CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2000. június 02., péntek 00:00


Civitas Hírmagazin 2000.06.02.

Civitas Hírmagazin 2000.06.02.

Fertőrákos önkormányzata búcsúi ünnepséget rendez június 1-től június 4-ig.
Ebből az alkalomból ma ünnepi szentmisét tartnak este hat órakor a plébániatemplomban. Szombaton a kitelepítés áldozataira emlékeznek délután fél négytől a Rákosi Madonna emlékműnél. Majd délután négy órától felszentelik a Szent Donát-oszlopot, amely a község legrégibb kőszobra, és a közelmúltban restaurálták. Még további kulturális és hagyományőrző programok követik egymást vasárnapig Fertőrákoson

A Határnyitás 10. évfordulójára emlékeznek június 4-én, vasárnap délelőtt 10 órától a Fertőd - Pomogy határátkelőhelyen. Az ünnepség tábori misével kezdődik. Beszédet mond Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke és Karl Kaplan, a Turizmus Kismarton tartományi elnöke.

Helytörténeti kiállítás és a Haydn-emlékszoba nyílt a fertődi Muzsikaházban.
A tárlat szeptember elsejéig délelőtt 9 és délután 5 óra között tekinthető meg.

Vasárnaptól több helyi buszjárat is új menetrenddel közlekedik Sopronban. A legnagyobb változás az 1-es és a 2-es vonalakon történt. Az 1-es a Felsőlővér - Alsólővér, a 2-es pedig az Alsőlővér - Felsőlővér vonalon jár körjáratként, a Lővér Szálló szakaszhatárral.A változásokról bővebb információt adnak a Kisalföld Volán Rt. soproni forgalmi irodájában.

A soproni Castanea Környezetvédelmi Egyesület szombaton biciklitúrát szervez Sarródra. A túrán résztvevők a balfi úti evangélikus temető főbejáratánál találkoznak reggel 9 órakor.