CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2002. mĂˇrcius 18., hĂ©tfĹ‘ 21:26

Várkerület Galéria: Dorosmai Erzsébet kiállítása

A Soproni Tavaszi Napok rendezvénysorozat kiállításaként a Várkerület Galériában Dorosmai Erzsébet művész-tanár kiállítását Bősze Balázs költő nyitotta meg. Dorosmai János műveiből Bősze Bernadett olvasott fel, amelyet követően Bősze Balázs köszöntötte a művészt és az egybegyűlteket:

A kiállítást Bősze Balázs költő nyitotta meg Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink!

Köszöntöm Önöket szent márciusunk neves dátuma utáni két nappal, ábrándos ég szerelmes Tavaszelő havának, nagyböjtünk 5. vasárnapján. Egy kicsit kizökkenve a megváltásra készülődésből köszöntjük képei között Dorosmai Erzsébetet, aki Böjtmás havában tárja elénk a reménykedést, mert fényesen csillogó munkássága közénk hozza a derült éggel harsogó ébredést, szívünkbe lopja selymeken pompázó virágaival a megigazulás vágyát, arcunkra a rózsák vérvörös pirosát, amint lenge ifjú hónapunk március arculcsap hódarás szeleivel egyszer-egyszer, kora reggelen.

Ünnepeltünk - már családi indíttatásból – jegyes a művészetekkel. Így ír erről: "Hogy ki fordított a művészet felé? A közeg, ahonnan indultam, gyermekkorom. Az elsődleges ég legközelebbi példát nagyapám, apám adta. Elnézegettem, ahogy apám rajzolt. Tőle, s nagyapámtól kaptam az első könyveimet, apám ajándékozta nekem az első művészeti albumokat. Akkor még titoknak tűnt sok minden. Apai ágon minden rokonom rajzolt, rajzol. Tehetségesek, Nagyanyám szőtt, keleti szövéseket is ismerve, selymet festett, s az őáltala tervezett ruhákat nem csak városunkban viselték. Festményeit őrzi a világ több tájára szétszóródott és egyre fogyatkozó családunk. Szeretném egyszer látni, megkeresni a festményt, amely Arad templomában látható.
Anyai ágon mesteremberek voltak elődeim, nagyapám tanult Bécsben, Németországban, a valamikori balfi fürdő teljes bútorzatát ő tervezte és készítette, ő is jól rajzolt." Ugye - Hölgyeim és Uraim - csak kevesek osztályrésze lehet, hogy kiállításán nagyapja rövid meséi és verse köszöntse. Az ősök úgy nyúlnak át évtizedeken. Szinte hallani a csizmasarok tompa kopogását Arad kövein, a felső-kereskedelmit itt járó nagyapa lépteit, és úgy visszhangozhatott a léptek baljós vergődése ama 1849-es hajnalon, amikor őrség között, egymás után érkeztek magyar március fénylő csillagai a vesztőhelyre. S amikor a tükrös lakkcsizmasarkakon fennhéjázva kopogó kölniszagú román tisztek grasszáltak 1918 - ban Arad terein, a család Sopronba költözött,

Az unoka, Dorosmai Erzsébet "1957-ben született Sopronban. Tanítói képesítését a Győri Tanítóképző Főiskolán rajz szakos tanári diplomáját a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán szerezte. 1997-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola vizuális- és környezetkultúra szakán végzett."

S közben lendült kezében az ecset, virágcsendéletek születtek mintegy nyugtatónak arra a belső forrongásra» aminek kezelését még ma sem ismeri pontosan, de jó úton halad a reményteljes megoldáshoz. A pálya 'boldogságos és fájdalmas, akárcsak a vigaszt adó Boldogasszony útja, s ennek egyik jól fogható, érthető és látványos állomása a kiállításon többségben látható kollázsok sora. A képek technikája a ragasztott, tépett vászon és papír, üveg és műanyag, és mindaz amit a művész - mély gondolati ritmusából erővel feltörő elvont, látványos világba rendez képein.

Honnan is ered a kollázs és technikája? A dolog megértéséhez rövid időre Párizsba kell látogatnunk, mégpedig a XX. század első évtizedeibe. Itt gyülekezik a képzőművészet nagy iskolájának, az új térszerkesztéi módot teremtő kubisták köre. Amikor a tizes években a harmadik X-et közelítő Georges Braque és Pablo Picasso Párizs sajt- és virágillatú terecskéin, fás, ligetes útjain sétálgatnak, mig rohan a Mirabeau híd alatt a Szajna, s míg az élet a szigettől jobbra húzódó Quartier Latinban, s a tetőkre épített lapos és bádogtetejű házacskákban szerelmespárok liaiesonjával zajlik, abban a szellemben, ahogyan egy pár évszázaddal korábban Jean de Meung megírta Képmutatás című versében: "Szántani-vetni? Majd ha fagy/ Büdös a munka, jobb csak itt/ így imádkozom egy kicsit;/a ravaszságot - van eszem - / szenteskedéssel fedezem." /ford:Illyés Gyula./

Festőink a Boulevard Saint-Michelen kávéház teraszára ülnek a vaskosárban izzó faszén melege mellé, az uzsonnaszalvéta tépkedésével azokat a nedves márványlaptetejű asztalon rendezgetve, a gúnynévből származó kubisták kitalálják a kollázst, azaz a reális anyagokból, tárgyakból applikált absztrakt formák rendszerében a realitással kapcsolatba hozható köztes állapotot a festmény és a szobor között. Játékos átmenet ez, bújócska- játék, ide is-oda is tartozom, tudom is meg nem is, mit akarok, A legtöbb - elmélyedni ásd: "Mivé lesztek" családi attitűdje / egy meglévő tárgy vagy tárgyak rombolásával alakított új képződmény."

Párizs teret és lehetőséget ad mindenkinek, s a képzőművészek kiélhetik legvadabb játékos ötleteiket. A sokféleségből én Goethének adok igazat, aki 1780-ban ezt írja: Az én istennőm című versében: "Melyik istennő/ nyerje el a pálmát?/ Mondjanak bármit, én / Juppiter kedvelt/ különös leányának,/ a mindig új/ és örökké capondó/ Fantáziának/ nyújtom oda.// Mert őneki/ megengedte/ atyja a szeszélyt, mit / csupán magának/ tart fenn máskor,/ s a bolondos lányban/ öröme telik." /fordította: Hajnal Gábor/

S a kollázs útjára indul, használják és felhasználják nemcsak a kubisták, de a futuristák, dadaisták, szürrealisták és a maiak egyaránt. S mindezt Párizs szülte, művészlelkek ringatója, aminek ízlelő megértéséhez Aragon emígy énekel: A Dauphine téri. szeretők címu versében: Ócska tragacsokra rakva/ Megy a csarnokba a hagyma/ Döcögve a flaszteron/ E mosdatlan hajnalon/ S a Dauphine téren lemállnak/ Falakról az éji árnyak/ Mint ahogy a morfium/ Mákonya lassan kihúny/ Drágám Hol van ily sokáig/ Hallga a padlásszobáig/ Léptek döngnek fölfele/ Te vagy édes ugye te/ Kulcs a zárban megcsikordul/ Aludj könyörgök, ne mozdulj/ Hosszú még az éjszaka// Csókolj meg Julienne-em/ Hagyj Jean-Julien ne ma … Jöttem haza Ha a hold süt/ A járást észre se vesszük/ Kószálhattam egy nagyot/ Mégis holtfáradt vagyok/ Azt is csak mert oly világos/ Volt arrafelé a város/ Az is csak mert oly finom/ Lógni a rue Cambonon/Ördög tudja mit kerestem/ Ebben s abban a negyedben/ Paradicsom és Pokol/ utcáján míg valahol/ A pokolban kifulladva/ Lerogytam egy kerti padra/ ó micsoda éjszaka// Csókolj meg Julienne-em/ Hagyj Jean-Julien ne ma"! /fordtította Somlyó György/

Hölgyeim és Uraim! Dorosmai Erzsébet "A soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium (Líceum ) művész tanára. Vezetőségi tagja a soproni képzőművész körnek. Jelenleg a Comenius-projekt keretében a dortmundi egyetem közremüködésében megjelenő német nyelvű irodalmi könyv illusztrálását végzi. Rendszerepen szerepel egyéni és csoportos kiállításokon, Alkotásai megtalálhatók több országban, ausztriai, angliai, németországi, argentin - valamint több hazai magángyűjteményben." Oktatófilmeket készít, kutatja a selyemfestés olykor öntörvényűnek mutatkozó technikáját, körülveszi magát élő és elszáradt virágokkal, kívánások és kívánságok, gondok és örömök között él. Jellegzetes női sors, asszonysors, embersors az övé, ezekbe bezárkózik, ezekből kitárulkozik. Könyvet álmodik a rózsáról, erről a mitopoetikus virágról, ami a halottkultusznak, Vénusznak, a vitustáncnak a jelképe, a rózsafüzérnek vagyis a rózsa-koszorúnak a névadója, Arpádházi Szent Erzsébet csodatermő virága, Krisztus fejfáján a feltámadás képe, az alkímia alapanyaga, amint azt a XVIII., századi költő, Pierre de Lorraine a Mágikus szonettekben idézi: ;"Végy egy palackot, tedd belé a rózsa/ magja eleven kivonatát, / hamvaszd el, aztán súlyos harmatát/ egy nyári éjnek gyűjtsd a lombikodba,// … Végy egy palackot, önmagadat, s beléje tedd napjaid élő kivonatát,/ hamvaszd el, aztán súlyos harmatát/ pergesse rá kihűlt szerelmed éje, " — vagy Baka István Carmen című versében a latin bátorság mítosza: "Az érte meg, nem az a rózsa,/ Mit odadobtál, hanem az,/ Mi nyelvhegyemtől harmatozva/ Bontotta szírmát: a tavasz// Egyetlen tavaszom virága,/ Amit csak árulás, halál/ Követhetett." Dorosmai is titkát akarja megfejteni, miközben vonzódik hozzá megmagyarázhatatlanul.

Kiállító művészünk első munkái pasztell vöröskréta, tusrajzok. Erőt a virágcsokrok festéséből merít. Kollázsai pedig lelkének mélységes tavába vezetnek, ahonnan szembesülhetünk tükörképünkkel, ha belebámulunk a "Belső világ" című képbe, vagy a "Megszakadt 'beszélgetés"-ben a Teremtővel találkozhatunk párhuzamosok között Mózes vörösen égő csipkebokrában átérezzük a Megváltó szenvedést a majdnem nonfiguratív "Korpusz"-ból, az önmarcangoló "Magány"-t az összetépett karácsonyi képeslapok kompozíciójából. Míg a feltámadás reményét sugallja a "Kapcsolat" pietikus áhitata, s lelkünk sikolt kék alapon a ''Lélekmadár"-ból. A "Meditáció" kék, arany és fehér szinesztéziája, az "Október" őszi virítása, a "Gímesi-tó" érzékletes, szinte tapintható világa mind az alkotó egy-egy lélekdarabja, ahogyan múlt és jelen ötvöződik álomképekkel, lélektükröződéssel, amint az "Alkony" elképzelt szerelmespárja emlékeket örökít a felettük feszülő fák látványából, s a "Kapcsolatok" kiházasítja az anyagok ölelkezését, egymásba kapaszkodik színes fonal, papír, levéltöredék, s kapcsolja a mikrokozmoszt sajátos "Imá"-ban a makrokozmoszba. Dorosmai itt van közöttünk egészen és jelenvalóan "Ki vagyok én" című képén, ahol a kócos tizenévest már megérintette a gyerekkori csalódások láza, ám lenyomja azokat gondolatfelhőkbe kapaszkodó vágyaival.

Amikor órám éppen a 6-os tanterembe szólít, gyakran fordul tekintetem a falat diszítő érettségi tablóra, s a diákok közül rámmosolyog Dorosmai Erzsébet maturandus fényképe. Ő így vall az alma materről: "Abban a gimnáziumban tanítok, ahol valaha érettségiztem. Varázsa van. Tanítok a művészet szeretetére, s vele párhuzamosan teszem a dolgom, festek, rajzolok, kollázsokat, grafikákat, pasztellképeket készítek. Harmóniapárti vagyok. Várom, hogy mi felé haladunk, kíváncsian nézem, hogyan alakul a művészet. Figyelem az embert, hogyan alakul, változik körülményeiben."

Hölgyeim és Uraim! Befejezésül szeretettel ajánlom Dorosmai Erzsébet tárlatát gondolkodó - elmélkedő figyelmükbe. Márciusnak Szent József havának cinegéire ébredünk derült reggeleinken, itt pedig a falakról, képekké változva csicsergik szívünkbe: nyitnikék! Nyitnikék! A tárlatot megnyitni illenék!
Hölgyeim és Uraim! Érezzék jól magukat a képekké álmodott tavaszhirnökök között!

Elhangzott: 2002, március 17,-én, Dorosmai Erzsébet tárlatnyitójaként a Kulturális Egyesületek és Baráti Körök Szövetségének Székházában