CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2002. március 28., csütörtök 01:23


Az emberek jó hangulatban készülnek a választásokra

Pokorni Zoltán Fidesz-elnök Sopronban

Pokorni Zoltán Fidesz-elnök Sopronban

- Soha még ilyen jó helyzetben mint most nem volt kormánypárt a választások előtt - jelentette ki Pokorni Zoltán a Fidesz elnöke Sopronban, aki dr. Szájer József Sopron országgyűlési képviselője meghívására érkezett a városba és nagygyűlésen találkozott a soproni választópolgárokkal.

- Négy évvel ezelőtt a Fidesz 28 százalékos támogatottsággal szerezte meg a parlamenti többséget, míg jelenleg elemzők szerint a párt támogatottsága 48 % - mondta a pártelnök, aki azt is kijelentette, hogy nem érzékeli a szocialisták által hirdetett kormányváltó hangulatot. Úgy vélte, hogy az emberek túlnyomó többsége nyugodtan, jó hangulatban készül az április 7-i választásra, a lelke mélyén már meg is hozta a döntést.
- Megállapította, hogy a negatív, néha útszéli tónust megütő kampány véget ért. Sajnálatosnak nevezte, hogy abban olyan vezető politikai személyiségek is, mint Horn Gyula ex-miniszterelnök részt vállaltak. A negatív kampány eredményeként értékelte a – közvélemény kutatásokra alapozott – Fidesz-MDF előretörését.
- Ma már a kérdés az, hogy 7, 8 , vagy 9 százalékkal vezet a Fidesz-MDF a különféle közvélemény kutatások szerint - jelentette ki Pokorni Zoltán.
- Megtörtént az a lelki fordulat, amelyben a Fidesz 48 programjának is szerepe van: az emberek nem csak valami ellen tiltakozva mozdulnak meg, hanem valami mellett kiállnak.


    A politikus a közeledő húsvét alkalmából arra kérte a pártokat, a pártelnököket, hogy az ünnepet hagyják meg a családoknak, kérte, hogy a feltámadás ünnepén a pártok ne kampányoljanak.
    Pokorni Zoltán beszélt arról, hogy a Polgári Együttműködés Egyesület felhívása nyomán a nemzeti színű szalag viselése számára azt az üzenetet hordozza, hogy április 7-ét, a választás napját "tegyük a demokrácia ünnepévé" és "ne úgy fogjuk fel a választást és a választás előtti heteket mint szükségszerű háborúskodást." Ez inkább egy örömteli időszak, amikor közösen gondolkozhatunk az előttünk lévő teendőkről, évekről, számba véve az elmúlt évek eredményeit is- jelentette ki a politikus.
    Pokorni Zoltán arról szólva, hogy Kovács Lászlótól meghívást kapott péntekre a Boros-Bochkor tévéshow-ba, ahol Medgyessy Péter is jelen lesz, kijelentette: a pártelnökök vitáját nem kabaré-showban kellene megszervezni, mint mondta ezt a kérdést komolyan kellene venni.
    A miniszterelnök-jelöltek vitájának tárgyában feltett kérdésre válaszolva kijelentette:
- Az összevissza beszédekkel Medgyessyt már méltatlan helyzetbe sodorják társai. Medgyessy Péternek magának kellene eldöntenie, hogy mit akar, mondta a Fidesz elnöke, és hozzátette: szégyen lenne Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltnek nem elmenni az általa kezdeményezett vitára.
    A közlekedési tárca tegnapelőtt ismertetett döntésével kapcsolatosan a pártelnök kijelentette: tovább épül az autópálya; valamennyi autópályának a határig kell épülnie a következő 4 évben, állami kezelésben kell lenniük megfizethető árakkal, ugyanakkor a sugaras szerkezetű autópályákat hálózatos szerkezetűvé való kibővítés és a gyorsforgalmi úthálózattal való kiegészítésük szükségességét is kiemelte. A Fidesz elnöke hangsúlyozta, hogy minden lehetőséget ki kell használni, arra hogy ezeket a nagy beruházásokat lehetőleg magyar cégek végezzék.

    A sajtótájékoztatót követően Pokorni Zoltán a Vas és Villamosiprai Szakképző Iskolában nagygyűlésen vett részt, amelyen a Fidesz négy évvel ezelőtti vállalásairól, az elért eredményekről, a még megoldásra váró gondokról és a jövőbeni tervekről beszélt. A 20 századi Magyarország örökölt  problémái között említette Trianon következményét, a demográfiai csökkenést, a magyar társadalom kettészakadásának veszélyét, a magyar "pesszimizmus" meglétét.

A jövő kihívásai között sok megoldandó kérdés, gond szerepel, amelyeknek természete viszont különbözik akár a tíz évvel ezelőtti problémákétól is - fejtette ki a pártelnök, aki kijelentette: a problémákat nem a kormány oldja meg, hanem a tettekre kész emberek mellé állva a kormány a polgárok akaratát, ötleteiket segít megvalósítani, az ország, a nemzet felemelkedése érdekében.
Pokorni Zoltán a Fidesz elnöke azzal a kéréssel fordult a résztvevőkhöz, hogy április 7-én mindenképpen menjenek el családjukkal, ismerőseikkel együtt szavazni.