CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2002. február 07., csütörtök 23:56


Minden politikai erő volt már kormányon; tetteik hitelesítik, vagy cáfolják elhangzott szavaikat.

Kövér László a Fidesz-MPP alelnöke Sopronban

Dr. Kövér László a Fidesz -MPP alelnöke Sopronban

    Sajtótájékoztató előzte meg Sopronban a Fidesz-MPP nagygyűlését, amelyre Dr. Szájer József Sopron országgyűlési képviselője hívta meg a város polgárait és amelynek vendége dr. Kövér László, a Fidesz alaelnöke volt.
- Sajnálatosan nem először volt rá ok, hogy a hazaáruló  minősítés az ellenzék egynémely megnyilatkozásával, illetve némelyik képviselőjével kapcsolatban el kellett hogy hangozzon -jelentette ki az alenök, arra a kérdésre, hogy elhangzott-e a hazaáruló szó a Parlamentben.
.Keller László MSZP-s képviselő azon megjegyzésére reagálva, miszerint ő már megszokta, hogy Kövér László hazaárulónak nevezi a szocialistákat, a Fidesz ügyvezető alelnöke hangoztatta, ő ezt nem tudná megszokni.
Szájer József elmondta, hogy az európai uniós tárgyalások mostani befejező szakaszában szegték meg a szocialisták az összefogás parancsát. Az MSZP és az SZDSZ kampánytémává kívánja tenni az európai uniós csatlakozás ügyét, s ezáltal a két ellenzéki párt a nemzeti érdekek elé helyezte kicsinyes pártpolitikai céljait. Szájer József visszautasította azokat az ellenzéki bírálatokat is, amelyek szerint a magyar kormány felelős az Európai Unió által javasolt agrártámogatások és a regionális támogatások mértékéért (mti).

***

    Kormányra kerülésekor a Fidesz nem csak arra tett ígéretet, hogy rövid távon jobb lesz az élet, hanem közös cselekvésre hívta a polgárokat, "közös szerződést" kínált mindenkinek a jövőn alakítására - jelentette ki Sopron első igazán nagyszabású kampányeseményén dr. Kövér László a Fidesz Magyar Polgári Párt alelnöke a zsúfolásig megtelt Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola aulájában február 6-án tartott lakossági fórumon, amely dr. Szájer József Sopron országgyűlési képviselője bevezető köszöntőjével kezdődött.

    Kövér László számadatok és tények megvilágításába helyezetten szólt arról, hogy az 1998-as állapotokhoz képest - amikor már a felemelkedés lehetőségének hitét is elvesztette a magyar nép - hogyan sikerült a Fidesz-kormány vezetésével egy emelkedő pályára helyezni az elerőtlenedett társadalmat.
    Az elmúlt 1000 évre visszatekintve a magyarság számára a legfontosabb kihívás és egyben teljesítmény a megmaradás volt, az, hogy megmaradtunk és megtartottunk magyarságunkat; a következő évszázad kihívása pedig abban van, hogy nemzeti kultúránk fönntartása mellett meg tudunk-e maradni a Kárpát-medencében.

    A polgári kormány az első, amely hosszú évtizedek óta legfőbb kötelességének a családok megerősítését tekinti. Csak olyan családpolitikának van a jövőben esélye, amely - mind anyagi és mind szellemi értelemben - kiszámítható, stabil környezetet teremt a családoknak - jelentette ki a Fidesz alelnöke, aki azt is hangsúlyozta, hogy jelenleg a magyar társadalom – a családtámogatási rendszer megújításának köszönhetően – európai viszonylatban a családbarát társadalmak közé tartozik.

    A kormányzati ciklus végére a nyugdíjak vásárlóértéke tíz év után először érte el és haladja meg az 1990-es szintet - mondta a politikus, utalva arra, hogy 1998-ban a polgári kormány azt vállalta, hogy mindent megtesz a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése érdekében.
    A magyar gazdaság növekedési üteme az Európai Unió gazdasága növekedési ütemének a kétszerese, holott az utóbbi években több külső objektív nehezítő körülményekkel kellett szembenéznie. Megteremtődött az összhang a társadalmi célok és a gazdaság lehetőségei és eszközei között. A munkahely-teremtések, a minimálbér-emelés azt jelzik, hogy a munkának becsülete van, 10-15 éves távlatban pedig reális esélye a munkanélküliség felszámolásának, amely egyik eszköze éppen az iskolarendszeren keresztül valósul meg. A tandíj eltörlése, a diákhitel-rendszer bevezetésében az a felismerés érhető tetten, hogy a kormány a jövő csak a tudás- és értékalapú társadalomé lehet - jelentette ki a politikus.
    A közbiztonságról szólva, az 1998-as negatív bűnözési rekordokhoz képest beszélt arról, hogy saját biztonságunk fölötti ellenőrzés lehetőségének megteremtése mellett sikerül egynegyedével csökkenteni a bűnözés arányát.
    Nem csak az embernek, de minden közösségnek is lelke van - jelentette ki Kövér László, amikor a nemzeti összetartozás fontosságáról beszélt. Problémák mindig is lesznek; felszámolásukhoz pedig akkor lesz erőnk, ha képesek vagyunk összefogni, egymás iránt, a nemzet iránt felelősséget vállalni. Az EU csatlakozást és annak aktuál-politikai történéseit említve Kövér László kifejtette, hogy Magyarország számára nincs jobb alternatíva a csatlakozásnál; "vissza"-lépünk az európai népek közösségébe, elfoglalva azt a helyet, amely nekünk mindig is járt - jelentette ki, hozzátéve, hogy ez esetben az lenne a természetes, ha minden politikai erő alárendelné a maga érdekeit a nemzeti érdekeknek és fölsorakozna a választott kormány mögött.
    Olyan országot akarunk, amelyben öröm élni, amely nem csak a dicsőséges és levert szabadságharcairól híres, hanem a békeidőkben való felemelkedéséről és az EU közös asztalára letett értékeiről jelentette ki a Fidesz alelnöke.
    A választásról szólva kiemelte, hogy azok igazi választási lehetőséget kínálnak minden polgárnak, abban az értelemben, hogy a rendszerváltozás óta minden politikai erő volt már kormányon; tetteik hitelesítik, vagy cáfolják elhangzott szavaik értelmét.

-balogh-