CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2002. február 14., csütörtök 23:37


Az utolsó parlamenti napon kétharmados törvény

A Fidesz-frakció elnökségének döntése

Szájer József: egy kétharmados törvény az utolsó parlamenti napon

    Dr. Szájer József a Fidesz-MPP frakcióvezetője Sopronban tartott mai sajtótájékoztatón számolt be a Fidesz-MPP frakcióelnöksége február 26-i parlamenti üléssel kapcsolatos döntéséről.
    A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy az elmúlt négy év során a Magyar Szocialista Párt szembefordult sok társadalmi csoporttal, fontos közjogi intézménnyel, a Köztársasági Elnökkel; megtámadta az ügyészséget, a független bíróságot és igazságszolgáltatást. Az a bejelentés, hogy nem vesznek részt a parlament további ülésein pedig arról szól, hogy az MSZP saját választóival is szembefordul, hiszen nem teljesíti azokat a kötelezettségeit, amelyeket saját választói 1998-ban rájuk ruháztak.
- A parlamenti munkában való részvétel nem csak jogokat, de kötelességeket is jelent - szögezte le a frakcióvezető. Az elmúlt időszakban az MSZP rendre a parlament munkája ellehetetlenítésére törekedett, az obstrukció különböző eszközeit alkalmazta. Az hogy a parlamenti munka utolsó napján nem vesznek részt, kötelezettség-szegés és a Fidesz-frakciónak az álláspontja szerint, azoknak a képviselőknek, akik ilyen módon kötelezettségüket megszegik, arra az időre tiszteletdíj sem jár. Ez minden magyar munkahelyen így van, ez alól a parlament sem kivétel -jelentette ki dr. Szájer József.
- Ellentmondó nyilatkozatokat láthattunk az elmúlt napokban arról, hogy a szocialisták résztvesznek-e a parlament ülésén vagy sem - mondta, majd hozzáfűzte, hogy amennyiben a szocialista párt nem vesz részt a parlament ülésén, az utolsó parlamenti napon olyan kétharmados törvényt szeretnének megtárgyalni, amely a parlament négy éves tevékenysége alatt éppen az MSZP ellenállásán bukott meg. Húsz-huszonöt olyan törvénymódosítás van, amelyet a szocialista párt azáltal akadályozott meg, hogy nem járult hozzá a kétharmados törvények módosításához - jelentette ki Szájer József, amelyek között említette a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés, a háziorvosi jogállást rendező törvény, az emberi szabadságjogokat korlátozó szekták tevékenységére irányuló javaslat mellett, azt is, hogy az MSZP ahhoz sem járult hozzá, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok kiterjedjenek a hozzátartozók vagyonnyilatkozataira is. A Fidesz frakcióelnöksége úgy döntött, hogy egyetlen, a rádiózásról és a televíziózásról szóló kétharmados törvény jogharmonizációs célú módosítását nyújtja be az utolsó parlamenti ülésen.

    Dr. Szájer József hangsúlyozta: a benyújtott indítvány a médiakuratóriumok összetételére, megválasztására vonatkozó szabályokat nem tartalmazza. Érinti viszont a törvény számos érdemi részét, amely a különböző médiumokban közölhető reklámokkal kapcsolatos, gyermekvédelmi intézkedéseket tartalmaz, az erőszakos műsorok bizonyos mértékű korlátozását jelenti, az uniós elvárásoknak megfelelően
- Ezt a törvénymódosítást azért tartjuk fontosnak, mert az EU tárgyalások során alapkövetelmény -jelentette ki a frakcióvezető. Magyarország jelen pillanatban második helyen áll a lezárt fejezetek számát illetően, amennyiben ezt a törvénymódosítást elfogadja, az EU-s tárgyalások első helyére lépünk elő. Dr. Szájer József azt is kifejtette, hogy ezt a fejezetet lényegében már egy évvel ezelőtt le kellett volna zárni. Az ellenzéki pártok azzal, hogy ezt nem szavazták meg, súlyosan veszélyeztették az ország nemzetközi megítélését, és az európai uniós csatlakozást is. Nem csak Magyarország uniós csatlakozása múlik azon, hogy ezt a fejezetet sikerül-e lezárni, hanem a lezáratlan fejezet miatt jelentős pénzösszegektől is elesik Magyarország.
    Teljesen világos és egyértelmű, hogy egy technikai jellegű módosításról van szó hangsúlyozta Szájer József.
- Mivel úgy láttuk, hogy ennek a törvénynek a tartalmával a szocialista párt is egyetért, úgy gondoltuk, hogy célszerű, ha ezt az egyetlen törvényt visszük be az ország nemzeti érdekeit követve. Olyan kérdéseket, amelyekben nagyobb konfliktusokat jelentenének már nem szeretnénk megoldani.
A törvényesség tekintetében dr. Szájer József kijelentette, a döntésük teljesen szabályos, a parlamenti házszabály világosan rögzíti, hogy mekkora jelenlét szükséges ahhoz, hogy egy döntést meghozzon a parlament és mekkora szavazati arány kell ahhoz, hogy egy törvényt elfogadjanak. Elfogadhatatlanok azok a vélemények amelyek a döntést alkotmányjogi köntösbe burkolva bírálják hiszen attól, hogy valaki egyoldalúan lemond a saját jogáról, még a többiek élhetnek ezzel a joggal. A szocialista párt most egy alkotmányos jogáról mondott le azzal, hogy nem vesz részt a parlament ülésén. Tehát számításaink szerint biztosítható ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása és ezáltal lehetővé válik az, hogy a médiumokról szóló fejezetet az európai uniós tárgyalásokon le lehet zárni - szögezte le Dr. Szájer József.
Arra a kérdésre, hogy mi történik akkor, ha az MSZP mégis úgy dönt, hogy részt vesz a parlamenti ülésen Dr. Szájer József a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy furcsa helyzet áll elő, hiszen amennyiben az MSZP "egyszer ilyet nyilatkozik, egyszer olyat nyilatkozik", akkor egy kapkodó párt benyomását kelti.

- Nem feltétlenül felelős magatartás ez, és valószínű, hogy az első döntés meghozatalakor kellett volna alaposan végiggondolni a kérdést. Sajnálnám, hogy a szocialista párt csak azért ülne be a parlamentbe, hogy ismét megakadályozza az európai integrációban való további előrelépést - mondta a Fidesz frakcióvezetője, aki azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz azt szeretné, ha az MSZP képviselői részt vennének az ülésen és hozzájárulnának a törvény módosításához, hiszen az ország érdeke ezt kívánja.

balogh