CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2002. február 16., szombat 23:41


Nyugati Kapu

A régió heti hírei

Támogatott ifjúsági pályázatok

    A Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács által kiírt 2001-es pályázatra négyszáznyolcvanegy érvényes pályamunka érkezett. Ezek közül a tanács a különféle kategóriákban kétszázhuszonhármat támogatott. Kiosztottak 39 millió forintot. A legtöbb ifjúsági szervezet és intézmény – akárcsak a korábbi pályázaton – táborozáshoz kért segítséget. A határon túli és nemzetiségi programokra harmincegy, a regionalitás erősítésére negyvenkilenc pályázó nyert pénzt.
 

Fényképgyűjteményt kapott a megyei könyvtár

Ami az ötletet illeti, szerencsés volt, ez már biztosan elmondható az okos és eredményes országos fényképészeti akcióról. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Szövetsége szervezésében, egységes és egy irányba törő öntudatos akarattal tavalyelőtt jelent meg a felhívás, az akció – kifejezve a lényeget – természetesen címet kapott: Magyarország egy napja. Milyen volt? Sok mindent lehetne erről mondani, de már itt van az újabb hír: az elkészült felvételek Győr-Moson-Sopron megyét érintő másodpéldányait a szervező egyesület a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárnak ajándékozta, megalapozva ezzel egy privát fotóarchívumot, amelyet a fotósok ajándékaikkal tovább gyarapítanak. Természetesen a fényképgyűjtemény korlátozás nélkül kutatható.
    A fotókat és a hozzájuk kapcsolódó dokumentációt hétfőn adták át ünnepélyesen. Az átadáson ott voltak a fényképeket készítő alkotók. A rendezvényen bemutatták a Magyarország egy napja című, az országos termést tartalmazó albumot is.

V. J.

További hírek:

Önkormányzati konferencia. A piacvezető rendezvényszervező cég, a Szféra kezdeményezésére nyolcadik alkalommal rendezik meg Budapest II. kerületében a városi elöljárók randevúját. Február 22-én a Millenáris Parkban találkoznak a polgármesterek, alpolgármesterek, jegyzők, hogy a jelenlévő miniszterekkel gondolatot cseréljenek tennivalókról, fejlesztési lehetőségekről, a finanszírozás kérdéseiről.

Esküvői kiállítás és bemutató lesz a kapuvári Rábaközi Művelődési Központban vasárnap. A megnyitó 10 órakor kezdődik, 15 órakor a színházteremben műsor várja az érdeklődőket. Közreműködnek: Kapuiné Titz Ildikó (ének), Life Element Break Dance, Szabó Zsanett (diszkótánc).

Felvételi határidő. Március 1-jéig kell postára adni az érettségi előtt állóknak, illetve a felsőoktatásra jelentkezőknek a jelentkezési lapot. A felvételi eljárás alapdíja (az A lap után) 2800 forint, az egyes jelentkezésekhez (a B lapok után) szintén 2800 forintot kell fizetni.

Kekszre és tisztítószerre költöttünk tavaly a legtöbbet. Előbbire harminc, az utóbbira huszonkét százalékkal többet a tavalyelőttinél. A felmérések szerint ugyancsak több ásványvíz és fogkrém fogyott. A sör- és gyümölcslévásárlások viszont értékben is csökkentek.

Esküt tettek a területi és az országos egyéni választókerületi választási bizottságok tagjai, akiket Ivanics Ferenc is fogadott. A megyei közgyűlés elnöke arra kérte a tagokat, hogy őrizzék meg a választások tisztaságát.

Nyelvvédelem. Vasárnap lép hatályba a “nyelvvédelmi” törvény. A jövőben nem szerepelhetnek a cégtáblákon olyan kifejezések, amelyek az idegen nyelveket nem ismerő magyar lakosság zömének nem mondanak semmit. Az új jogszabály célja kimondva-kimondatlanul, hogy visszaszorítsa az idegen kifejezések be-szivárgását a gazdasági életbe.

Fizikatörténeti vetélkedőt rendeztek a csornai Hunyadi János Gimnáziumban. A több-fordulós versenyen elsők lettek a fertődiek, második helyen a helyi Rákóczi, harmadikon a kapuvári Páli Szent Vince iskola csapata végzett.

Vádemelés. Az ügyészség három ügyvéd ellen is vádat emelt abban a győri lakásmaffiaügyben, amelyben befejeződött a nyomozás. A huszonöt gyanúsított közül heten vannak előzetes letartóztatásban. Az ügy szereplői ellen ötvenhét rendbeli bűncselekmény, csalás, zsarolás, köz- és magán-okirat-hamítás a vád. A gyanúsítottak 1997 és 2000 között harmincnégy sértettnek okoztak hetvenmillió fo-rintos kárt.

Sarmaság László festőművész kiállítása látható március 6-ig a csornai művelődési központban. A tárlatot február 22-én 17 órakor Varga Lajos újság-író nyitja meg.

Megyei közgyűlés lesz február 22-én 9 órától a megyei önkormányzat tanácstermében. A képviselők többek között hallhatnak a megye katasztrófavédelméről, az ifjúság- kutatásról, a népegészségügyi programról, a péri reptér megvalósításáról. Szó lesz a nemzetközi kon ferenciaterem-együttes kialakításáról is.

Kiállítás. A 90-es évek kortárs magyar képzőművészeti gyűjtemény címmel nyílik kiállítás a győri Városi Művészeti Múzeumban. A tárlatot holnap 17 órakor Wehner Tibor művészettörténész nyitja meg. Az érdeklődők március 15-ig, hétfő kivé-telével naponta 10-18 óráig láthatják a gyűjteményt.