|
Szentendre képekben
Ezzel a címmel nyílt kiállítás a soproni Lábasházban az Inter-Freya Rendezvényszervező Iroda rendezésében. A kiállítást Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg. Szentendre varázsa minden odaérkezőt megfog. Annyira legalábbis, hogy oda visszavággyék, de van akire az ideiglenes vagy állandó letelepedés kényszerérzetét indítja el. Különleges ez a kis város, a kultúrák találkozáspontja, melyet úgy jártában-keltében, mint a művészetben megtapasztalhat az odalátogató.  Neves művészek neve "fémjelzi" a városka művészeti múltját. Az egykor itt alkotóknak, ide kötődőknek, a szellemi hatásban érintetteknek ma már saját múzeumaik vannak Szentendrén, melyek sorra tűnnek fel a kanyargós utcákon botorkálók előtt. Szabályos művészettörténet kerekedik ki a XIX.századtól egészen napjainkig, hiszen a település varázsa most is hat, s ha a hatás nem is olyan közvetlen, hogy az alkotásokon csak az ismert templomokkal, utcácskákkal, a környező dombokkal találkoznánk, a szellemiség, a nyitott, befogadó magatartás mindenképpen sok művész otthonává avanzsálja a Dunapart ékkövét.  A kiállítás teljes címe: "Szentendrei képzőművészet az új évezred küszöbén". Tekintélyes és tekintélyt parancsoló a kiállítók hosszú névsora. Mivel nagyon különböző stílusok és művek kerültek kiállításra a Lábasházban, melynek kistermében Gy. Molnár István (1933-) képeiből nyílt egy "mini-tárlat", legyen csaknem elég a művészek neveinek felsorolása!  Asszonyi Tamás, Czakó Margit, Csíkszentmihályi Réka és Róbert, Engelsz József, Farkas Ádám, Hajdú László, Kátai Mihály, Ligeti Erika, Matzon Ákos, Pál János Ervin, Péreli Zsuzsa, Pirk László, Rákossy Anikó, Sarkantyú Judit, Szemereki Teréz, Szentirmai Zoltán, ef. Zámbó István és Nagy Márta képei, szobrai, kisplasztikái, tányérjai, zománcképei láthatók a nagyteremben.  Van közöttük, aki csaknem Szentendre szülötte vagy kora alkotói periódusától számít a "szentendreiek" közé, van aki teljes alkotói "fegyverzetben" került kapcsolatba az itt alkotókkal és lett nemcsak "tiszteletbeli" tagja a csoportnak, akik inkább szellemiségükben, semmint alkotói stílusban egységesek.  Jelen kiállítás legfőbb jellemzőjeként kell megneveznünk a pluralizmust, mely kisplasztikákat és szobrokat, plakettokat és textíliából készült kompozíciókat, a hagyományos Barcsay-s kompozíció jellegzetességét, esetleg népművészeti motívumokat, szakrális témájú kompozíciót vagy éppen a szecessziót súroló képi megfogalmazást is magába foglalja.  Sokszínű a kiállítás, mint Szentendre, mint amilyennek tovább folytatódik, reményünk és a jelen kiállítás tanúsága szerint, ebben az évezredben is.
|