CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2002. február 14., csütörtök 16:23


Mikola István Sopronban

Mikola István egészségügyi miniszter Sopronban

- Nincs katasztrófa-helyzet a magyar egészségügyben, bár sokan vannak, akik azt szeretnék látni, hogy összeomoljon minden; pedig aki hirtelen csődbe jutott kórházakról beszél az nem tudja, hogy mi van a kórházvilágban. Gondok vannak, de tönkremenni nem fogunk, a konszolidáció folytatódik - jelentette ki Mikola István Sopronban a lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón, amelyen részt vett dr. Szájer József Sopron országgyűlési képviselője is.

Mikola István soproni programja az Erzsébet Kórházban tett látogatással kezdődött, ahol az épülő 4-es blokk egy mintaszobáját is megtekintette. A Balfi szanatórium és a soproni mentőállomáson tett látogatást követően a miniszter a város néhány, egészségügyi intézményvezetőjével találkozott.

Amint a sajtótájékoztatón a miniszter elmondta, minden meglévő gond ellenére jó benyomásokat szerzett soproni látogatása során.

A kórháznak nincs lejárt idejű tartozása. A kórházmenedzsment kiválóan teszi a dolgát. A címzett támogatás keretében megvalósuló konstrukció folyik - mondta a miniszter, hangsúlyozva, hogy nagy örömöt jelent a számára, hogy a beruházás a tervezettnél lényegesen hamarabb fejeződik be. A meglátogatott minta-kórterem valóban a legkorszerűbb technológiával felszerelt, amely rendkívüli gondossággal készült el; dicséret illeti a műszakiakat. Mikola István azt is elmondta, hogy a kórháznak a címzett támogatás befejezéséhez pénzügyi segítséget is nyújtanak, a látogatás során szóba került, az európai minőségű kórház jövőbeni működőképességének kérdése, amellyel kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta, hogy a soproni vezetés által megfogalmazott gondolatok illeszkednek a tárca kórháztörvényéhez, a nonprofit rendszerben történő gazdasági társaság formájában történő működtetéshez.

A Balfon tapasztaltakról a miniszter úgy vélte, hogy a gyógyintézet által megpályázott – a fejlesztési tervek elkészüléséhez szükséges – Széchenyi-program forrást követően, a jövő évben remélhetően Széchenyi Program minőségi gyógyturizmus nagyfejezete is megnyílik Balf irányába, hiszen a tárca elsősorban a minőségi gyógyturizmusban érdekelt. Az elvárások hatalmasak: gyógyvíz, jól felkészült orvosok, komfortos ellátás és legalább 3-4 csillagos hotelszolgáltatás szükséges az európai színvonalú versenyképességhez.

A soproni mentőállomáson tett látogatáson tapasztaltakat összegezve az egészségügyi miniszter az elmaradott, régi rossz épületben működő mentőállomás jövőjéről nyilatkozva egy közeljövőbeli fejlesztés keretében megvalósuló, új mentőállomást ígért Sopronnak, amelynek alapkövét még márciusban leteszik. Az új mentőállomás a tervek szerint egyben sürgősségi ellátó központ is lesz.

- A harkai községi egészségház ügyében is folytattunk megbeszéléseket - nyilatkozta Mikola István miniszter. A Harkai egészségközpont 25 millió forintos beruházása pályázati rendszerben finanszírozható, amelynek az elbírálása objektív módon fog megtörténni, a miniszter mindenesetre látta a körülményeket és szükségleteket.

- Kiváló orvosok, kiváló nővérek teszik a dolgukat a térségben - hangsúlyozta a miniszter, aki részletesen is kifejtette, hogy a ebben a ciklusban az egészségügy eljutott arra a szintre, hogy stabilizálta azt a súlyos forráskivonást és negatív tendenciákat, amelyek az egészségügyi szolgáltató rendszer körül kialakultak, valamint részben visszapótolta a 1994-98 között - szociális megszorító intézkedések, Bokros-csomag következtében - kivont súlyos nagyságrendű forrásokat. Az egészségügyben 2001-ben elkezdődött egy konszolidációs folyamat, amely 2002-ben folytatható. A kormány második olvasatban is megtárgyalta a konszolidációs programot és jóváhagyta a 607 milliárdos forrásigényt , ami soha nem látott lehetőségeket teremt az egészségügynek a fenntartható működése létrehozásában. A konszolidációs programban bérelemelésre, a költségvetési tételeken túli pluszforrás: 387,5 milliárd forint, amiből jóval nagyobb mértékű béremelésre nyílik lehetőség. A miniszter azt is elmondta, hogy a szakmai szervezetekkel a tárgyban már megkezdődött az egyeztetés.

Délután Mikola István egészségügyi miniszter a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolában tartott lakossági fórumot, amelyen az egészségügy jelenéről és jövőjéről – az egészségügyi politika újtörekvéseiről, a népegészségügyi programról is – beszélt. Az igen nagyszámú hallgatóságot arra is emlékeztette, hogy Keller László MSZP-s képviselő a 2000. évi költségvetés vitájában a soproni kórház 4-es ütemének beruházását helytelenítette, amennyiben rajta és az MSZP-n múlott volna, hárommilliárd forinttól fosztotta volna meg a várost.

balogh