CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. március 01., péntek 11:15


A Terror Háza múzeum

A Terror Háza múzeum

Vasárnap 2002. február 24-én 17.00 órakor – Orbán Viktor miniszterelnök emlékező és köszöntő szavaival – nyitotta meg kapuit a Terror Háza Múzeum
A megnyitón – a meghívás ellenére – amint azt Schmidt Mária a terror Háza igazgatója a sajtónak nyilatkozta, sem az MSZP, sem az SZDSZ nem képviseltette magát.

A következőkben bemutatjuk a Terror Háza múzeumot.

Az épület

Budapest, Andrássy út 60. A háromemeletes, neoreneszánsz épület 1880-ban Feszty Adolf tervei alapján polgári lakóháznak épült. 1937-ben új lakók béreltek helyiségeket a házban, a magyar nemzetiszocialista mozgalom Szálasi-féle szárnya, és ez az esemény előrevetítette az elkövetkező két évtized kegyetlenségeit, amelyeknek az épület szemtanújává vált.

Bár a Horthy-rendszer bebörtönözte Szálasit, hívei 1940-ben történt szabadulásáig is zavartalanul tartották gyűléseiket az Andrássy úti villában, amely 1940 után lett a főhadiszállásuk, és Szálasitól a Hűség Háza nevet kapta. 1944 őszén a sikertelen kiugrási kísérlet után a nyilasok vették át az uralmat Magyarországon. A Hűség Háza ekkor már begyűjtőhely és börtön is lett, itt tartották fogva és kínozták a fasiszta rendszer ellenségeit.

1945 tavaszán, a szovjet csapatok bevonulásával véget ért a II. világháború és a nyilaskeresztes párt uralma is. Az Andrássy úti ház új gazdát kapott. A kommunisták hatalmát biztosítani hivatott politikai rendőrség vezetője, Péter Gábor kifejezetten ezt a villát kérte főhadiszállásnak a szervezet számára. A későbbi ÁVO és ÁVH emberei átalakítási munkálatokba kezdtek. Ennek oka az volt, hogy az egyre növekvő számú fogvatartottat nem tudták a cellákban elhelyezni. A környező épületek alatti pincéket is birtokba véve, pincebörtön labirintust alakítottak ki az Andrássy út 60. szám alatt. A kommunista rendszer ellenségeinek kikiáltott embereket itt kínozták, ölték meg és csikartak ki belőlük vallomásokat.

Az egykor Hűség Háza, majd ÁVH székház 1956-ig szolgált az állami terror központjaként. Ezt követően az épületet átalakították, majd különböző cégek székházaként, illetve irodaházként működött. A pincében minden nyomot eltüntettek és KISZ klubot rendeztek be.

A múzeum

A két terrorrendszert túlélt Magyarországon mára érkezett el az idő, hogy méltó emléket állítsunk az áldozatoknak, és azt is bemutassuk, hogy mit jelentett honfitársainknak azokban az időkben élni.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2000 decemberében vásárolta meg az épületet, azzal a céllal, hogy a magyar történelem e két véres korszakának bemutatására múzeumot hozzon létre. A 2002. februárjára elkészült Terror Háza múzeum főigazgatója dr. Schmidt Mária, menedzserigazgatója pedig Vas Imre.

Az egy éves munka során az Andrássy út 60. szám alatti épület kívül-belül teljesen megújult. A belsőépítészeti tervek, a múzeum kiállításának arculata és a külső homlokzat F. Kovács Attila építész munkája. A Terror Háza múzeum rekonstrukciós terveit Sándor János és Újszászy Kálmán építészek készítették, a kivitelező az Architekton Rt. volt. A kiállítás zenéjét Kovács Ákos szerezte. Történelmi tárlathoz illő, letisztult, időtlen hangszerelésű, több tételes vonószenekari mű hangzik fel a múzeumban, különleges térhatású keverésekkel és hanghatásokkal.

Az átalakítás során az épület emlékművé vált, a fekete paszpartu (díszpárkány, pengefalak és gránitjárda) keretbe foglalja, kontrasztjával kiemeli a múzeumot az Andrássy úti épületek sorából, és történelmi súlyának megfelelően a figyelmet magára a házra irányítja.

A 2002. február 24-én 17 órakor nyíló, a maga nemében egyedülálló Terror Háza múzeum az épületben fogva tartott, megkínzott és meggyilkolt honfitársainknak kíván emléket állítani, a borzalmak kézzelfogható bemutatása mellett azonban azt is példázza, hogy a szabadságért hozott áldozat nem volt hiábavaló. A XX. század két legkegyetlenebb rendszere elleni harcból végül a szabadság és függetlenség erői kerültek ki győztesen.

A kiállítás

A kiállítás installációit az épület földszintjén, első és második emeletén, valamint a hírhedt pincékben, illetve a lépcsőházban és a belső udvarban helyezték el. A látogatók tájékozódását tíz érintőképernyős terminál segíti, amelyeken megtekinthetőek a kiállítás szintjei és a termek.

A tárgyi anyagokon kívül az épületben alkalmazott multimédiás eszközök is hozzájárulnak a kiállítás hitelességéhez és hatásának fokozásához. Az egyes termekhez kapcsolódó archív hangfelvételek korhű telefonkészülékeken hallgathatók meg. A termekben és a közlekedőkben elhelyezett plazmatévék képernyőin folyamatosan megtekinthetőek a korszak filmfelvételei és interjúi.

A kiállított témákról elnevezett termeken végigsétálva kronologikus sorrendben ismerkedhetünk meg előbb a nyilas, majd a kommunista rémuralommal:
 

Kettős megszállás

Magyarország egymást követő két megszállását mutatja be. A terem egyik felén a náci Németország által megszállt, a terem másik felében pedig a szovjet uralom által megszállt Magyarország látható.

Nyilas folyosó

Korabeli dokumentumok és fotók láthatóak a falon.
 
 

Nyilas terem

Egy nyilas tanácstermet mutat be a kiállítás e része. A hátsó falon a nyilas párt mozgalmát bemutató fotók, többek között Szálasi Hitlernél tett látogatásán készült kép, illetve a házról készült felvétel látható. A monitorokon korabeli klipek, filmanyagok láthatók. A monitorok alatt a nyilas pártszolgálatosok egyenruhái, illetve a végén két SS egyenruha található. A hangszórón a Hungarista Híradó műsorából hallhatunk részleteket.

Gulag terem

Ez a terem a szovjet kényszermunka-, rabszolgatáborokat jelképezi. A földön található szőnyegtérképen olyan lágerpontok vannak megjelölve, ahol magyarok raboskodtak.

Átöltözés terem

1945 után, Rákosi és a Moszkvában képzett magyar kommunisták hazatérésekor a Magyar Kommunista Párt taglétszáma minimális volt, ezért a pártba fel kellett venniük egykori kisnyilasokat is. A terem azt is jelképezi, hogy a társadalom minden rétege “átöltözött”, teljesen új világba lépett.
 
 

50-es évek terme

A magyarországi kommunizmus legvadabb korszakát mutatja be a terem. A monitorokon 50-es évekbeli híradórészleteket láthatunk. A fejhallgatókból 50-es évekbeli hanganyagok szólnak, korabeli vezetők politikai beszédeiből (Farkas, Révai, Gerő.) A díszes kulisszák mögött korabeli lehallgató berendezések láthatók.

A vitrinekben egykori személyes okmányok, és olyan tárgyak is találhatóak, melyeket az ÁVH emberei a kihallgatások alkalmával vallató eszközként használtak.

Szovjet tanácsadók terme

1945-50-es években a magyar politikai elit vezetői fölött Szovjetunióból ideküldött tanácsadók álltak, akik ellenőrizték a magyar kollégák munkáját, illetve folyamatosan részletes jelentéseket írtak a Szovjetunióba. Az ő tevékenységüket illusztrálja a terem.

Kisemberek ellenállása

1945-ben, a II. világháborút követően új ideológiai-politikai rendszert erőltettek Magyarországra. Erre válaszul széleskörű ellenállási mozgalmak szerveződtek hazánkban, melyekben minden társadalmi réteg részt vállalt a maga módján.

Kitelepítés terem

1951-ben emberek tízezreit telepítették ki, űzték el az országból. Az ő sorsukat mutatja be a terem, korabeli fotókkal, dokumentumokkal. A kiállított híres ZIM típusú autó félelmetes emléke a kornak: felidézi a hírhedt “fekete autót”, amivel sokszor éjnek idején vitték el a rendszer ellenségeit.

Kínzószoba

Ez az egyetlen terem, ami eredeti formájában megmaradt, tornateremnek hívták. A falon speciális kínzóeszközöket láthatunk: szöggel kivert bot, ólomfejű bambuszbot, nyilaskeresztes bambuszbot, bőrrel bevont ólomrugós bot.

Beszolgáltatás terem

Azt az időszakot mutatja be, amikor a parasztság arra kényszerült, hogy megtermelt javainak jórészét beszolgáltassa az államnak. A termény a városokban élők ellátására szolgált, illetve külföldre szállították.

Péter Gábor szobája

Az ÁVH vallatási módszereiről számolnak be az áldozatok, s az is kiderül: hogyan falta fel a rendszer saját gyermekeit.

Igazságszolgáltatás terem

A szoba borítása korabeli iratokból áll, a falon elhelyezett tartókban is dokumentumok vannak.

Propaganda terem

  A korszak abszurd és nevetséges propagandaeszközeit és dokumentumait mutatja be a szoba.

Mindennapi élet

Plakátok, fényképek és használati tárgyak láthatók ebből a korszakból.

Alumínium szoba

A tárgyak “magyar ezüst”-ből készültek. A terem közepén bauxit található, az alumínium alapanyaga.

Felekezeti terem

Az ajtón elhelyezett monitorokon üldözött egyházi személyekről készült dokumentumfilmek láthatók. A teremben elhelyezett fülkékben pedig az ő hagyatékukból származó tárgyakat állítottunk ki.

Mindszenty terem

A szoba Mindszenty hercegprímásnak állít emléket.

INTERNÁLÁS

A politikai rendőrség Recsken, Kistarcsán, Tiszalökön és Kazincbarcikán internáló táborokat állított fel, s tucatnyi zárt tábor is működött az ország keleti felében. A szoba Recskről származó csillét és követ mutat be, de helyet kaptak a táborban készített emléktárgyak is.

1956

A szoba a forradalom történéseit eleveníti fel, méltó emléket állít a harcokban elesett magyar hősöknek. Többek között korabeli filmek és visszaemlékezések, Pongrácz Gergely kabátja, Mosonmagyaróvári sebesült bőrdzsekije láthatók itt.

MEGTORLÁS

A teremben hat darab stilizált bitófa van kiállítva, melyeken jegyzőkönyvek, elutasított kegyelmi kérvények olvashatók.

KIVÁNDORLÁS TEREM

Több százezer ember hagyta el Magyarországot a diktatúra idején. Az általuk küldött képeslapok borítják a falat.

KÖNNYEK TERME

Itt az 1945 és 1967 között politikai okból kivégzett emberek neve olvasható.

BÚCSÚ

1989-es tömegdemonstrációk és az orosz csapatok kivonulásának dokumentumfelvételei láthatók.

.

A bejárás során végül a rettegett pincebörtön rekonstrukcióihoz jut el a látogató. Itt azt mutatjuk be, milyen viszonyok között tartották 1945 és 1956 között a politikai elítélteket. A lelki és testi megtörésre szolgáló csak ülésre, illetve csak állásra alkalmas cellákat a különböző vallatási eszközökkel és módszerekkel együtt mutatja be a kiállítás.

A Terror Háza több látványos múltidézésnél – egyedülálló információforrás a múlt század közepének tragikus magyar történelméről, olyan hely, ahol a látogatók mellett a korszak kutatói is bővíthetik ismereteiket.