CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2002. februĂĄr 17., vasĂĄrnap 16:28

Nézem a tévét

Nézem a tévét Guernsey és Jersey

Nézem a tévét. Földrajzi ismeretterjesztő műsor: most pótolom, amit lustaságból, érdektelenségből (minek tanuljam, ha reményem sincs arra, hogy lássam!) elmulasztottam.
Nem tudtam például, hogy van Nagy Britanniának két szigete a csatornán túl, Franciaország egyik nyugati öblében. Egyikről csak jó időben, másikról csaknem rossz és jó időben is a gall ötszög partjait lehet látni. Az ún. Csatornaszigetek közé tartoznak Guernsey és Jersey .
Két sziget, melyeknek sajátos lakossága és sajátos szellemisége van. Lakossága, mint egy falué, csaknem teljesen ismerősökből, sőt rokonokból áll. Festői szépsége sokakat vonz ide, hogy nyugdíjas napjaikat itt éljék le. Való s igaz, hogy fiatalokat kevésbé lehet látni.
Látni viszont megőrzött német bunkereket, vasbeton erődítményeket, földbe mart folyosókat, melyeket az angol területet először itt elfoglaló csapatok vájtak és készítettek. A lakosok ezt is asszimilálták, mint történelmet. Szép temetője van, tagolt partvonala, melyről az Atlanti óceán hullámait látni.
Nincsenek viszont rajta pártok, és így is nagyon jól érzik magukat; nincs hangos szó, nincs veszekedés a hatalomért. Innen talán egy Európába szakadt Édennek is gondolhatnánk.
Persze megmozdul bennem a kisördög! Azon gondolkodom, közülünk hányan férnénk meg így, békében egymás mellett azokon a szigeteteken?

Maratlanul?
Ki tagadhatná, hogy a hatalom birtoklása, de sokszor csak közelsége sokakat tesz mássá, sokszor eredeti voltukban felismerhetetlenné? Mióta már "tudománnyá" lett a politika - annak minden kétes, véleményformáló eszközével együtt -, azóta tudtuk meg azt is, hogy valakinek a befeketítéséhez nem mindig kellenek a tények, elég a rágalom többé-kevésbé konkrét magjait elszórni körülötte, s máris felcsapnak a lángok.
Mióta a beszédeket is mások adják a szónokok szájába, már abban sem lehetünk biztosak, hogy mennyiben sajátjuk a gondolat, mennyire másnak az agyszüleménye a mondat, mely a beszédekbe belekerül.
A nagy kavarban pedig mindig adódnak helyzetek, melyek kifigurázhatók, melyek egy humoros, kritikus műsor alapját képezhetik. Nem baj, hogy vannak, akik ezt kihasználják, hogy akad műsor, mely ezeknek a kipellengérezéséből él.
A fent említett szempontok szerint azonban két apró, de növekvő kétség fészkel újabban bennem, amikor az egyre fáradtabbnak tűnő műsort nézem. Az egyik, hogy kit is ér tulajdonképpen a kritika: őt, a politikust vagy minket-engem, akik megválasztottuk akár kormányzónak, akár ellenzéknek. A másik kétség pedig az, hogy nem tudom, milyen mélyen maródnak be a fogak (ez ma már jóformán csak személyfüggő), és hogyan fog kinézni az az ország, melynek minden állampolgárából már hiányzik valami, mert már mindenkibe belemartak.
Hogyan választ majd az a nép, akinek csak negatívumok jutottak vezetőiből, akiknél - úgy látszik - bármilyen kétes erkölcsű (és ezzel még kérkedő), de ugyanakkor erősen kritikus blöffölője "jobb" lehet, ha már a kamera másik oldalra jut.
- DI -