|
Errefelé az járja, ha van kit szeretni, s téged is szeretnek, magad virág vagy s örökké süt rád a nap. Virág vagy, ha szeretnek
Errefelé az járja, ha van kit szeretni, s téged is szeretnek, magad virág vagy s örökké süt rád a nap. A helybéliek nem rövidítik a falu nevét, Csáfordjánosfának mondják. Sokféle történet kering itt, tudja valamennyit a tõzikés település polgármestere, Titkovits Pál, aki szentül azt hiszi, csak a virágok miatt zavarjuk.
Ami igaz, igaz, a kistelepülés – 298-an lakják – õsidõk óta arról nevezetes, hogy ide köszönt be legelõször a tavasz, még pedig azzal, hogy elõcsettinti csengõs virágait a volt urasági erdõben, közel az egykori megyei fõispán, Simon Elemér kastélyához, még közelebb a Répce vizén állt malom helyéhez, közel az Erdõaljához, a Csörgevölgyhöz, a Kapitányréthez. Lehet-e szebb hely Csáfordjánosfánál azoknak, akik itt születtek, akik itt élnek? Ugye nem? Az otthon, a faluközösség melege még a rossz napokon is átsüt, Bodó Gábor egykori fotóján szintén, akárcsak a kõris-tölgy-szil ligeterdõk utolsó maradványfoltján. A természetvédelmi terület legfõbb értékei a kocsányos tölgyek és a tavaszi tõzike. Ha deliben virágzik a tõzike (bekerült a falu címeré-be!), az az igazi tavasz. Könnyen lehet, a jövõ héten már illatos lesz a virágoktól a hat hektáros csáfordi erdõ. Való igaz, a szapora virágért egykor messzi vidékekrõl jöttek a népek, szaggatták, gumóstól tépték, Piacra vitték, három megyébe hordták. A helyiek persze örülnek a virágoknak, de még jobban a gáznak. Mondja Titkovits Pál, a szakemberek végzik a munkákat, május végére elkészülnek, mindenki várja a változást, a bekötöttség hetvenöt százalékos. Pályázat útján sikerült pénzt szerezni, de a lakók is a zsebükbe nyúltak. Most a csatornázásra adtak be pályázatot, a szervezett szemétszállítást pedig a második félévtõl akarják megoldani. Az ember csodálkozó szemmel néz a polgármesterre, azt kérdi: – Akad még jó hír? Titkovits Pál kettõt említ. – A Béke utcában, a régi tûzoltószerház épületében falumúzeumot szeretnénk kialakítani. Összegyûjtjük a múlt tárgyait, dokumentumait, emlékeztetve az elõdök életére, átadva a kincset az új nemzedékeknek. Azután lassan kezdünk tervezgetni, készülõdni az augusztusi falunapra. Már a nyolcadik ünnepünk lesz. Március elején a legérdekesebb a csáfordi erdõ. Rágondolok Titkovits Jenõnére – született Dulicz Rozália –, aki egy-szer régen azt mondta nekem, a tõzikékbõl kiolvasható a természet parancsa. Bizony ám! – emelte fel a kezét, aztán szépen visszatette a térdére, úgy tartotta, mintha vándor-fényképész elõtt ülne, s úgy nézett, ahogy ezen a tõzikés vidéken dukál. Nyugodtan és derûsen. A mondást tõle hallottam: virág vagy, ha szeretnek. J. J. |
