CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2002. március 03., vasárnap 22:21


Aláírásgyűjtés a 'leszbi' plakátok ellen - A francia kultúra küldötte

SopronMedia

Aláírásgyűjtés a "leszbi" plakátok ellen         

Sopronban pedagógusok és keresztény aktivisták emelték fel szavukat egy, a közterületeken látható fotó ellen. A választásra buzdító plakát meztelen
 felsőtesttel összeboruló lányokat ábrázol és a tiltakozók véleménye szerint leszbikus sugallatú.
Ezért nemrég aláírásgyűjtést kezdeményeztek, hogy így hívják fel a városvezetés figyelmét „a közerkölcsre nézve káros plakátok bevonására.” -adja hírül a Kisalföld szombati száma.
Az egyik nyugdíjas pedagógus szerint ez a kétértelmű plakát leginkább a gyermekekre és az ifjúságra nézve fejti ki káros hatását, ezért az aláírt íveket – a polgármesternek címezve – már le is adták a hivatalban.
 – Nem ez az első plakát, amelyet ízléstelennek találok, s nem is csodálom, hogy az sérti az emberek érzelmeit, jóérzését – nyilatkozta dr. Gimesi Szabolcs soproni polgármester. – Hogy mit is lehet tenni ebben az ügyben, azt hétfőn az igazgatási iroda vezetőjével fogom megtárgyalni.
A plakátbevonást megelőzően ugyanis meg kell vizsgálni, hogy a közterületre kitett kép tartalma jogszabályba ütközik-e. Csak ezt követően léphetünk e kérdésben előre.
 

***

A francia kultúra küldötte

Még az idén tavasszal megalakul Sopronban az első Francia Kulturális Egyesület, amely a már létező magyarországi klubok és egyesületek mintájára a francia nyelv
oktatásával, a francia kultúra terjesztésével foglalkozik majd.
Az együttműködésről Didier Bouvard, a magyarországi Alliance Francaise igazgatója és Tengerdi Antal alpolgármester állapodott meg. Az új szervezet koncerteket és kiállításokat szervez, amit évente egymillió forinttal támogat. Didier úr csupán annyi segítséget kért a soproni önkormányzattól, hogy az egyesület számára egy székhelyet biztosítsanak a városban.
A francia igazgató látogatása alkalmából találkozott a soproni gimnáziumok franciatanáraival. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Idegennyelvi Tanszékén Nadja Robert francia nyelvi lektor tájékoztatta az oktatás helyzetéről.

Forrás: Kisalföld