az országban bejegyzett valamennyi forradalmi szervezettel - találkoztak Maros megye forradalmárai, akik egyrészt az aktuális problémákat tárgyalták (volna) meg, másrészt kiosztották azokat a jogosítványokat, amelyeket az ország elnöke is aláírt.
    A tegnap átvett jogosítványok a forradalmárok hiteles elismerése és kitüntetése, mert tudvalevôleg a 90-es évek elején nagy volt a gyúródás, akinek csak kedve szottyant rá, forradalmárnak nyilváníttatta magát. Megszámlálhatatlan reklamáció után az illetékes szervek úgy döntöttek, hogy 5 bizottság - parlament, kormány, minisztérium, helyi forradalmár-szervezetek és az államelnöki ellenôrzô csoport - vizsgálja felül a listákat, csak ezután állt módjukban véglegesen kiosztani két típusú elismervényt.
    Egyik a forradalmároknak, másik meg a forradalmárok utódainak jár. Remélhetô, hogy most már megnyugszanak a kedélyek?
Talán.
    Tegnap Maros megyében a 42-es törvény által szentesített, teljes értékű jogosítványt 289 forradalmárnak szándékoztak átadni.

    Aktuális problémák megbeszélésérôl szóltunk, csakhogy az óriási hangzavar, az államtitkár és némely forradalmár közötti éles szóváltá-sok átlépték a találkozó jellegét, egyeseknek a személyes megnyilvánulása a civilizált magatartás határát súrolta. Volt, aki szót kapott, volt, akibe az államtitkár fojtotta bele a szót, aki maradt, jogosítványért gyúródott.
(lokodi)

Népújság

***

Bantusztánok a szomszédban

    Minapi tévécsevegésében RMDSZ- elöljárónk már elsô mondatával ingerültséget keltett a stúdióban: a romániai magyarságot mint "comunitate nationala", vagyis nemzeti közösségként említette. Az asztal túlsó felén Cristian Tudor Popescu úgy kapta fel a fejét, mint akit darázs csípett meg: - Mi az, hogy nemzeti közösség?! - süvöltötte, miközben nyakán kidagadtak az erek, arca lilás-vörösbe váltott, mintha a honvédség "Édes Erdély, itt vagyunk" ütemre máris útra kelt volna keleti irányba. Következett egy-két indulatos, helyreigazító kinyilatkoztatás, hogy európai normák szerint csak nemzeti kisebbségekrôl lehet beszélni. Alig telt el néhány nap, mikor a Romania libera január 19-i számában egész oldalas írásműnek már elsô mondatában a kijevi hatóságok és az ukrajnai "nemzeti közösségek", köztük a románok viszonyáról olvashattunk. A témának külön súlyt ad, hogy Ukrajnában a második legnagyobb nemzetiség (az orosz után) a román.

    Tíz napig vártam, hogy Cristian Tudor Popescu vagy a romániai magyarságot hasonlóan öblös hangon felvigyázó politikusok hada tiltakozzék a nyilvánosság elôtt: hazánk határain kívül nem léteznek román nemzeti közösségek, csak kisebbségek, Bukovinában meg csak román ajkú ukránok.

    A RL említett cikkének címe: Ostilitate fata de romanii din Ucraina (Ellenséges magatartás az ukrajnai románokkal szemben), és teljes terjedelmében az ottani román "nemzeti közösség sérelmeit tartalmazza. A forrás feltétlenül hiteles, hiszen szerzôje Stefan Broasca, a cernauti-i Plai romanesc fôszerkesztôje, aki tehát bôrén érzi mindazt, amit a kijevi hatóságoknak felró. A romániai magyar olvasó számára pedig azért érdekes, mert mindnuntalan párhuzamosan ismerôs jelenségekre bukkanhat.

    Azt írja Broasca kolléga, hogy az ukrán hatóságok meghamisították a legutóbbi népszámlálás adatait, hogy a román nemzeti közösséget minel kisebb létszámúnak tüntessék fel.

    Hopp! - ér az elsô meglepetés -, errôl a módszerrôl mintha még hallottunk volna! Amint a soron következô ármánykodó fogásról is, melyet Stefan Broasca felhánytorgat az államalkotóknak: az ukrán hatalom úgy osztja meg a román nemzeti közösséget, hogy hivatalosan elismeri az úgynevezett moldován kisebbséget az úgynevezett moldován nyelvvel (Sztálin találmánya), és csak ennek árnyékában vesz tudomást egy jelentéktelen kisebbségrôl, amely "tévesen" románnak vallja magát.

    Hopp! - ér a másik meglepetés: mintha ezt a partitúrát is ismernôk! Miért hirdeti a bukaresti extrémizmus úton-útfélen, hogy a székelyek nem magyarok? Miért gyártott ebbôl a tételbôl egész nemzeti doktrínát a Nagy-Románia Párt és Ion Coja professzor, a Vatra Romaneasca alelnöke, a legionárius fasiszta mozgalom szerecsenmosdatásának élharcosa? Ugyanazon okból, amiért most Ukrajnában is megkülönböztetnek moldovánt és románt. Ha be lehet táplálni a román közvéleménybe, hogy Hargita és Kovászna megyét székelyek lakják, a romániai magyarság létszáma egybôl felére apad, ugyanígy az RMDSZ tagsága, és akkor már a parlamenti képviselete is ugyanannyi lesz, mint török, zsidó, lengyel, albán, cigány stb. honfitársainké.

    A kijevi hatóság célja megosztó módszerével az, hogy a román nemzeti közösség Cernauti tartományban vagy a rajonokban ne haladja meg a 20 százalékot, mert ez esetben meg kell adnia neki a kulturális-nemzeti autonómiát. Nevetséges érv - írja Stefan Broasca -, hiszen az 1992-es ukrán alkotmány nem köti feltételekhez a nemzeti autonómiát, tehát ez megilleti a románságot. Az ukrán hatalom és média mégis ellenségesen viszonyul a románsághoz, odáig menôen, hogy "demonizálja a törvényes óhajokat".
Ennek két kedvelt módszere van. A nemzetiségi jogok követelése a hivatalos álláspont szerint egyfajta ukrajnai Koszovóhoz (értsd: polgárháborúhoz) vezethet. A másik módszer a magát románnak valló lakosság ellen hangolni a közvéleményt azzal is, hogy a csukcsokhoz hasonlóan gusztustalan vicceket terjesztenek róla. Az ukrán médiában látott napvilágot pl. a vélekedés, miszerint a román nemzetiség hasonlít a disznóhoz: ha beengedjük a házba, felmászik az asztalra.

    Hasonlóképpen sérti a dák-latin önérzetet és büszkeséget a Ceas c. cernauti-i lapban megjelent Román bocskor c. cikk állítása is: "A román soviniszták élénk tevékenységet fejtenek ki Bukovina és Besszarábia elrománosítására".

    Mint ahogy Hargita és Kovászna székelyei az itteni románok elmagyarosítására: aki nem magyarul kéri, az nem kap kenyeret - jut eszünkbe az örökzöld közhely.

    A szerzô következtetése: Ukrajna ilyen kétes módszerekkel próbálja lejáratni a román közösség mozgalmát "nemzeti jogainak"  követelésére. Ezt a célt szolgálja, hogy a román élharcosok minden próbálkozását az anyanyelv hivatalos használatára szeparatista törekvésnek tünteti fel.

    Ukrajnán kívül hol hallottuk még a szeparatizmus rémét ugyanígy emlegetni? Talán csak nem arról van szó, hogy Kijev a szomszéd nemzetállamoktól tanulja el a bantusztanizálódás veszélyének az elhárítását?
Barabás István

Romániai Magyar Szó