|
Az aradi egylet - Polgártársak buzgalma
Az aradi egylet
A hajdani tűzesetek két tényezővel függtek össze. Egyik a lakosság összezsúfolódása, a másik az építkezési mód, különös tekintettel a tetőszerkezetek gyúlékonyságára. Innen nézve nincs semmi különös abban, ha egy település tűzvészben pusztult el. A tüzek a mindennapi élet gyakran gyakori velejárói voltak, de egyre inkább előtérbe került a védekezés. Lehetett ez egyéni vagy csoportos akarat. A későbbiekben szervezett tűzmegelőzés. Figyelemre érdemes az aradiak példája. A városban 1834 óta működött polgári tűzoltókar. Az újjáalakulást követően 1861-ben kaptak belügyminiszteri engedélyt. Az egylet akkor 339 tagból állt (20 volt a tiszteletbeli, 193 a működő, a többi gyámolító), nagyobbrészt iparosokból. Minden józan viseletű egyénnek szabadságában állt a társulat kebelébe lépni. A cél világos: a vész színhelyén gyorsan megjelenni, egyesült erővel, a begyakorlott szabályok szerint eloltani a tüzet. A testület főigazgatója, parancsnoka őrnagyi ranggal bírt, a két aligazgató kapitányival. Volt a társulatban zenekarvezető és két trombitás is; az öt szakasz mindegyikében egy hadnagy, egy őrmester, három tizedes. A legénység száma ötven-hatvan.
Sopront említeni azért érdemes, mert a város helyi
értékek és érdekek megtartó erejének határozott szándékát tükrözi. Csatkai
Endre szerint Sopron 1867 után a helyi értelmiség némi felfrissülése
következtében (hivatalnoki kar, iskolai oktatók) engedett a bevett szokásokból.
Ennek ellenére Sopron még ezután is jobban őrizte hagyományait Győrnél.
A Tűztornyot, mint a megelőzés intézményét megmagasították. A város jelképe
lett. Ehhez képest a győri vaskakas, a Fehérvári-kapu maradványa levéltári
tárgy a múzeumban.
Morvai Gyula |
