|
Hamvazószerdai öntudatom
Magyar nő is viselkedhet signorául!
Hamvazószerdai öntudatom
Állok a városi autóbusz megállójában Szombathelyen. Küszködöm a feltámadt széllel, hagyná már békén a hajam, és ne vegye el a sálam. Várok. Ma Hamvazószerda van. Az idei böjt első napja. Személyautók suhannak, nagy kamionok, kisebb furgonok előttem a főútvonalon. Nézelődöm, s ismét a szombat jutott eszembe. Olaszországban voltam a báli-karneváli-farsangi szezon utolsó hétvégéjén.
Velence... a hatalmas karneváli forgatag... Ott nincsenek autók; s egy akkora távolságra, amekkora miatt most a buszra várok, a világ legtermészetesebb módján gyalog indultunk - s mennek gyalog maguk az ottlakók is, többnyire. Egyéb lehetőség a vaporetto vagy a gondola, netán a motorcsónak, de legtöbb esetben rövidebb idő alatt ott van az ember gyalog.
Ma, amikor én most itt állok az út mentén kiképzett autóbusz-megállóban, s a forgalomba bámulok Magyarországon, Szombathelyen - a velenceiek a tegnap végetért karnevált "pihenik ki", azaz, feltételezem: nagy elánnal söprik az utcákat a mindenféle népség rengeteg szemete után - és, gondolom én, aki teheti, most végre ALSZIK az utóbbi időszak eszméletlen nyüzsgésének sok-decibeles, szünet nélkül tartó, éjjel-nappali zaja után.
Európába igyekszünk, az EU-ba, ahol Olaszország már benn van. Az az Olaszország, amely ki tudja, már hányadik kormányát koptatja a II. világháború óta; az az Olaszország, amelynek ötvenes-hatvanas évekbeli jelenét a Fellini-filmek hozták elénk... Fényévekre tart már akkori sajátmagától! Olaszország népe képes volt az összefogásra - ez minden feltartott fejű, kihúzottan dolga után siető elegáns velencein látszik. És: konkrét példával is tudom bizonyítani ez összefogás meglétét - s erejét. A példa: idegenvezetőnk felhívta a figyelmünket, hogy menjünk utána, mi, csoport, de ne kérdezzünk, ne viselkedjünk úgy, hogy egyértelmű legyen a külső szemlélő számára, ő az idegenvezető, ugyanis letartóztathatják, börtönbe is zárhatják, és nem tudom én, hány évre az egész EU területéről kitilthatják, Olaszországban ugyanis csak a honi, EU-s idegenvezetők vezethetnek. Hm... és még egyszer: hm... Ez már valami! Ez már erő. Erő, mely törvényt fogant, s a törvény, ím, be is tartatik, ellenőrzik.
A busz megjött, felszállok. Az öltözetek nem csinosak, nem elegánsak. Aki nálunk elegáns, "valaki", az autóval jár, abból kiszállván láthatjuk, ad magára, mert van miből. Vagy: jogging-ban, edzőruhában, sportos öltözékben kászálódik elő, jelezvén, csak hétköznapi ügyei után jár, vásárláshoz nem kell "megjelenés". Errefelé. Mert Velencében vének, fiatalok kicsípve vonszolták a kétkerekű bevásárlókocsit, annyi bizonyos. Csak a sok idegennek akarták megmutatni, ők már nem a Biciklitolvajok (film) ábrázolta stílusú, szegénységű ország lakói? Vagy CSAK a velenceiek ilyen magukra nagyon adóak? Nem tudom.
A magyar megyeszékhely Hamvazószerda délelőtti autóbuszutasai már tízkor kedvetlenek, "savanyú képűek", meredt szemmel, nem-nézek-rád bezárkózó arckifejezéssel szemlélik a több ezerszer látott útvonalat, ki tudja, hol jár az eszük, talán adósságaik vannak, talán megcsalatástól félnek, talán beteg van a családban... de semmiképpen nem méltóságteljesek, amiért a már tíz éve sikeres rendszerváltás résztvevői, olyan országban, ahol a kormányok kitartanak négy évig, ahol a valuta konvertibilis, ahol a NATO-tagság már kipipálva, s nagy valószínűséggel az EU-felvétel is csak meglesz nagy "nyögve-nyelősen", és... Kihúzom magam. Én igenis "signora" vagyok. Hétvégén az voltam. A velencei újságosnő titulált annak, amikor ezt mondta: Grazie, Signora! - megköszönve a képeslap árát, amit nála vettem. Kihúzom magam, s az ottaniakra gondolok. Vajon milyen családom, erkölcsi örökségem, nemzeti érzésem lenne, ha oda születtem volna? Hm. Igazán semmi okom rá, hogy magyarként ne húzzam ki legalább annyira magam!
- gyöngyös -
|