CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2002. február 20., szerda 15:50


Az Ikva Rádió hírei


A polgári kormány vezetésével minden esély megvan arra, hogy 2006-ra elérjük a teljes foglalkoztatottságot Magyarországon - jelentette ki Dávid Ibolya tegnap Sopronban. Az MDF elnöke, aki dr. Szájer József meghívására lakossági fórumon is részt vett elmondta: a koalíció elmúlt négy évét a tettek minősítik legjobban. Legfontosabb eredménynek a családok támogatását, és a gazdaság fellendítését nevezte.

Magyarországnak stabilizációs, de nem irányító szerepet kell betöltenie a Közép-Európai régióban – hangsúlyozta Medgyessy Péter tegnap Sopronban. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje bejelentette: leendő kormányában Kovács László a külügyminiszteri poszt várományosa. Medgyessy Péter a tájékoztató után a Sopron polgáraival találkozott a város Hűségzászlajánál.

Felvételi zárlatot és látogatási tilalmat rendelt el az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézete a soproni Erzsébet Kórház neurológiai osztályán. Az intézkedés azért vált szükségessé, mert 13 ember – köztük 8 egészségügyi dolgozó – betegedett meg. Az újabb fertőzések elkerülésére szigorú higiéniai szabályokat léptettek életbe. A Tisztiorvosi Szolgálat egy hétre rendelte el a felvételi zárlatot és a látogatási tilalmat, amelyet ennél korábban – a járványügyi jogszabály szerint - feloldani nem lehet.

A tavalyihoz hasonlóan idén is elkészült a Fertő tó magyarországi területének hasznosítására vonatkozó részletes szabályozási terv – hangzott el Sopronban, a Magyar Hidrológiai Társaság Területi Szervezete által rendezett fórumon. A szakemberek szerint a tó megfelelő vízminősége és - mennyisége megtartásán túl egyaránt nagy gondot kell fordítani a Fertőrákosi Vízitelep sportlétesítményeire, a tóparti strandra, az üdülőkre, valamint a kereskedelmi és szolgáltató egységekre.

A Magyar Vöröskereszt Soproni Szervezete véradásra várja a Sopronkőhidai Börtön és Szövőgyár munkatársait, valamint a település lakóit csütörtök 7,00-11 óráig a sopronkőhidai kultúrházba. Ugyanezen a napon 16,00-18,00 óráig Harka község polgárait a helyi általános iskolában várják véradásra.

„Felkészülten Európában” címmel, oklevelet adó képzést indít a Fiatalokkal Európáért Alapítvány. Mindazon fiatalok jelentkezését várják, akik a közeljövőben felvételiznek jogi, közgazdasági, média, pedagógiai, kommunikációs, nyelvi vagy nemzetközi kapcsolatok szakra felsőoktatási intézménybe. Jelentkezni a következő telefonszámon lehet:06.30/ 2381260.

Festési munkák miatt nem látogatható a Stornó-ház. A gyűjteményt és a helytörténeti kiállítást február 23-án nyitják meg ismét a nagyközönség előtt.

Diákújságíró képzést indít az Aktív Soproni Ifjak, vagyis az AKSI, március 2-án, szombati és vasárnapi időpontokban. Az oktatást a Népszabadság és a Kisalföld tapasztalt újságírói tartják. A képzés díja 1.500 Ft. Jelentkezni lehet Strenner Szilárdnál a következő mobil számon: 06 30 271-30-53

Színjátszó találkozónak ad otthont május 4-én és 5-én a mosonmagyaróvári Flesh Károly Kulturális Központ. Jelentkezni március 31-ig lehet a Ház címén: Mosonmagyaróvár 9021 Pf. 152. Érdeklődni lehet: 06/96 217-388

Dr. Szájer József országgyűlési képviselő személyi titkára, dr. ifj. Arszin Miklós minden héten pénteken 15-16.30 között fogadóórát tart a polgármesteri hivatal első emeleti képviselő irodájában.

A Soproni Képzőművészeti Társaság február 23-án, szombaton 18 órától a Szélmalom étteremben tartja II. Művészbálját. Jelentkezni lehet 23-án, szombaton 11-12 óráig a Várkerület 19-ben.

A ferőszentmiklósi Natúra Klub közös családi kirándulásra hívja az érdeklődőket a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba február 23-án szombaton. Indulás reggel 8.30-kor a templom melletti parkolóból ( autóról mindenkinek magának kell gondoskodni) Bővebb felvilágosítás 99/380-956-os telefonszámon kérhető.