|
Valami baj van... Egy Kupa-döntõ margójára
A nõi kosárlabda Magyar Kupa döntõjérõl van szó. Hát igen, már megint kikapott a GYSEV-RINGA a Pécsi VSK-tól! De hogyan! Mert ki lehet kapni hatalmas küzdelemben néhány ponttal, amikor elmondhatjuk, hogy a csapat mindent megtett, hõsiesen harcolt a pályán, de ma este az ellenfél egy kicsit jobb volt. De ez nem olyan mérkõzés volt. Az elsõ negyed néhány pontos vezetése után mintha teljesen elfelejtette volna a soproni csapat, hogy miért is van a pályán, miért is nevezik sztár csapatnak és hogy mi vagyunk azok, akik jó eséllyel harcolunk az Euroliga négyes döntõjébe kerülésért, na meg a Magyar Bajnoki címért. Ami azt illeti, valami igen erõs amnéziában szenvedhetnek, mert aki õket azon a Magyar Kupa döntõ mérkõzésen a második negyedtõl nézte, azt hihette, hogy egy szerencsétlen társaság véletlenül összekerült egy jól védekezõ és jól támadó csapattal, akik öröm kosárlabdát játszanak és 23 ponttal elgázolják szegény ellenfelüket. Jaj, szegény GYSEV! Már megint a Pécs szégyenített meg bennünket! Jaj, de kínos!
Még ha egy mérkõzéses kisiklásról lenne szó, azon persze, hogy könnyen túltennénk magunkat ( bár a Pécs ellenében akkor sem lenne ez egyszerû ). De itt másról van szó. A nagy reményû társaság már a Gdynia elleni idegenbeli mérkõzése óta bukdácsol. A lelátóról úgy tûnik, hogy megbomlott a csapat egység, ritkán van jó formában egyszerre két-három játékos. Sok a sérült, a beteg. Nem tudnak a lányok egymásért, a CSAPATÉRT harcolni. Szerkezeti gondok is vannak. Az irányító poszt egyre gyengébb. Lassan hozzák fel a labdát, sok másodperc eltelik, mire kikerül a labda az irányító kezébõl, kevés a szellemes, gyors átadás és az errõl a helyrõl is szükséges pontszerzés. Legalább imitálni kell a dobást, hogy a védõ kénytelen legyen rámozdulni, ezzel szabaddá válik egy eredményes átadás iránya, vagy lesz hely a magas embernek passzolni. Ugyanígy mehetünk végig a 2-3-4-5-ös posztokon. Érthetetlen a pontgyenge teljesítmény. A Pécs jól védekezik, erre 41! pontot tudunk dobni! Régóta gyenge pozíciónk a tábla alatti hely. Komoly csapatok ellen kicsi az esélyünk, még ha nincs is Sztyepanovájuk. Sok hiányosságot lehetne pótolni lelkesedéssel, az egymásért való küzdéssel. Na, az aztán egyáltalán nincs. Szemlátomást romlik az összetartozás érzete. Amikor valakinek az arcáról árad az unalom, ha lecserélik szinte csak le nem köpi az edzõjét, a mérkõzés végén a csapat még köszönti a közönséget, õ már rég az öltözõben zuhanyozik, ott már bajok vannak. Pedig a hírek szerint mindenki idõben megkapja fizetését ( nem is keveset), ingyen lakásban laknak, ingyen kocsikkal járnak és egyebek. De hát akkor hol van a hiba? Talán a fejecskékben vagy a szakvezetésben? Nyílván több tényezõnek kedvezõtlen hatásáról van szó. Van belõle kiút? Biztosan mondhatom, hogy van, csak a helyzetet pontosan ismerõknek kell leszûrni a tanulságokat és LÉPNI! Lépni addig, amíg nem túl késõ, hiszen még ezután jön a Rózsahegy elleni igen fontos páros összecsapás és a bajnoki hajrá a rájátszással. Mindannyian szurkolunk a csapatért, azért, hogy a nehézségeken felülkerekedve mi is elmondhassuk: Jaj, szegény Pécs!
|